Köszönöm Uram, te mindig jó vagy hozzám…

Minden reggel szeretteimmel az imahídra lépek. Mostanában kérek csak magamnak, hiszen azért születtem, hogy óvjam és vigyázzam, ha kell szolgáljam a hozzám tartozókat, vagy akik a kezüket nyújtják felém. Sokszor és sokat gondolkodom, megállok minden sorsfordító keresztútnál. Voltak jó-, és rossz-, saját-, és mások által befolyásolt döntéseim. Jártam a mennyben, és pokolban, viharban sárban gyalogoltan, voltam megalázott és ünnepelt. Szerettem és szerettek, eldobtak és felemeltek. Emberi sorsok ezek. Soha nem átkoztam senkit, bosszút nem forraltam, gyűlölni nem tudtam.

Emlékszem hányszor álmodtam hitem hagyottan a legnagyobb veszélyben, elsőáldozásom gyónásáról, és a keresztelő oltárnál, megélve a felszabadult érzést, amit akkor kaptam. Sokszor álltam kislányként, Gróf thumburgi Klebelsberg Kuno, teljes nevén Klebelsberg Kuno Imre Aurél Ferenc szarkofágjánál a vasárnap délelőtti miséken. Gyermekkorom viharának, szegénységében, az államosítottak nyomorában édesapám szorgalma, munkaszeretete volt az egyetlen lehetőség a túlélésre. Válásuk után mindhárman édesapámmal maradtunk.  Nehéz évek következtek. Elmaradtak a misék. de az imák minden este elhangzottak. Ma is -hazafelé készülőben záró imám, a bűnbánó gyónóima-. Kétszer vettem fel a kenetet, első alkalommal Márigyűdön a csodálatos gyógyulásom helyszínén, majd tavaly a tüdőembóliám túlélését követően Tisztára mosott, minden bűntől felszabadított lélekkel, még a gondolataimra is vigyázok, hogy gyolcsfehér maradjon.

Jó érzés reggelenként az imahídra lépni szeretteimet „magammal „ víve. Talán ezért egyetlen fájdalom, amit nehezen viselek a bizalmatlanság irányomban. Szemtelen őszinteségem nem tűrné a hazugságot, ájtatosságot, lebegtetés. Szavaim nem szél, hogy tovaszálljon, ígéretem, Isten és ember előtt meg nem szeghető eskü. Csak így kérhetek és remélhetem én is, hogy imáim, kéréseim meghallgatásra találnak.

Szeret engem az Isten! Üzen.

Mindig mindent megmutat álmomban, előre ment szeretteim látogatásai figyelmeztetnek a veszélyre, és velem maradnak a védelmemre. Nem szoktam sok embernek elmesélni, de akinek igen, követni tudja ennek minden valóságát.

2013-ban megírtam kisregényemet egy elképzelt gondozóház életéről. 2023-ban magam is hasonlóba készülök, 2008-ban kiadott másik könyvemben írtam a szegedi Fogadalmi Templom urnaterméről, pedig akkor még azt sem tudtam, hogy létezik, ez is mára megvalósul egyelőre 50 évre befizetve, ha eladom a házat a másik 50 év rendezése lesz az első teendőm. Lelkemben így van béke.

Életem során mindig küldött mellém valakit, aki a legjobb irányba terelte a sorsomat. Kaptam olyan szolgálatot, amiben minden pillanatban felelős döntésre kellett készen állnom. Megmutatta mire vagyok képes lelkemben rendet teremthettem, számtalan betegségem ellenére másokat segíteni, ápolni, gondozni tudtam. Nem ismertem a táppénzt csak a műtéteim alatt. A betegek szeretetét a családban orvos apósomtól tanultam és két olyan főorvos mellett szolgálhattam, akik példamutatásukkal tanítottak.

Nem tudtam a pénzzel bánni, erre saját magamat kellett kell tanítani, mert soha nem függtem anyagilag senkitől, volt egy doboz, minden fizetéskor abba tettük bele, amit a közösbe szántunk. Akkor számoltuk csak meg, mennyi van benne, ha vásároltunk valamit. Egy íratlan szabály volt, amit soha nem szegtünk meg. Hitelre nem vásárolunk, Az osztályon heves vita alakult ki, milyen színű volt a műkorcsolyás hölgy ruhája, ugyan is minden színes tévé márka más színerősséget mutatott. Nekem fekete fehér. Csak akkor vettünk színestévét, amikor egyben volt a rávaló.

Miért írom le mindezt?

Mert pár óra múlva törvényileg is a nevemre kerül három ember életének, munkájának gyümölcse, makói-, és szegedi öröksége.

„Biztonságot hagyok rád, nem mondom mire költsd, bízom benned, tudod mit kell tenned, saját magadról tudsz belőle gondoskodni élted végéig” voltak férjem utolsó napokban elhangzott szavai. Ma ezt a hagyatékot „veszen át, és valóban tudom mire költöm. Élethosszig tartó kisgarzonra, ahol önálló életemet úgy folytathatom, hogy gondoskodnak a teljes ellátásomról, állapotom romlás esetén pedig az ápolásomról Szeretteim földimaradványainak a nyughelyét évtizedekre kifizettem, biztonságban tudom. A sajátunkat a templom szentélye alatt családi urnafülkében megváltottam.

Sok pénz lesz, soha nem is láttam ennyit egyben. Minden szeretteimnek jut belőle, az egészségük megőrzésére, biztonságukra fordítva. Mert nincs-, és nem lehet borzalmasabb érzés a bizonytalan jövőnél, Mindenkinek azt ajánlom addig tegyen meg mindent, hogy hátrahagyottnak ne legyen bizonytalan a holnapja, ameddig teheti, mert senki nem tudhatja, holnap számára felkel -e a nap. Tudom, családban kényes kérdés, de a cselekvő-, gondoskodó szeretet nem a szavakban-, hanem a tettekben van. Aki erre képtelen annak a szeretete nem őszinte.

Minden helyzetben kaptam kísérőt, aki segített a nehéz pályán, követett és amikor megbotlottam felemelt. Nem vagyok magányos, ha egyedül maradtam akkor sem minden áldott nap, van-, vannak, akik figyelnek rám, akivel mindent megbeszélhetek, aki még soha nem mondta, most nem ér rá, A napokban pedig újabb életajándékkal lettem gazdagabb. Valószínű nem egyedül megyek új életem helyszínére, Erről tegnap írtam. Évtizedek óta tudunk egymásról, mindketten azonos érdeklődéssel rendelkezünk. Azt hiszen egyszer találkoztunk, Nelly szintén gyógyító-, tanitó-, kiegészítjük egymást, amit ő tud én nem, bízom benne én is segíthetem betegségeiben szakmai tudásommal, képzettségemmel, szolgálattal egy jobb életminőséget megélni. Ma neki is nagy napja lesz, jelentkezik Balatonfűzfőre. A várakozási idő befolyásolja csak a költözésünket. No, és az ingatlanok eladása. Nálam már sorakoznak a dobozok. Sorban haladok megvalósítani a terveimet, mert szeret engem az Isten a végére is fogok érni, tudom.