6.

 

Aztán hirtelen beköszöntött a tavasz, szinte már a nyári meleggel jött. Jól esett a napsugár a megtépázott idegeknek, feltöltődtek vele az emberek.

A szállón jöttek-mentek a lakók, bolondok, és normálisak. Az ötös szobában is mindig volt egy csere, hol hetente, de volt, hogy két-három naponként.

Most is új lakó érkezett, Piroska személyében, aki úgy látszott, hogy normális, intelligens ember. Neki is volt munkája, de nem minden nap kellett mennie, dolgozni, csak, ha hívták. Egy régiség boltban volt állása. Fiatal, a negyvenes éveiben járt, baba arca szinte mindig mosolygott.

Kiegyensúlyozott természetével, nyugalmat hozott a szobába.

Hamarosan összeismerkedett egy férfi lakótársával, szerelem volt az első látásra. Igaz ugyan, hogy műveltség terén elég messze álltak egymástól, de Piroska tanítgatta még az étkezés etikettjére is. Nagy volt az egyetértés, Laci a tenyerén hordta Piroskát. Mindig volt mindenük, ami csak kellett, Laci mindent megadott. Így telt el két hónap, kisebb-nagyobb afférokkal a tízedik emelet lakóinak mindennapjaiban.

Persze, néha azért voltak dolgok, amik kiverték a biztosítékot, mint például, mikor az egyik férfi bement gatya nélkül a női mosdóba, és a kézmosóban mosta a lábát. Csupasz, hájas segge fehérlett a félhomályban, lógott, aminek lógni kellett, de ez őt nem zavarta. A lányok partvissal utasították rendre, és még ő volt felháborodva.

Elkezdődtek a lopások is, már a konyhában sem szabadott otthagyni az ételt, vagy az edényt, mert hamar eltűnt. Zárni kellett a szobaajtókat is, mert valaki, vagy valakik loptak. Nagyon felhígult a társaság, soha sem tudták elkapni a tolvajokat.

A régi lakók próbálták kinyomozni, mert más nem törődött ezzel, beleértve a szálló vezetőségét is.

Minden esetben az volt a válasz, miért nem zárják kulcsra az ajtót, és miért engedik be a másik szoba lakóját, főleg, hogy ez tilos is.

Már a bizniszeknek is vége lett, csak a cigi tarolt, mint üzletág.

 

Egyik éjjel, úgy, hajnal kettő fele nagy dörömbölésre ébredtek az ötös szobában, és már hallották is, hogy valaki kiabál,

• Nyissák ki! Rendőrség!
• Talán várhatna, míg felöltözök,(kiabált vissza Éva)

Kapta a köntösét, de a sötétben nem igazán tudott beletalálni az ujjába, és a dörömbölés sem szűnt meg. Majd mikor nagy nehezen magára vette, kinyitotta az ajtót. Egy rendőr, és a Pityke állt ott nagy bőszen!

Piroskát keresték, aki már szintén ébren volt. Hiába kérdezte, hogy miért keresik választ nem kapott, majd bent az őrszobán, csak ennyit mondott a rendőr.

Ezután már egyikük sem tudott elaludni, találgatták, hogy vajon miért vitték el az éjszaka közepén. Nem nézett ki bűnözőnek, el sem hitték volna róla.

Csak délután érkezett vissza, kissé gyűrötten, megtörve. Ugyan senki sem kérdezett tőle semmit, de látta a kérdő tekinteteket, ezért, elkezdett mesélni.

• Laci miatt vittek be, egy régebbi ügye miatt, amiért pénzbírságot kapott, és nem fizette ki. Körözés volt ellene kiadva és csak most találták meg.

Engem jelölt meg kapcsolattartónak, mert már be is zárták. De így sem értem, hogy ezért engem miért kellett bevinni.

Ezen a többiek is elgondolkodtak, de hangot nem adtak a kétségeiknek, mert valószínű, hogy más is volt a pakliba. Laci három hónapot kapott, amit le kell neki tölteni.

De a szerelem nem szűnt meg, ment a levelezés, és Piroska látogatta is.

Majd szabadulása után, Laci visszaköltözött a szállóra, és kérték, hogy páros szobába tegyék őket, ha lesz üresedés. Szerencséjük volt, mert egy héten belül már költözhettek is a közös szobába.

Megint üresen maradt egy ágy, és új lakóra várt.

De nem csak ez, mert Kati is bejelentette, hogy elmegy. Imre kapott egy másik munkát, kivesznek egy albérletet, és ezen túl együtt fognak élni. Talán a kislányát is visszakapja, aki most intézetben van.

Éva, és Marika maradt csak a régiek közül. A folyosón is cserélődtek a lakók, alig voltak a régiek páran.

Meg is változott minden, nehezebb volt rendet tartani, na és a lopások is sűrűsödtek.

De nem csak az ötös szoba várt új lakókat, hanem még két másik is. Azt mondták, hogy mind a kettőbe házaspár fog beköltözni.

Lett is belőle nagy ribillió, mert a hétvégén költözött az egyik házaspár, egész nap bútorokat cipelgettek, mert hozták a sajátjukat magukkal. Mindenki morgott a nagy zaj miatt, mert a nő, és a férfi nem tett hangfogót a szájára, folyamatosan veszekedtek, szidták egymást.

A másik lakók, négyen voltak, a két szülő, és két fiú, akik már betöltötték a tizennyolcadik életévüket. Nem is jöhettek volna másképp, mert kiskorú nem költözhetett be a szállóra.

Kilakoltatták őket, és itt kaptak menedéket egy időre. Nagyon kevés volt a hely a szállón, így az egész családot egy szobába tették.

Nem sok vizet zavartak, az életük nyitott könyv volt mindenki előtt, annál is inkább, mert a család, hölgy tagja hangosan telefonált a folyosón minden nap valakinek, elmondva a család ügyes-bajos dolgait, és a végére mindig oda tette, hogy nem tudja, miként kerülhetett úrinő létére ilyen helyzetbe.

Nem is hívták másként a lakók, mint az úrinő, valószínű, hogy senki sem tudta az igazi nevét.

A másik házaspár, a viharos beköltözése után sem csendesedett. Mindig állt a bál valamiért.

Közben, az ötös szobába is megérkeztek az új lakók. Egyikük reggel, már nyolc órakor kopogtatott a szocmunkással.  Zsuzsa, az idősödő hölgy, jócskán túl az ötvenen, kissé félénken lépett a szobába. Éva kíváncsian figyelte, már nem fűzött sok reményt ahhoz, hogy normális lakótársat kapnak.

Megmutatták neki, hogy melyik lesz az ágya, és a szekrénye, aztán ott hagyták egy idegen helyen, minden további nélkül, még csak be sem mutatták, sőt, semmit sem mondtak sem neki, sem Évának. Új szocmunkás volt, lehet, hogy még nem dolgozott ilyen helyen.

Évának már nagy rutinja volt a lakók fogadása terén, ezért ő kezdte a társalgást. Bemutatkozott, és felajánlotta a segítségét a berendezkedéshez.

• Ha vannak edényeid, azokat ide tedd a többi közé, hogy legyen mindenednek helye. Az ágyneműtartódba is pakolhatsz, úgy sem használjuk másra, mint tárolásra. Napközben az ágyakat letakarjuk pléddel, ha neked nincs, akkor mi majd adunk egyet.

Választ nem kapott a monológra, csak azt látta, hogy a neki háttal álló nőnek rázkódik a válla. Éva oda ment hozzá, szeretett volna valami jót, megnyugtatót mondani, de nem tudta, hogy miként fogadja a közeledését. Sok szomorú tapasztalata volt már. Azt sem értette, hogy miért nem válaszol, és még csak felé sem fordul, mikor szól hozzá. Zsuzsa nekilátott a pakolásnak némán. Mikor Éva észrevette, hogy épp felé néz, akkor megkérdezte tőle, hogy kell-e segítség a holmik elhelyezéséhez.

Zsuzsa összehúzott szemmel figyelt a kérdezőre, és csendesen válaszolt.

• Köszönöm, az nagyon jó lenne, mert a felső polcokat nem érem el, székre meg már nem nagyon tudok felállni.
• Nem is kell, - mondta Éva - megyek, hozok egy létrát lentről.

Ezzel már ment is ki a szobából, nem várt válaszra.

Mikor visszaért, már alig maradt holmi, csak az edények voltak, meg a felső polcokra szánt ruhák. A létráról már könnyebb volt pakolni, fel is került minden a helyére. Zsuzsa ott állt az edényei fölött, és azt nézte, hogy most ezeket hova is pakolja. Ekkor újra megszólalt Éva.

• Már az előbb mondtam, hogy azokat teheted a többi közé, így nem lesz vele gond. Ezért kaptuk ezt a plusz szekrényt.

De a lakótárs ismét nem reagált erre. Éva nem tudta, hogy mit is gondoljon, miért nem válaszol neki ez az asszony. Majd közelebb lépve hozzá, megismételte a mondandóját, de most sem kapott választ. Viszont azt észrevette, hogy semmi jelét nem látja rajta annak, hogy hallotta is azt, amit mond neki.

Ekkor, szembefordult vele, és ismét elmondta, hogy mit tegyen az edényekkel. Most már Zsuzsa reagált, és hálásan megköszönte a segítséget. Éva ekkor döbbent rá, hogy az új lakó nagyot hall. Szinte teljesen süket, és szájról olvas. Sajnálatot érzett iránta, de haragot is a vezetőséggel szemben, hogy mindig problémás embereket tesznek a szobájukba. Na, de mindegy, gondolta, ez van, majd valahogy megoldják a gondokat.

Akadt is mindjárt, mert az ablak mellett lévő ágyat kapta, messze a TV-től, és így nem tudta nézni, mivel fülhallgatót használt TV-zés közben. A másik üres ágy pedig épp előtte volt, ami sokkal jobb lett volna neki.

• Nagy kár, hogy pont ezt az ágyat kaptam, gondolom, észrevetted, hogy nagyot hallok, így nem tudom élvezni a műsorokat.
• Ezt mondhattad volna előbb is, akkor nem kellene most újra kipakolni az ágyneműtartót, hogy átrakjuk a másikba.
• De azt mondták, hogy ez lesz az én ágyam, és nem lehet csereberélni.
• Ne foglalkozzál vele, később már úgy sem nézik. Te érkeztél előbb, tiéd a TV előtti ágy! Pakoljunk át gyorsan, amíg lehet.

Dél körül érkezett a másik szobatárs. Na, őt nem lehetett csendesnek nevezni, mert mikor belépett, úgy köszönt, hogy

• Sziasztok pinák! Vali vagyok, nem sokáig zavarlak benneteket, nincs sok holmim sem, főzni nem fogok, sokáig vagyok ébren, és folyton telefonálok!

Hihetetlen, gondolta Éva, egy újabb bolond, ezt már nem lehet épp ésszel kibírni. Miért veri őket az Isten ilyen hibbantakkal. A többi lakó nem ilyen. Az összes problémásat ide teszik. A szocmunkás kissé zavarba jött az ágyak miatt, de Éva biztosította róla, hogy minden rendben van, biztos el lett írva. Vali nem foglalkozott az ággyal, rögtön elfoglalta, a két táskáját bedobta a szekrénybe, minden holmijával együtt. Nem fárasztotta magát a pakolással. Csak a kapott ágyneműt húzta fel, és úgy, ruhásan már rá is zuhant. Zsuzsa nem sokat hallott az egészből, így nem is volt miért bosszankodnia. Meg különben is, egyelőre annak örült, hogy ismét fedél van a feje felett. De azt látta Éva arcán, hogy valami nem stimmel az új szobatárssal.

• Van takaród az ágyra? –kérdezte Éva
• Nincs, de nem is kell! Jó ez így is!
• Lehet, hogy neked jó, de nekünk nem, mert nagyon rosszul néz ki a vetetlen ágy! Ha nem akarod letakarni, akkor kérlek, hogy minden nap pakold el az ágyneműdet, csak a rend kedvéért. És még valami! Idebent, papucsban vagyunk, és nem utcai cipőben. Mindegy, hogy mennyi holmid van, és mit csinálsz, vagy mit nem, de neked is ki kell venned a részed a szoba takarításából, valamint, a kötelező, közös helyiségeket is segítened kell takarítani, mikor ránk kerül a sor.
• Na, ezt nekem nem mondták – szólt Vali – Meg is fogom kérdezni, hogy ez miként van.
• Akkor már fogd is magad, és menj, kérdezd meg, de nagyon gyorsan, nem szeretnénk, ha ez miatt vita lenne.

Erre Vali elnevette magát, de nem mozdult, nem ment sehova. Biztosan elmondták neki a szabályokat, csak bepróbálkozott.

Éva, ez után a kis affér után, összeszedte a főzni valót, és ment a konyhába. Marika nem sokára haza ér, jól fog esni neki a friss étel. A gyroszosnál nem nagyon ehet semmit, maximum egy gyroszt, pita nélkül. Ma az ő kedvence lesz, tojásleves, resztelt máj, főtt burgonyával. Éva is szerette, egyik sem volt válogatós, nem is tehették volna meg ebben a helyzetben. Miközben kint foglalatoskodott, Zsuzsa kiment hozzá, és meg kérdezte..

• Mit főzöl, lehetne nekem is beszállnom a kajába?
• Persze – mondta Éva – mid van, csak azért, hogy elég legyen hármunknak is.
• Rögtön lemegyek a boltba, és hozok még egy kis májat, meg krumplit is.
• Rendben, aztán, ha haza érkezik Marika, akkor megbeszéljük a továbbiakat is.
• Kérlek, ha szólsz hozzám, fordulj felém, hogy értsem, amit mondasz – szólt Zsuzsa
• Bocs, elfelejtettem, még meg kell szoknom.

Ezzel Zsuzsa már indult is, még szerencse, hogy csak pár percre volt a bolt, így hamar megfordult a vásárolt holmival. Akkorra, már a hagyma megdinsztelődött, csak a hozott májat kellett még felszeletelni. Míg főtt az étel, beszélgettek, Zsuzsa elmondta, hogy a fiával lakott, és neki dolgozik még a mai napig is, de annyi harc volt közöttük, hogy már nem bírta tovább vele, de albérletre nem futotta a nyugdíjából, ezért került ide. Van egy barátja, vele szeretne lenni, csak az a gond, hogy ő is most lett hajléktalan. Most még a barátjánál lakik, de egy hónapnál tovább ott sem maradhat. Így hát van probléma bőven.

Egyszer csak Marika vágódott be a konyhába, feldúlva, alig tudott megszólalni.

• Egy idióta van a szobában, hangosan szól a zene, és az ágy tetején táncol, közben telefonál!
• Ezt nekem is látnom kell! – nevette el magát Éva, és húzta magával Zsuzsát is.

Valóban, grotex látványt nyújtott az ötvenéves nő, amint az ágyon tombolva táncol, miközben a fülén a telefon. Mivel nyitva maradt a szobaajtó, így egyre több lett a nézőközönség. Hangosan visongtak, közben tapsoltak, főleg a férfiak. Mindenkinek tetszett az előadás, csak a lányoknak nem annyira, hisz nekik kell vele együtt élniük. És, ha ez naponta így megy, akkor ez már kész tébolyda lesz.

Laci, az egyik lakó kiabált a konyhából, hogy odaég a kaja, ezért, véget vetettek az ingyen cirkusznak, és irány a konyha.

Marika, és Zsuzsa közben összeismerkedett, és azt is megbeszélték, hogy így hárman, közösen főznek. Aztán indultak a szobájukba ebédelni, rettegve a rájuk váró helyzettől.

Akkorra már Vali sem tombolt, ült az ágyon, és telefonon beszélgetett valakivel, feltehetőleg egy férfival. Ugyanis, elég intim részleteket tárgyaltak meg a következő találkozással kapcsolatban. Nem zavartatta magát, hogy mások is hallják, amit mond. Próbáltak nem oda figyelni, de a fülüket nem tudták befogni. Hiába akartak komolyak maradni, egyre kevesebb volt rá az esély. Később már fuldokoltak a nevetéstől, és nem is leplezték a véleményüket a diskurzusról. Közben Vali befejezte a szóba öntött magvas gondolatait, és a lányokhoz fordult.

• Mi van, ti aggszüzek vagytok, még soha sem csináltátok, hogy így röhögtök? Én egy egészséges libidóval megáldott nő vagyok, kinek a szex létfontosság, így maradok fiatal!
• Ugyan már – szólt Marika – Mi is tudnánk mesélni, de ez nem tartozik másra. Azt, és úgy csinálod, ahogy akarod, de ezt nem kellene másokkal is megosztanod, mert ez mindenkinek a legbensőbb magánügye.

Mivel Zsuzsa nem mindent értett az egészből, kérdőn nézett a másik kettőre. De hogy lehet úgy elmondani, ha az is hallja, akiről szó van. Azt nagyjából értette, amit Vali mondott a telefonba, hisz pont szemben volt vele, így ő is élvezhette az előadást, ha nem is minden szót, de nagyjából képben volt. Csak azt nem értette, amit Vali nekik mondott, mert arra már felállt, és így nem látta a száját.

Egy kis idő múlva lecsillapodtak a kedélyek, mindenki készülődött a fekvéshez, mentek fürödni, aztán eltették magukat holnapra.

Reggel korán keltek, Vali is indulni készült, nagyon sietett, de azért nem felejtette el összepakolni az ágyneműjét. Még oda is köszönt elmenőben, mintha nem is az, az ember lenne, aki tegnap volt.

Kisebb-nagyobb problémákkal teltek a hetek, Vali nagyon népszerű volt a férfiak körében, össze is jött egy ott lakóval, Tamással. Senki sem foglalkozott vele, főleg, hogy a hosszan tartó telefonálások is megszűntek az óta. Néha még a kajába is beszállt.

Egyik szombat reggel, szólt a lányoknak, hogy most nincs pénze, de holnap hoz egy nagy, házi kakast, és, ha valaki elkészíti, akkor az mindenkié lesz, ennek fejében pedig, legalább háromszor nem ad a közös kajába. Bele is egyeztek a többiek. Éva gondolta, hogy felpucolva, minimum három-négy kiló lesz a hús, még tudnak lefagyasztani is belőle.

Valóban meg is érkezett a kakas, ami talán, ha volt egy kiló. Vali letette az asztalra, és már ment is újra el otthonról, de még visszaszólt…

• Leves is legyen belőle!

Elképedve néztek utána a többiek, de ő már be is csukta maga után az ajtót!

• Most ez komoly? –kérdezte Éva – ez nem normális, de mi sem, mert nem kérdeztük meg tőle, hogy mekkora az a nagy kakas.

Marika, és Zsuzsa is háborogtak, de nem volt mit tenni, így szólt az egyezség. Úgy döntöttek, hogy pecsenyének készítik el, krumplipürével, az aprólékból meg főznek levest. Nem lesz valami nagy szám, de ez van. Csak később vették észre, hogy belsőség sincs.

A combokat, és a szárnyakat kétfelé, a mellét pedig három részre vágták. Elég kicsik lettek, mire elkészült, de már mindegy volt. Délben haza is érkezett Vali, de vendégeket is hozott magával. Jött a barátja, Tamás, és annak két szobatársa, mert őket is megvendégeli belőle. Ők hárman csak nézték, hogy Vali, és a három vendég szednek maguknak, és nagy kegyesen maradt is négy darab hús, abból is csak a szárnyak. Krumplipüré alig maradt, azt elosztották, és kenyeret is ettek hozzá, hogy mégiscsak valamennyire ne maradjanak éhesen. Persze, meg levest, mert azt hagytak bőven. Forrt bennük a düh, de egyelőre nem szóltak, de abban biztosak voltak, hogy innentől vége az egyezségnek. Aztán este, ez az állapot még fokozódott, ugyanis Vali vacsorázni akart, persze, csak egy szárny darab volt, kereste a többit.

• Hova tettétek azt a sok húst, mind megettétek?

Erre már Éva, és a másik két lány is nagyon berágott, először Marika tudott megszólalni.

• Te ennyire hülye vagy, vagy csak csinálod! Szerinted, egy ekkora kakasból hány darabot lehet kihozni?
• Nem beszélve arról – szólt Éva – hogy még vendégeket is hoztál rá. Mégis mit képzelsz te, kit nézel hülyének? Innentől vége a megállapodásunknak, megetetted a vendégeiddel, még a mi részünket is! A tegnapi kajádat meg ne is említsük.

Vali fenyegetőzött egy darabig, de senki sem vette fel a kesztyűt, így, egy idő után már csak magában morgott.

Eltelt pár hét, viszonylag csendben, de aztán újra beütött a krakk. Egyik éjszaka, Éva arra ébredt, hogy nem csak négyen vannak a szobában, Vali ágyán valaki más is ott van. Ezt az onnan érkező hangok is megerősítették, nyögések, sóhajok, elfojtott sikolyok formájában. Már hajnalodott, Éva mozdulni sem mert, úgy érezte, hogy neki lenne kellemetlen a helyzet, hát várt. Nem így Zsuzsa, aki semmit sem hallott, és a Wc-re akart kimenni, ezért felkapcsolta az éjjeli lámpáját. Így teljes premier plánban lehetett mindent látni. Zsuzsa ledermedt, még a villanyt sem tudta újra lekapcsolni. Ekkor Marika felállt az ágyáról, oda ment a kapcsolóhoz, és újra sötétség borult a szobára. Mint később kiderült, már ő is egy ideje ébren volt, és mindent hallott.

A szerelmeskedő párt ez a közjáték egyáltalán nem zavarta, befejezték, amit elkezdtek, de már nem fogták vissza magukat.

Aztán Tamás magára kapta a köntösét, és távozott, Vali is felkelt, indult a fürdőszobába.

A három nőnek nem volt kedve beszélgetni, de már aludni sem tudtak tovább. Így felkeltek, kávét főztek, öltözködtek, de Vali még mindig nem érkezett vissza. Vajon hol lehet, morfondírozott magában Éva. Miért itt a szobában csinálták, mikor lehet kérni erre az alkalomra vendégszobát, és ott nem zavarja őket senki, és ők sem zavarnak senkit sem. Nem sokára aztán választ kapott a kérdésére, ugyanis a fürdőszoba felől, éktelen kiabálás, káromkodás hallatszott. Pofonok is csattantak, persze, megint kint volt az egész emelet erre a ricsajra! Talán le is rendezték volna a dogokat, ha nem jön Pityke, de jött, látott, és most ő győzött.

Ugyanis az történt, hogy Tamásnak, és Valinak nem volt elég az éjszaka, ezért a fürdőben is folytatták, de pechjükre, más is szerette volna használni a fürdőt, és rajta kapta őket. Történetesen, a szomszéd szobában lakó százhúsz kilós nő volt, aki megzavarta a pásztorórát, majd nekiesett az „ifjú” párnak, és ütötte, pofozta őket.

Mikor megkérdezték, hogy miért verte meg a két embert olyan nagyon, azt mondta Pitykének, hogy csak lányos zavarába tette. Ennek az lett a következménye, hogy Valit, és Tamást kirakták még azon a napon, az „igazság osztót” pedig, egy napra kitiltották a szállóról. Ő olcsón megúszta.

 

 

 

 

 

 

 

7.

A tikkasztó nyári meleg mindenkit bezavart az utcáról. A déli időben, szinte elviselhetetlen volt a hőség. Marika sem járt már dolgozni, nyugdíjas lett, és az a pénz, nem is volt olyan rossz. Eddig is rakott félre a házaknál keresett takarítási pénzből, meg persze, kötelező is volt valamennyit félre tenni. Fent a tízediken már nem volt olyan vidám az élet, mint ezelőtt három éve. Úr Isten, gondolta Marika, már három év, pedig csak pár hónapra jött. És mennyi minden történt közben. De számára,  a legfontosabb, Éva barátsága, testvéri szeretete volt a. Ha, ő nem lett volna, biztosan nem bírja ki ezeket az éveket.

Mennyi lakótárs, mennyi bolond, de azért volt sok jó lelkű is közöttük, viszont, nagyon kevesen bírták betartani a szabályokat. Voltak, akik sodródtak az árral, és ahogy esett, úgy huppant, nem számított semmi sem. Voltak, akik a gyermekeikért harcoltak, de némely közülük is elbukott.

Mikor jött, akkor is ilyen tikkasztó volt a hőség, és eszébe jutott Lilivel való első találkozása. Magában elmosolyodott, mert talán ő volt a bolondok között az egyetlen, kit szeretni is lehetett, pedig hogy megijedt tőle.

Évával nagyon sokat keresték mindenhol, ahol csak előfordulhatott. Gáborékhoz nem volt merszük elmenni, hogy érdeklődjenek utána. A telefonja soha sem válaszolt, még ha néha ki is csörgött, akkor sem, de a legtöbbször ki volt kapcsolva. Elképzelésük sem volt, hogy hol, merre lehet. Nézte Évát, ahogy a rozoga, kissé már hangosan zúgó számítógépét próbálja életre hozni. Az utóbbi időben, egyre többet ül előtte, nem mondta, ő pedig nem kérdezte, hogy mégis, mi a fészkes fenét tud rajta annyit molyolni. Mi az, ami ennyire fontos neki, hogy még az idő is megáll, ha oda ül eléje.

Aztán csak kiderült az oka pár nap múlva, mert Éva egyszeriben olyan örömmel állt fel a székéről, hogy azt majd feldöntötte.

• Figyelj csak Marika! Képzeld, lesz egy kis nyugdíj kiegészítésem, és, ha nagyon ügyes leszek, akkor elég szépen fog hozni a konyhára. Egy weblapot kell majd üzemeltetnem, most kaptam a megbízást, mert az én tervezetem volt a legjobb. Hirdetések fognak rajta menni, azokat kell kezelnem. Válaszolnom az e-mailekre a potenciális vevő fele, tartani velük a kapcsolatot. De ami a legjobb, kapok egy laptopot is, hogy könnyebben tudjak dolgozni. Viszont a netet nekem kell fizetnem, de nem gond, hisz eddig is magam fizettem.

Marikának ez kínaiul volt, nem nagyon értett belőle semmit, soha sem használt számítógépet, és nem ismerte az internet világát sem.

• Csak nehogy becsapjanak – szólt Marika – annyi minden történik, és hiába érted, ismered az internetet, nem vagy benne profi. Ne hagyd, hogy pénzt csaljanak ki tőled, ne fizess semmire.
• Hát nem érted? – nevetett Éva - Nem nekem kell fizetnem, még a laptopért sem egyelőre, majd levonják a jutalékomból. Most már csak annyi kellene, hogy elmenjek bankszámlát nyitni, mert postán nem küldenek pénzt. Nem jönnél el velem, nem szeretek egyedül menni.

Marika beadta a derekát, ő is elkezdett átöltözni, hogy elkísérje Évát. Nagyon féltette az ismeretlen, netes világtól. De annyira fel volt dobódva, hogy már nem akart vele ellenkezni, hátha neki van igaza. Azon imádkozott, hogy úgy legyen.

A bankból kijövet, szinte egyszerre torpantak meg, mert, mintha Lilit látták volna egy kicsit messzebb ágálni a járda közepén. Nagyon ismerősek voltak a mozdulatok, az lehetetlen, hogy mindketten tévedjenek. Amilyen gyorsan csak tudták, megszaporázták a lépteiket, de mire odaértek Lilihez, arra már két nő is oda futott hozzá, megelőzve őket. Karon fogták, és nagy nehezen megpróbálták rávenni a tovább haladásra. Persze, ez nem volt olyan egyszerű, így a lányok is beérték, és tényleg Lili volt, akivel a két nő harcolt. Nagy megdöbbenésükre, nem ismerte fel őket, rájuk sem nézett, hiába szóltak hozzá. Szemei zavarosak voltak, és a beszédét sem lehetett nagyon érteni. Próbáltak szóba elegyedni a két nővel, elmondani, hogy ők kik, és nagyon jól ismerik Lilit. De hiába volt minden, nem álltak velük szóba, csak ráncigálták, huzakodtak a szerencsétlennel, majd egy autóhoz érve, nagy nehezen betuszkolták, és már indultak is. Még annyit láttak, hogy Lili hátra fordul, és mintha intett volna nekik. Talán mégiscsak felismerte őket az utolsó pillanatban? Ez a kis közjáték rányomta a bélyegét az egész napjukra, állandóan csak ő járt az eszükbe, hogy vajon mi lehet vele, hova vitték, és kik voltak azok a nők? El is határozták, hogy mindent megpróbálnak, hogy nyomára jussanak Lilinek. Tudni szerették volna, miként megy a sora. Most Évát sem érdekelte a net, folyton csak ez járt a fejében.

• Figyelj csak Marika! Én tudom, hogy hol lakik a Gábor anyja, hisz voltam nála három alkalommal pénzért. Igaz, úgy tudta, hogy én a Gábor biztosítójától vagyok, és az esedékes részletért mentem. Tudom, hogy valószínű, most majd meg kell mondanom az igazat, de csak így akadhatunk Lili nyomára. Talán nem esz meg az anyja, nagyon kedves nő.
• Akkor vágjunk bele – mondta Marika – nem történhet velünk semmi olyan, amit nem tudnánk kezelni, de majd csak holnap. Mára már elég az izgalmakból. Te most intézd a munkádat, hogy minél előbb lássuk mi lesz belőle.

Éva leült a géphez, és már küldte is a számlaszámot. Most már csak várni kellett az érdeklődőkre, és intézni az ügyeket. három web shop is volt, kiknek a termékeit kellett eladni, a vevőkkel a kapcsolatot tartani. Minden nap, legalább három óra elfoglaltságot jelentett ez Évának, ami tényleg nem volt sok, és időhöz sem volt kötve. Nagyon szép lett az oldala, sok érdekes dolog jelent meg rajta a hirdetéseken kívül. Tudta, hogy ettől a három órától, sokkal több időt fog eltölteni ott, ha azt szeretné, hogy menjen az üzlet.

Másnap, elindultak Marikával Gábor édesanyjához, aki már ismerősként üdvözölte, de egy kissé visszafogottabban, mint a legutolsó találkozásnál. Hamar ki is derült az oka. Ő már mindenről tudott, Liliről, a biztosítóról, és Éva szerepéről is. Nem is kellett nagyon kérdezni, magától kezdte el mesélni a történteket.

• Mikor Lilit elvitte a fia a szállóról, Gábor nagyon sokáig kereste, és akkor vallotta be nekem, hogy ki ő, és milyen problémával küzd. Nagyon megdöbbentem, mert nehezen tudtam elhinni, hogy a fiam egy ilyen nőbe szeretett bele. De aztán láttam róla fényképet, így már nem csodálkoztam. Gábor azt is elmondta, hogy Lili az elején teljesen normális volt, de amikor a fiát börtönbe zárták, a menye meg elvitte az unokáját, hogy többet nem is láthatta, akkor történt vele ez a dolog. Nagyon szerette, és nem akarta magára hagyni. Próbált róla gondoskodni, de a lányom szintén közbe avatkozott. Igaz, nekem ő nem mondta el ezt a történetet, gondolom, hogy tudta, nem adnék benne neki teljesen igazat. Közben Gábor Németországban kapott munkát, így nem tudta tovább keresni Lilit. De megígértette velem, hogyha itt feltűnne, hisz tudta, hogy hol lakunk, akkor nem zavarom el. Sajnos nem jött ide, mert különben visszavittem volna hozzátok a szállóra, Gábor ezt a lelkemre kötötte. Aztán nem olyan régen haza jött szabadságra, akkor tudta meg, hogy Lili fia újra börtönben, gyermekrablásért. A saját fiát rabolta el az anyjától, de elkapták, és így Lili még akkor sem láthatta az unokáját. Ez teljesen padlóra küldte, sokáig kezelték, nyugtatózták, de nem változott az állapota. Állítólag, valamilyen rokona magához vette, de ez távolról sem biztos. Nem adtak ki róla semmilyen adatot sem.

Marika, és Éva, a könnyeikkel küszködtek, míg a történetet hallgatták. Aztán ők is elmondták, hogy tegnap látták Lilit két nővel, de nem ismerte meg őket. Nagyon zavarodottnak látszott, szinte nem volt magánál. Hogy kik voltak a kísérői, azt elképzelni sem tudják. Nem látszott rajta bántalmazásnak nyoma, és a nők sem tűntek annyira agresszívnak, igaz, próbálták Lilit jobb belátásra bírni, és rángatás lett belőle, de mégsem tűnt annyira durvának. Ezzel el is köszöntek Gábor édesanyjától, tudták, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy bármit is tudjanak Lili érdekében tenni.

Eltelt egy hét is, mire Évának bejött az első üzlete, nem nagy pénz volt, de valami azért mégis. Legalább látszott, hogy nem verik át. Pár ezer forint érkezett a számlájára, amihez nem nyúlt hozzá, hisz nem tudta, hogy a laptopot majd miként kell fizetni, de még azt sem, hogy mikor kapja meg. Aztán jött az e-mail, hogy hova menjen a gépért, hol kapja meg, és az iratait se felejtse otthon. Marika ide is elkísérte, mert ő még mindig bizalmatlan volt, de mint kiderült semmi oka sem volt rá. Éva megkapta a gépet, felírták az adatait, majd aláírta, hogy átvette. Tényleg olcsón jutott hozzá, még a fele árat sem kell majd érte fizetni. Igaz, nem is új gép volt, de mindenesetre jobb, mint a régi.

A szállóra érve, szóltak nekik a portán, hogy várja őket az igazgató, menjenek be hozzá. El sem tudták képzelni, hogy mi lehet a probléma. Fejbe is verte őket a hír rendesen, pedig már többször beszéltek róla. Az igazgató közölte velük, hogy hamarosan letelik a három év ott tartózkodás, tovább már nem maradhatnak.

• Tudom, hogy nem állnak olyan jól anyagilag, ezért lenne egy ajánlatom. Mint azt önök is tudják, minden évben lehet pályázni önkormányzati lakásra, mi is kapunk ebből ötöt, amire az itt lakók pályázhatnak. Önöknek ugyan van megtakarításuk, de egyenként nincs annyi, ami a pályázat pozitív elbírálásához kellene, még akkor sem, ha én ebbe besegítek, amit meg is illetnek. Nagyon sok terhet levettek a vállunkról a problémás lakókkal végzett munkájukkal. Ezért, arra gondoltam, hogy tegyék össze a pénzüket, és közösen pályázzanak egy lakásra. Akár kétszobásat is ki tudok harcolni. Most ne válaszoljanak semmit, menjenek fel, gondolják át, beszéljék meg, aztán ha úgy döntenek, hogy együtt maradnak, amit nem kétlek, akkor holnap reggel, kitöltve hozzák vissza nekem ezt a két nyomtatványt.

Éva és Marika nem szóltak semmit, némán átvették a papírokat, és indultak a szobájukba. Először csak ültek, és nem szóltak semmit, csak ketten voltak otthon, a többiek valamerre kóboroltak éppen. Szinte egyszerre szólaltak meg.

• Te laknál velem továbbra is? – erre mind a ketten elnevették magukat, még a gondolatuk is egy.

Mindent megbeszéltek, kitöltötték a nyomtatványokat, és még ezen a napon vissza is vitték az igazgatónak. Nem volt itt sok megbeszélni való, hisz egyedül, egyik sem tudott volna hova költözni. Most már csak az volt a kérdés, hogy megkapják-e, és mennyit kell rá várni. Az igazgató ugyan megígérte, csak nehogy valami gubanc jöjjön közbe. Izgalomban telt el két hét, mikor megcsörrent a szobában a telefon. A portáról hívták őket, hogy menjenek az igazgatóhoz. Otthon volt a másik két szobatárs is, nem Zsuzsa, hanem újak,akikkel nem olyan régen volt afférjuk, és most ők kárörvendően vigyorogtak rajtuk, mert azt hitték, hogy a panaszuk miatt hívatják őket. Az igazgató széles mosollyal várta őket, és közölte, hogy

• Önöké a kétszobás, önkormányzati lakás. Nagyon kevés a bérleti díj, a rezsi sem sok, csak egy a probléma, nem túl jó a környék. Elfogadják? – kérdezte

Éva, és Marika összenéztek, és szintén egyszerre mondták..

• Igen, elfogadjuk, köszönjük szépen. Mikor lehet költözni?
• A jövő hét elején, hétfőn, vagy kedden kész lesz teljesen, rendbe kellett egy kicsit hozni. Most pedig vegyék ki a széfből a pénzüket, és menjenek befizetni erre a számlaszámra, még ma. Nagyon fontos, hogy pár órán belül rajta legyen a pénz.

A két nő sarkon fordult, irány a széf, majd a bank. Mikor haza értek, szinte a liftig táncoltak, olyan jó kedvük lett, mindenkire ránevettek, azt lehetett hinni, talán megbolondultak. Bent a szobába is szinte tánclépésben közlekedetek Mivel már csütörtök volt, igyekezni kellett a pakolással, hisz három év alatt rengeteg holmijuk lett. Egy kis üröm vegyült az örömbe, mivel nem volt a lakás bebútorozva.

• Sebaj! – mondta Éva – A neten vannak ingyen elvihető bútorok, majd válogatunk belőle azt, ami kell. Van ott minden, ágyak, szekrények, háztartási gépek, no para.
• De annak az elhozatalához is sok pénz kell, meg a mi holminkat is oda kell szállítatnunk. –aggodalmaskodott Marika
• Ne aggódj, ez már csak nem fog ki rajtunk!

És ezzel oda ült a géphez, hogy megkeresse, a nekik szükséges holmikat.

Ekkor kopogtattak az ajtón, és a szabad jelzésre belépett a gondnok. Azért jött, hogy elmondja, a költözés miatt ne aggódjanak, mert a szálló autója minden holmijukat el fog vinni, ingyen. Lett is öröm, már csak a többi holmi szállítása fog pénzbe kerülni, amit, ha egy napra tudnak tenni, akkor nem lesz az olyan sok. Közben Éva meg nézte az oldalát, és akkor vette észre, hogy jött egy üzenet. Nagy lett az öröme, mert egy nagyobb összeg landolt a számláján. Ha nem is elég a fuvarra, akkor sincs gond, hisz hétfőn kapják a nyugdíjukat, majd abból kipótolják. A kaját meg, meg tudják oldani, hisz az alapélelmiszerek megvannak, bármit is kell majd venni az új lakásba, jut rá bőven. Meg Marika is járt takarítani hetente egyszer.

Elkezdődött a csomagolás, a búcsúzkodás mindenkitől. Amit lehetett, zsákokba raktak, a törékeny dolgokat pedig bőröndbe, dobozokba csomagolták. Már alig lehetett férni tőlük, volt is érte morgolódás a két nő részéről. A sok virág becsomagolását az utolsó nap reggelére hagyták, nehogy tönkre menjenek.

 

Aztán elérkezett a hétfő, mentek átvenni a kulcsokat, és birtokba venni a friss, mészszagú lakásukat. Mikor kinyitották az ajtót, egyik sem akart elsőnek belépni, a másiknak akarta ezt az örömet megszerezni. Nagy nehezen bepréselték magukat egyszerre az ajtón, és csak álltak sírtak, nevettek, szorongatták a markukban a kulcsokat, mintha valaki el akarná tőlük venni. Nem tudtak betelni a harmincöt négyzetméteres lakással, ők úgy látták, hogy az már egy kész palota. Gyönyörű fürdőszoba, parkettás szobák, egyedi gázfűtéssel. Egyedül. a konyhában volt bútor, és gáztűzhely is, nekik ez maga volt a mennyország. Pedig valamikor ők nem ekkora lakásban éltek, de hol van az már, nagyon rég volt, talán igaz sem volt. Míg ott örömködtek, megérkezett a szálló autója, és hordták be a holmikat, nekik semmit sem kellett megemelni, a fiúk mindent bepakoltak, külön vigyázva a gyönyörű pálmára, és a többi virágra is. Csak az volt a baj, hogy még nem volt hova pakolni, mert a bútorok egyelőre még sehol sem voltak, pedig délelőttre ígérték a szállításukat. Szinte mindent egy helyről be tudtak szerezni, mert egy család felszámolta a szüleik lakását, mikor az édesanyjuk elhalálozott.

Marika és Éva ráültek a ruhás zsákokra, majd elővették az ebédre szánt szendvicsüket, hisz tudták, hogy egyelőre nem tudnak főzni, de még evőeszközt sem elővenni. Már elmúlt egy óra, mire befutott a másik szállító jármű, és elkezdték behordani a bútorokat. A lányok már előre kigondolták a helyüket, így nem kellett nekik semmit sem helyre tenni, mert a szállítómunkások oda tették, ahová ők mondták. A fuvardíj egy kicsit húzósabb lett, mint gondolták, de sebaj, ők a hibásak, miért nem fixálták le rendesen, előre az összeget.

Fáradhatatlanul pakoltak mindent a helyére, a szobákat hagyták a végére, azt mindenki maga rendezze. Estére ünnepi vacsorát kell készíteni, még egy üveg bort is vettek hozzá.

Az első éjszakájuk álmatlanul telt mindkettőjüknek, csak forgolódtak az ágyukban, és nem tudtak elaludni. Egyszer csak nyitották az ajtajukat, és a parányi előtérben botlottak egymásba. Volt is nevetés, hogy most is egy rúgóra járt az agyuk. Leültek a konyhában az asztalhoz, és elkezdték a maradék ételt nasizni. Majd újra aludni tértek, és most már mindkettőnek sikerült is. A fáradtság, és a nyugalom megtette a hatását. Másnap visszamentek a szállóra, mert nem tudtak mindenkitől elköszönni, és egy kis jelképes ajándékot is vittek az igazgatónak hálájuk jeléül.

Mikor beléptek a halba, mindketten az itt töltött időre gondoltak.

Hihetetlen, hogy ebben a farkastörvény uralta, embertelen világban, emberek tudtak maradni, és ebben ha nem is sok embernek, de tudtak segíteni.

Lilit teljesen elveszítették szem elől, azóta sem hallottak róla semmit.

Vajon imádkozik-e még Istenhez, mesél –e még olyan gyönyörűen, szívhez szólóan a vele való találkozásról?

Ki tudja, vajon hol, merre vívja élet-halál harcát a sátánnal?

 

 

 

Vége

 

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.