Egyszer a cicus elhatározta, hogy megtanulja a kutyák nyelvét. Mindig érdekelte, mit is mondanak a kutyák, amikor beszélgetnek.

Úgy gondolta, ha megérti őket, akkor talán még össze is barátkozhatnak. Megszűnik az ősi kutya – macska, háborúskodás.

Keresett egy nyelvtanárt.

– Nyelvtanár úr, szeretnék megtanulni kutyául. Kérem, tanítson meg erre a nyelvre!

– Nagyon szívesen, kedves cicus. Mikor óhajtja elkezdeni a tanulást?

– Minél hamarabb, akár azonnal is.

– Jól van, ha úgy gondolja, akkor el is kezdhetjük a tanulást.

Cicus nagy hévvel nekiállt a nyelvtanulásnak. Szorgalmasan tanulta a regulákat. Minden nap megjelent a nyelvtanárnál. Olyan jól haladt a kutyák nyelvének a megtanulásával, hogy még a tanár is elcsodálkozott.

– Ilyen ügyes tanulóval már régen találkoztam. Talán csak a Szöcske Lali volt ilyen szorgalmas, de ő sem ért el ilyen hamar eredményeket. Általában évek kellenek, amíg valaki megtanul valamilyen idegen nyelvet. Ez valóságos csoda, hiszen alig néhány hónapja kezdte el a tanulást, és máris majdnem úgy beszéli a nyelvet, mint egy született kutya.

Cicus büszke is volt magára. Nagyon várta, hogy kipróbálhassa a tudását.

A szomszédban lakott egy nagy farkaskutya Cézár. Öreg volt, de cicus úgy gondolta, tökéletesen megfelel, hogy gyakorlatban is kipróbálja a tanultakat.

Ha mégis valami baj lenne, könnyen el tud futni az öreg házőrző elől.

A kerítésen át kileste, amikor ebéd után éppen leheveredett a hatalmas diófa alá szunyókálni. Cicus felmászott a diófára és onnét köszöntötte a szomszédot.

– Jó napot, szomszéd! – mondta kutyául.

A kutya először nem értette, ki szólította meg a magasból. De olyan álmos és lusta volt, hogy nem volt felnézni a fára. Unottan válaszolta:

– Jó napot! Mi tetszik?

Észre sem vette, hogy nem egy másik kutya szólította meg, hanem egy macska. Pedig máskor ilyenkor már felugrott, még ha fájtak is a lábai, szaladt, fogait vicsorgatva az ősi ellenség után. Valószínűleg azt gondolta, hogy egy másik kutya szándékozik társalogni vele.

Csak valahogy azt nem értette, hogy egy kutya, miképpen mászott fel a diófára. Köztudott, fajtájuk nem tud fára mászni.

De, amint már mondottam volt, olyan álmos volt, hogy most ezzel nem akart foglalkozni. Pedig, ha tudta volna, hogy a fán lévő hang nem kutyától származik, bizonyára kiment volna az álom a szeméből.

A cicus tovább folytatta a társalgást fent a diófa egyik vastag ágán. Szerette volna minél többet gyakorolni, a megtanult nyelvet. Így megpróbált beszélgetésbe elegyedni a szomszéd kutyával.

Beszélt neki mindenféléről, az meg csak hümmögött valamit. Szemei állandóan lecsukódtak az álmosságtól. Nem nagyon érdekelte, amit a macska mondott. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor a társalgás az egérfogásra terelődött. Dühösen felugrott, s mondta:

– Barátom, egy kutya mióta foglalkozik egérfogással? Ez nem a macskák dolga? Miénké meg az, hogy ezeket az egérpusztítókat jól megkergessük. Csak egyszer kaphatnám a szomszédban lakó macskát.

Cicus ezeket hallván, kissé meglepődött, és ijedten kérdezte:

– Mit tennél vele?  

– Isten igazából, jól meghempergetném a porban. Ugye te is velem tartanál?

Szegény macska nem tudott, mit felelni. Félelmében majdnem leesett a fáról. Még szerencse, hogy éles körmeivel erősen belekapaszkodott a faágba.

Váratlanul a kutya azt javasolta a Cicusnak, hogy jöjjön közelebb és a tálban lévő finom velős csont mellett beszélgessenek, amíg kissé hűvösebb lesz.

Cicus a nagy zavarában valamit motyogott. Ellenbe óriási hibát vétett. Mindezt macska nyelven tette megfeledkezve arról, hogy most kutyául illene beszélni.

Erre a kutya mérgesen felkapta a fejét és vicsorogva mondta:

– Macska szagot érzek, te is barátom? Gyere, kapjuk el a bitangot!

– Jó, jó, mindjárt megyek, csak előbb lemászok a diófáról.

– De siess, mert elillan, beszalad a házba és bottal üthetjük a nyomát!

Cicus óvatosan lemászott a diófáról, de nem a szomszéd kutyához ment, hanem nagy bölcsen eliszkolt a környékről. Jobbnak látta, ha nem próbálkozik tovább a nyelvgyakorlással. Bizonyára Cézár nem díjazná igyekezetét, hogy megtanuljon kutyául, mert szerinte minden valamire való állat ezt a nyelvet beszéli. Semmi sem mentené meg attól, hogy megússza a szokásos kergetőzést.

Nem elég csak az egyiknek akarni, hogy megértse a másikat. Mindkét félnek el kell indulni a közös úton. Talán, ha Cézár is vette volna a fáradságot és ő is igyekezett volna elsajátítani a macskák nyelvét, elkerülhető lehetne ilyen kényes helyzet. Lehetséges, hogy még mindig beszélgetnének az öreg diófa alatt. Sajnos, nem volt egy közös nyelv, és így nem jöhetett létre az őszinte, baráti beszélgetés.

Mi emberek is gyakran esünk ebbe a hibába. Azt hisszük, elég megtanulnunk egy idegen nyelvet, s előlünk elhárul minden akadály. Ha az a másik természetesnek veszi, hogy mindenki az ő nyelvét beszéli. Végül elbízza magát, és azt hiszi magáról, hogy nyelve és kultúrája a legjobb és legnagyobb a világon.