4.

 

Eltelt a beígért egy hét, sőt, már a második felénél jártak, azóta ki sem ejtették Vera nevét, és nem is gondoltak arra, hogy bármelyik nap jöhet az új lakó.

Az egyik nap délután, Marika és Éva elindultak élelmiszert vásárolni. „Haza” fele tartva, ugyancsak jókedvük kerekedett, mert leárazás volt az üzletben, így sikerült olcsóbban vásárolni, több mindenre futotta. A kifogyó fűszereket is fel tudták tölteni, és még gyümölcs is lesz, mert azt Kati ígérte meg. Mindegy, hogy milyen, csak gyümölcs legyen.

Ahogy beléptek a szálló ajtaján, egy férfit pillantottak meg a porta előtt a földön ülve. Látásból már ismerték, az egyik munkásember volt, általában ittasan közlekedett. De neki nem szólhattak, hisz nem az átmeneti részen lakott.

Az egyik portás, láthatóan keresett valamit, vagy valakit, nézegetett ki az ablak mögül. Mikor a lányok odaértek, tőlük is megkérdezte, hogy nem látták-e a kicsi Józsit.

Ekkor a földről, kezdett felfele kapaszkodni a kicsi Józsi, és valahogy sikerült neki elérni a párkány részt, az egyik kezével elengedte, és tartotta a kulcsért. A portást olyan nevetés fogta el, hogy alig tudta a kezébe adni, de a két nőnek is a könnye folyt a látványtól.

• Köszönöm tisztelettel, megkínálhatom hálából egy kis borral?

 

• Józsikám! Nekem nem kell, de már maga se igyon többet (szólt fuldokló nevetés közben a portás)

Majd ezek után, ismét visszarogyott a földre, a pult elé, és elkezdett körmös taxit játszani, ami úgy működik, hogy térden és tenyéren próbál a liftig elaraszolni. Aztán, ha nem éri el a gombot, akkor valaki megnyomja helyette. Most a két nőhöz fordult, hogy segítsenek neki.

• Naccságák, megnyomnák nekem a liftgombot?  A negyediken meg csak egyszerűen gurítsanak ki.

Marika és Éva, alig tudtak a nevetéstől a liftig botorkálni, de megtették ezt a szívességet a kicsi Józsinak. Majd miután kigurították a liftből, és a tizedikre értek, egymást előzgetve, célegyenesbe vették a mosdót, szerencsére minden wc fülke szabad volt. Még egy emeletet nem bírtak volna ki, bepisilés nélkül. Majd a mosdóajtóban hagyott táskákat újra kézbe vették, és hangos nevetéssel mentek a szobájukba, ki pakolni a holmit. Ahogy benyitottak, három bőrönd, és egy zsák állta az útjukat. Ott álltak tele szatyrokkal, és nem tudtak tovább menni. Egy fiatal nő ült a megüresedett ágyon. és láthatólag semmit sem csinált, még az érkezők felé sem fordult. A két nő összenézett, és Éva megszólalt.

• Ezt nem hiszem el, már megint kit kaptunk lakótársnak?

Majd a következő pillanatban, Marika a lábával odébb tolta az útban lévő bőröndöt, és a zsákot, aztán benyomultak a szobába.

Köszöntek a bent lévőnek, de semmi reakció, még rájuk sem nézett. Jó tíz perc múlva, egyszer aztán megszólalt a nő.

• Sziasztok, ti kik vagytok?
•  
• Először te mond meg, hogy ki vagy, te jöttél hozzánk, hát úgy illik, hogy bemutatkozzál. (Szólt rá mérgesen Éva)
• Évikének hívnak, ti is nyugodtan hívjatok így.
•  
• Édes Istenem! Még egy bolond, (szólalt meg Marika)

Évát is a gutaütés kerülgette, mert nem elég, hogy Évának hívják a jövevényt, ráadásul Évikézni kell.

• Hát akkor Évike, ha már kipihented magad, kérlek, rakd el a holmidat, legalább annyira, hogy ne legyen senkinek sem útjába. Amúgy, engem Évának, őt pedig Marikának hívják (mutatott Marika felé) talán egyelőre ennyi elég is lesz, majd később beszélhetünk.

A két barátnőbe, hisz már azok voltak, (sőt, talán ettől több is, lelki társak) forrt a méreg, látták szomorú sorsukat az új lakóban. Biztosak voltak abban, hogy ez sem százas egészen.

El is múlt a féktelen jó kedvük, csendben rakosgatták a holmit.

Évike egy cseppet sem zavartatta magát, tovább üldögélt, és merengett a semmibe. Eközben Kati is haza érkezett, az ő harsány módján, de azon nyomban meg is torpant az ajtóban, így mérve fel a helyzetet. Nem volt szokva a csendhez, érezte, hogy ez eléggé baljós előjel. Majd odament az újonnan érkezőhöz, és próbált bemutatkozni, de Évike egyelőre őt is levegőnek nézte. Ezen aztán nagyon bepöccent, amúgy sem volt valami jó napja, így esély sem volt a békés ismerkedésre.

• Lennél szíves elpakolni a holmidat? Legkésőbb, este tíz óráig fejezd be, utána már nem pakolhatsz, mindenkinek pihennie kell.

Erre mégis csak felkapta a fejét a jövevény, és már kész is volt a válasszal.

• Nehogy már te mond meg nekem, hogy mit csináljak, épp annyi jogom van ebben a szobában, mint nektek. Már figyelmeztetett valaki, hogy milyen szemét, zsarnokok vagytok, és ne hagyjam magamat.

Ezt kár volt neki mondani, mert Kati felkapta az első, keze ügyébe került bőröndöt, és kinyitotta, a tartalmát az ágyra öntötte, de került a padlóra is jócskán, majd a másikkal is ezt tette, és a zsákot is kiürítette. A ruha kupac tetejére dobta a bőröndöket, és higgadtan odaszólt a tulajdonosának.

• Na, lehet pakolni, ha nem a ruhák tetején akarsz aludni az éjszaka.

Ezzel az asztalhoz lépett, kirakta nagy büszkén, a hátán lévő táskájából a gyümölcsöt. Volt banán, meg alma, télen nem nagyon lehet mást kapni olcsón.

Volt öröm, mert a gyümölcs ilyenkor ritka eledelnek számított az étlapjukon.

• Akkor ma, rántott húst eszünk, méghozzá csirkemellet, és nem far-hátat? (kérdezte Marikát, és Évát)
• Te csak hagyd békén a far-hátat, mert nekünk az a  kedvencünk (nevetett Éva) igaz, Marika?
• Bizony, nekünk az, az igazi csemege.

Kati elnevette magát, és békítőleg mondta:

• Jól van, na, én is megeszem, ha nem is szeretem annyira, mert legalább van mit enni, ez a legolcsóbb, és, ha sokat veszünk, biztosan jól is lakunk belőle, rizzsel, vagy krumplival. Akár minden nap ehetünk rántott húst, igaz-e?

Gyorsan összeszedték a dolgokat a főzéshez, és mind a hárman kivonultak a konyhába. Szerencséjük volt, mert épp nem főzött most senki más.

Szeletelték a húst, pucolták a krumplit, paníroztak. Egy-kettőre elkészültek a vacsorával. Ma még jutott csalamádéra is a vacsorához.

Már nagyon éhesek voltak, igyekeztek is vissza a szobába, hogy minél előbb tudjanak enni.

Mire beértek, Évike a cuccának több mint a felét elpakolta, úgy látszik használt neki a sokk terápia.

A terítéssel most nem igazán törődtek, annak általában csak vasárnap szokták megadni a módját. Asztalhoz ültek, és elkezdtek enni.

Évike is ott termett az asztalnál tányérral a kezében, majd szedni akart magának.

A három nő meghökkenve figyelte a műveletet, de Kati gyors volt, és a levegőbe megállította Éva kezét.

• Mit csinálsz, mit képzelsz magadról, hogy hozzá mersz nyúlni a kajánkhoz?

 

• Nekem azt mondták, ha éhes leszek, itt enni is kapok, mert nagy konyhát visztek.

 

• Talán kaptál is volna, (szólt Éva) ha esetleg más lett volna a belépőd, ha nem vagy pofátlan, és főleg nem pocskondiázol bennünket. Ki mondta neked, hogy mi nagy konyhát viszünk?

 

• Lent a portán mondták, hogy itt nem fogok éhezni, mert ti mindig főztök, és meg is fogtok kínálni belőle. Még nem kaptam fizetést, és így nem tudok mit enni.

 

• Azt mondták, hogy esetleg megkínálunk, és nem azt, hogy magadtól elveheted! Mégis hogy gondoltad, mi vagyunk a szeretet szolgálat, vagy a népkonyha? (mondta Marika nagy mérgesen)

 

Ebben a pillanatban kopogtattak, és Vali lépett be, a szomszéd szoba lakója. Ő is hozta a tányérját, jött a napi kis adagjáért. Már egy hónapja nem dolgozik, mert beteg, így alig jut neki valamire. Ezért szóltak neki a lányok, hogy minden nap kap egy tányér meleg ételt, míg nem tud dolgozni menni.

Nem egészen ingyen van ez sem, hisz még munkába tudott járni, volt, hogy egy kis zöldséget, gyümölcsöt adott a lányoknak. A piacról hozta, ott dolgozott.

Évike sírva ment vissza az ágyához, eközben hangosan korgott a gyomra. Nem lehetett nem hallani, annyira hangos volt. Éva, és Marika egymásra nézett, de még Kati is egy kissé sandán lesett ki a hosszú szempillái alól. Megsajnálták, hát mertek a tányérjába, és hívták az asztalhoz.

Ment is azonnal, és látszott, hogy nagyon éhes, mert szinte meg sem rágta az ételt, csak nyelte, hogy nyögött beléje.

Azt hitték, hogy innen már simán megy minden, de ez csak álom maradt. Mihelyt tele tömte a bendőjét, és jóllakottan szuszogott, újra bele kötött a többiekbe.

• Azért ne higgyétek, hogy holnap nem teszek panaszt, a kiborított bőröndjeim miatt, Mert ez aljas dolog volt tőletek.

Kati felugrott, alig tudták a többiek visszatartani attól, hogy ne menjen neki ennek a hálátlan dögnek. Ezt ő is észrevette, és már húzta is ki a belét a szobából. Azt hitték, hogy a portáig meg sem áll, de csak a mosdóig szaladt. Kati utána, és ott kiabálta neki, hogy sohase jöjjön ki belőle az, amit most megevett. Vissza sem mert menni addig, míg a többiek le nem feküdtek. Talán tizenegy óra is volt, mire bemerészkedett a szobába. Nem mert tovább pakolni sem, és így tényleg a ruháin kellett neki aludni térni.

Másnap vasárnap lévén, úgy tervezték, hogy ameddig csak tudnak, aludni fognak, kivéve Évát, aki korán oda teszi az ebédet, mert később lehet, hogy nem lesz hely a konyhában.

A többiek pedig majd mosogatnak, és szobát fognak takarítani, ha felkelnek. De Évike miatt, ez a terv dugába dőlt. Hajnal öt órakor arra ébredtek, hogy valaki hangosan kukorékol egy szék tetejéről. Évike állt ott, egy tölcsérrel a szájánál, és hangosan, élesen kukorékolt. Majd mikor látta, hogy mindenki idegesen száll ki az ágyából, elkezdett hangosan vihogni, hogy milyen jól megviccelte a társaságot. El sem tudták képzelni, hogy ki lehet az a jóakarójuk, aki ilyennel tömi ennek az eszementnek a fejét.

Kati felborította a székkel együtt, csak úgy huppant neki az ajtónak, és placcs, le a földre. Talán még meg is taposta volna, ha a többiek nem fogják le. Bármilyen kicsi volt, hatalmas erő volt benne. Ez így ment egy hétig, ha otthon volt a némber, akkor mindig kitalált valamit, amivel a többieket bosszanthatja. Aztán Éva pénzének az eltűnése tette be a kaput. Soha nem dugdosták a pénzüket, nem tűnt el senkié sem. Kuporgattak karácsonyra, meg a közelgő lakbérre, amit Éva külön tett a többitől, ez tűnt el.

Természetesen biztosat senki sem tudott, de az tény, hogy a pénz eltűnése utáni napon, Évike nagy pakkokkal érkezett haza, pedig még nem kaphatott fizetést, hisz havi bérfizetésben állapodtak meg. Itt már nem volt mit tenni, szólni kellett a szálló igazgatójának. Áthelyezték egy másik szállóba, hogy utána mi történt vele senki sem hallott róla.

Ismét megüresedett egy ágy, és várhatták a következő lakót.

Napok teltek el, de nem költözött be senki, hanem egy délelőttön, Évát hívatta az igazgató, ahol egy régi ismerős várta kis batyujával. Visszajött Lili. Az igazgató azért hívatta Évát, hogy megkérdezze, vállalják-e Lilit, mint lakótársat. Habár, lelkileg egy kissé rosszabb állapotban van, mint régebben, de a nyugodt körülmények rendbe fogják hozni. Ezért jött ő újra ide, ha velük lehet, nem lesz semmi gond.

• Gábor is itt van, (mondta Lili) és szeretne veletek beszélni.

Éva nagyon megörült, mert inkább Lili, mint valamelyik másik, hibbant idegen. Gábor megígérte, hogy Lilit továbbra is támogatja anyagilag, igaz, nem tud sokat adni, de egy szerény életmódhoz elég lesz. De hogy mi történt velük, arról semmit sem mondott, Éva meg nem merte kérdezni.

 

 

 

 

5.

Vészesen közeledett a karácsony, Lili kezdett megnyugodni, és elmesélte, hogy barátja elveszítette a jól fizető állását, így nem tudott tovább lakást bérelni, visszaköltözött egy időre az anyjához, ahol neki nincs helye. Lili roma származású, Gábor pedig nem, és még ott van a szeretett nő betegsége is. Szomorú dolog ez, de nincs mit tenni.

Lassan vásárolgattak az ünnepekre, már csak pár nap választotta el őket. Éva előszedte a karácsonyi díszeit, és kezdte feldíszíteni a szobájukat. Estére gyönyörű, titokzatos fény lepte el a kis szoba minden zeg-zugát. Sajnos, fára nem jutott pénz, de azért ágakból raktak össze, olyan volt, mint egy igazi, kis karácsonyfa, még égősor is került rá. Volt egy valaki által ott hagyott hullahopp karika, azt is körbe tekerték égővel, és az lett az ablak dísze, nagyon szépre sikeredett.

Meg volt már az ünnepi menü is, szentestére, egy kevés halászlé pontyból, és mindenkinek egy szelet rántott hal, tartármártás. Finom húsleves, három féle húsétel a másik két ünnepnapra, kétféle köret, mindenből egy kevés, na meg süti is.

• Milyen jó lenne, ha sokan ülhetnénk az asztalhoz, (sóhajtotta Marika)

 

• Próbáljuk meg, szóljunk az igazgatónak, hátha megengedi, hogy másokkal együtt ünnepeljünk itt a szobánkban, Lesznek itt az emeleten, kik egyedül maradnak az ünnepekre. Ők is biztosan tesznek valamit az asztalra, és nem lesznek egyedül, ami a legfontosabb. (fonta tovább a gondolatokat Éva)

 

Kati is berobogott, rengeteg gyümölcsöt hozott, és egy kiló gombát is. Azt mondta, hogy úgy kapta egy régi ismerősétől karácsonyi ajándéknak. Ebből finom kompót lesz desszertként. Közben Imre is megérkezett, két üveg bort varázsolt elő a nadrágjából, hogy miként tudta ott rögzíteni, a lányok számára örök rejtély maradt.

A nagy vidámságot a szobai telefon szakította félbe, Gábor várta Lilit, lent a halban. Azt üzente, hogy meglepetés, és menjenek mindannyian. Beszálltak a liftbe, és már mentek is lefele. Gábor kiöltözve, még jobban, mint máskor, és egy nagy táska volt a kezében dugig tömve. Hozott egy pontyot, karajt, és két rúd bejglit, szaloncukrot. Majd előkerültek az apró dobozkák is, amiben mindenkinek volt valami apróság ajándékba. Nekik már eljött a karácsony. Lili egy csodaszép gyűrűt kapott. Még egy kicsit együtt ünnepeltek, örömködtek, de Gábornak indulni kellett, várta egy munka.

A lányok úgy döntöttek, ha már lent vannak, beszélnek az igazgatóval is a közös vacsoráról, talán még bent van. Épp az utolsó pillanatban érkeztek, mert indulóban volt, és az igazat megvallva, nem nagyon örült annak, hogy feltartják. Ő már nem is jön dolgozni, csak az ünnepek után. Előadták a kérésüket, amire első pillanatban igent mondott, csak az volt a kérése, hogy adják le a neveket a portán, hogy kik lesznek a vendégek. Igazán Jól kezdődött nekik az ünnep, és bíztak benne, hogy a folytatás is ilyen lesz.

• Lili! Kérlek, fogj egy papírt, és tollat menj végig a szobákon, és mindenkit kérdezzél meg, hogy ki szeretne velünk ünnepelni. Azt is írd fel, hogy mit tudnak hozzá adni az ünnepi menühöz. (szólt Éva)

Azt a boldogságot, hogy rábíztak egy fontos feladatott, nem lehet leírni. Már indult is, hogy minél előbb meg legyen a névsor. Hamar visszaért, öten jelentkeztek az ünnepi vacsorára, és mindenki tudott valamit hozzá adni. Volt, aki csak étolajat, margarint, egy ezrest, de olyan is akadt, akinek volt három kiló kocsonyahúsa. Ennek aztán örült mindenki, gyorsan átszámolták a pénzüket, hogy még mire futja. Mert ha kocsonyát is főznek, akkor, még kell fokhagyma, és legalább még egy kiló kocsonyahús is, és két csirkemellet is kellene venni. Maradt cigire, kávéra is, tehát, dúskálhattak az ünnepek alatt.

Eljött december 24-ke, mindenki izgatott volt, akár a gyerekek. Akik nem tudtak a főzésbe segíteni, azok a folyosót díszítették a maguk által készített díszekkel, és a portáról is kaptak grönlandit, meg egyéb apró díszeket. A folyosó is rövid időn belül ünnepi díszbe öltözött.

Éva, és Marika már kora hajnalban a konyhán tüsténkedtek, főtt a halászlé, azzal sok a munka. Sütöttek, és a másnapi ebédhez a húsokat készítették elő. A leveshez is mindent megpucoltak, másnap csak oda kellett nekik tenni.

Délután még két fiú bejelentkezett, nem lehetett őket visszautasítani, de nem is akarta senki sem. Nekik nem volt mit hozzáadni, de átrendezték a szobát, hoztak be asztalokat, székeket. Segítettek a terítésben, habár volt egy kis vitájuk Lilivel, mert egyel több tányért tetetett az asztalra. De aztán nem vitatkoztak vele tovább, inkább elmentek a kocsonyát leszűrni, és kimerni. Nehezen jött össze annyi tányér, de aztán Marikának eszébe jutott, hogy a raktárban, a holmijai között vannak műanyag tányérok, tehát irány a raktár. Pityke nyitotta ki az ajtót, és segítette a sok dobozt átnézni, hogy melyikben lehet. Ezért, neki is jár egy tányér kocsonya.

Aztán eljött az este, mikor kigyúltak a szobában a karácsonyi fények, az asztalon gyertyák égtek, gyönyörű volt.

Elénekelték a mennyből az angyalt, és asztalhoz ültek. Volt, aki sírt a meghatottságtól, alig tudta kanalazni a halászlét.

És ekkor jött el Lili nagy pillanata, elkezdte mesélni az Istennel való találkozását.

• Három évvel ezelőtt egyedül töltöttem a karácsonyt, és ahogy ott ültem az asztalnál, valami melegség járta át a szívemet, nagyon finom illatot éreztem. Ahogy körül néztem, azt vettem észre, hogy nem vagyok egyedül, hanem még valaki ott ül velem szemben. Fény ragyogta be az egész alakot, és mosolygott rám. Gyönyörű, érces hangon szólt hozzám, hogy ne búslakodjak, mert most ő itt van, hisz nekem szükségem van rá. Valahogy ő elé is került egy teríték, és szedett a kissé szegényes vacsorámból, majd jóízűen enni kezdett. Közben állandóan beszélt hozzám nagy szeretettel. Azt mondta, hogy ő, az én mennyei atyám, és nagyon szeret engem. Én nem akartam elhinni, kételkedtem benne. Lásd, mondta, a szegényes étkedet megosztottad velem, és én ezért, az elveszített hitedet adom vissza. Látom, kételkedsz, ezért most mutatok neked valamit. Erre felemelte a kezét, és lassan elhúzta az asztal felett. Mindent ragyogás töltött be, mintha aranyporral szórták volna tele, olyan fényes volt, hogy szinte bele vakultam. Gyönyörű éneket hallottam, ami egyszerre csak halkulni kezdett, és a fény is halványodott. Mire újra rendesen látni kezdtem már ő sem volt ott, de a tányérja az asztalon maradt. Azóta mindig teszek egy plusz terítéket az asztalra, hátha újra eljön hozzám.

Lili elhallgatott, mindenki csendben ült tovább, annyira hatása alá kerültek ennek a csodálatos mesének. Lili szemében is kihunyt a fény, és innentől már csak maga elé nézett, nem szólt többet. Innen-onnan hüppögés is hallatszott, és senki nem akart mozdulni. De egyszer minden véget ér, ahogy ez a vacsora is. A vendégek elköszöntek, a lányokra pedig még várt a mosogatás, rendrakás.

A nap folyamán elfáradtak, ezért hamar nyugovóra tértek, hisz annyi féle hatás érte ma őket, hogy lelkileg nem lehetett többet bírni.

Másnap reggel vidám volt az ébredés, Lili is jól volt. Mentek megnézni a kocsonyát, mert azt akarták enni reggelire.

A finom ebéd után elnyúltak az ágyon, Lili hamar elaludt, de a többiek még beszélgettek. Egyszer aztán mégis csak felébredt, a kezére támaszkodott, és Éva felé fordult.

• Itt vagy te rusnya jószág? Hát nem bírsz békén hagyni, Isten vigyáz rám, te nem érhetsz hozzám!

Erre elkezdett köpködni, amiből az első köpet, Évát találta el. Hát újra elkezdődött, illetve, folytatódott. Valószínű, hogy nem vette be este a gyógyszerét.

Aztán eljött a szilveszter, az újév, erre a napra senkitől sem lett engedély kérve, mégis összejöttek a lakók az ötös szobában. Volt szendvics, virsli, zene, és ital is akadt bőven. Éva, és Marika nem szoktak inni, de most, az év utolsó napján ezen egy kicsit lazítottak, jó kedv uralkodott egész este, majd éjfélkor durrant a pezsgő, koccintás, jókívánságok, és ebben a jókedvben, hirtelen dörömböltek az ajtón.

• Szobavizit! (kiabálta egy öblös hang)

Éva végig nézett a szobán, a vendégeken, és lázasan járt az agya, hogy hova dugja a 12 embert, na meg az italt. Nem volt mit töprengeni, ment ajtót nyitni, hátha valami csoda történik.

Ahogy résnyire nyitotta az ajtót, nem Pitykét látta, hanem az egyik lakótársát, ki jó viccnek gondolta frászt hozni a mulatozókra. Éva felkapta a partvist, és Laci után eredt, aki ekkor már menekülőre fogta a dolgot. De azért, Éva egyszer eltalálta a hátát, több is járt volna neki ezért a viccért.

Hamar véget is ért a buli, mindenki elvonult. A lányok is aludni készültek, de Évának eszébe jutott, hogy a portán dolgozókat is köszönteni kellene, na és Pitykét is. A többieknek is tetszett az ötlet, és elindultak le a lifttel. Illetve, csak be akartak lépni, de volt egy kis akadálya a dolognak. A kicsi Józsi, és egy másik férfi, bent feküdtek már, csak eddig jutottak el. Valószínű, hogy a negyedik emeletnél már aludtak, vagy pedig nem volt erejük kigurulni. Bele bújt a lányokba a kisördög, és leküldték őket a földszintre. Majd, a másikkal indultak lefele. Szinte minden kihalt volt a portán, és a társalgóba is csak Pityke ücsörgött egyedül. Éva megfújta a trombitát, és mentek boldog újévet kívánni, elszórva egy csomó szerpentint. úgy vették észre, hogy a dolgozóknak jólesett a köszöntés.

Elsején minden csendes volt, senkit sem lehetett látni, mintha kihalt volna az egész épület.

Marika ébredt először, legalábbis azt hitte, de Lili megelőzte, és már nem volt bent a szobában. Már legalább egy óra is eltelt, de Lilit sehol sem találták. Majd a szekrényére esett a pillantásuk, amely nyitva volt, és teljesen üres.

• Elment (szólt Éva döbbenten) De hát hova mehetett, és még csak el sem köszönt senkitől.. Irány a porta, talán ott tudnak valamit.

Nem gondolták volna, hogy egy újabb atrocitás éri őket. Leérve a portára, hatalmas kiabálásnak lettek a fül, és szemtanúi. Két nő ordítozott, valami artikulátlan hangon az egyik szocmunkással, ki nagyon halk szavú volt mindig is, és látszott, hogy hamarosan alulmarad a két nővel szemben. Ekkor az igazgató is kilépett a szobájából, hogy megoldja a helyzetet. De mindhiába, így rendőrt kellett hívni a két perszónára!

 

Mikor a rendőrök megérkeztek, arra már csillapodott a helyzet, de a feszültség még nem csökkent.

Arra a kérdésükre, hogy kik okozták a hangzavart, az, akkor szintén az újonnan érkezett egyik portás Marikára mutatott.

A rendőrök közre fogták, és ki akarták vinni az épületből. Mindenki annyira ledöbbent, hogy először nem is tudtak rá reagálni, majd, először az igazgató lépett közbe, és a másik két nőre mutatott, hogy ők a rendbontók.

Azt hihették a résztvevők, hogy ezzel véget is ért a közjáték, de tévedtek!

Marika felocsúdva a döbbenetéből, a porta ablakához viharzott, és az éppen kihajló vádlónak megragadta a a mellén ruháját, és próbálta az ablakon át kirángatni, majd mikor ez nem ment, ő akart bemászni. Szinte mindenki egyszerre ugrott, hogy visszatartsák, mert különben súlyos következményei lettek volna.

A portás fekete bőre szinte elfehéredett, majd az arca elkezdett még feketébbre változni, azt lehetett hinni, hogy rögtön gutaütést kap. Tört magyarsággal próbált magyarázkodni, de hiába, senki sem figyelt rá, csak Marikát csillapították, mert félő volt, hogy agyvérzést fog kapni.

Aztán kiderült, hogy miért volt ez a közjáték. Ugyanis, Marikát naponta szívatta ez a portás, mindig más kulcsot adott neki, és Marika ezen felháborodva a múlt nap, megjegyezte, hogy talán először meg kellene ismerni a számokat, mert nagy valószínűséggel ahonnan jött, még az alapvető dolgokat sem tanulta meg, és azóta sem pótolta ezt a hiányosságát.

Ekkor Éva az igazgatóhoz fordult, és megkérdezte:

• Szeretnénk tudni, hogy mi lett Lilivel, mert eltűnt a szobából az összes holmijával együtt, és nem is köszönt el.
• Liliért eljött egy fiatalember, ki azt mondta, hogy ő a fia, és ellentmondást nem tűrően közölte, hogy ő bizony elviszi az anyját innen. Mivel itt senkit sem korlátozhatunk a távozását illetően, így szabadon elmehetett Lili. De azt nem gondoltam, hogy még csak el sem köszön önöktől.

 

• De Lili beteg! (replikázott Éva) Nem lett volna szabad csak úgy elengedni. Vajon mi lesz vele? Soha sem mondta, hogy van gyermeke!

 

De az igazgató már nem akart ezzel foglalkozni, visszament az irodájába.

A lányok ott maradtak kétségek között, és nem tudták, hogy mit tehetnének. Egyelőre úgy látszott, hogy semmit, hisz azt sem tudták, hogy vajon hol kereshetnék. Beszálltak a liftbe, és felmentek a szobájukba. Egyiküknek sem volt kedve beszélgetni, így csendben ültek az ágyukon, és Lili járt az eszükbe.

Eltelt két hét, és még mindig csak hárman voltak, ami nem volt nagy baj, így legalább kipihenhették annak a sok elmebajosnak a jelenlétét, csak Lili hiányzott nekik.

Egyik este, épp vacsorához készülődtek, mikor kopogtattak, és szinte azonnal belépett egy szocmunkás, és egy agyonázott idős nő. Ősz haját semmi sem takarta, a fejéhez tapadva csorgott belőle a víz, de nem csak onnan, hanem az egész ruházatából, tócsát képezve a padlón. Így, február végén nem lehetett valami kellemes elázni a viharos, havas esőben. Rázta a hideg, úgy didergett, hogy hangosan vacogott a foga. A három lány szinte egyszerre ugrott, hogy a segítségére legyen, hisz a nőnél egy kézitáskán kívül nem volt semmi sem. Azonnal ruhákat szedett elő Marika és Éva, hogy az agyonfagyott nő minél előbb száraz ruhába tudjon öltözni. Eközben, a szocmunkás is megszólalt.

• Itt jó helye lesz Ágnes, ez a legjobb szoba, biztos vagyok benne, hogy még vacsorával is meg fogják kínálni.

Erre ugyan Éva kissé felhúzta a szemöldökét, de egyelőre nem szólt semmit, hanem tovább sürgölődött Ágnes körül. Hozta a felmosót, és feltörölte a padozatot. Marika ment teát főzni, Kati pedig a vizes ruhákat szedte össze egy lavórba. Már nem akart este mosni, majd holnap mindent elrendeznek gondolta.

Tényleg asztalhoz is ültették az új jövevényt, ki alaposan neki is áll az evésnek. Úgy evett, hogy nyögött belé, mint akinek már napok óta nem volt egy falat sem a szájába.

Nem akarták faggatni, majd holnap, ha már kissé megnyugodott Ágnes.

Ezzel aztán elkezdődött az újabb kálvária!

Az agyonázott, szolid nőből másnapra egy fúria lett. Már korán reggel belekötött Marikába, és Katiba.

•  Nem tudok tőletek aludni, menjetek ki a mosdóba öltözködni, és este mindig készítsétek ki a ruháitokat, mert zavartok a motoszkálással. A TV-ét pedig este tíz órakor kapcsoljátok ki, mert bepanaszollak benneteket. A kávét is kint főzzétek, mert borzalmas nagy a hangja, mikor lefő, és a szaga is zavar!

 Évát is elővette, mert a horkolásától szinte alig tudott elaludni. Az nem zavarta, hogy ő olyan szinten horkolt, hogy rezegtek bele az ablakok.

A lányok egymásra néztek, majd megszólalt Marika.

• Na, majd este!

Ezzel elviharzott a két lány, otthagyva Évát a fúriával Nem féltették, mert tudták, hogy nagyon kemény is tud lenni, ha kell.

Ágnes a kölcsön kapott ruhákban a lifthez ment, és eltűnt Éva szeme elől, majd fél óra múlva újra a szobába lépett, de ekkor már volt rajta egy télikabát is, ki tudja, hogy honnan szerezte. Fogta a kézitáskáját, és újra elindult kifele.

Éva fellélegzett, legalább egy ideig egyedül marad, rendezheti a gondolatait, nem is sejtette, hogy estére mi vár rájuk. Főzni nem kellett, így nekiállt a mosásnak, nem volt sok, de nem szerette volna, hogy összegyűljön. Majd leült netezni, az öreg gépe elé, ez egy jó darabig lekötötte.

Még mindig hamar sötétedett, az emelet kezdett megelevenedni a nappali csend után. Marika, és Kati is hazaérkeztek éhesen, fázósan. Ment az élménybeszámoló, ám Ágnesról nem esett szó, ki is ment a fejükből. Pedig jó lett volna, ha felkészülnek a csatára.

Úgy, kilenc óra tájt, meg is érkezett, egy nagy bőrönddel, egy banya táskával, és vacsorát követelt.

• Tegnap kaptál, mert éhesen, elesetten érkeztél, de eljátszottad annak az esélyét, hogy továbbra is segítsünk neked (mondta Marika)

Így jár az, aki nem tartja be az együttélés szabályait. A ruhákat is kérjük vissza, hisz, ahogy látom, már van saját holmid. Nem kell kimosni, csak add vissza.

Ekkor kitört a balhé, a lányok elképedve nézték a színjátékot, aztán felharsant a nevetés. Ágnes visított, mint akit ölnek, fetrengett az ágyon. Már a szomszédos szobákból is bejöttek, hogy mi történik. De látva az ingyen cirkuszt, mindenki ment a maga útjára, és hangosan mesélték a többieknek, a történteket.

Ekkor Ágnes előkapta a telefonját, és valakit hívott, valószínű, hogy gyorstárcsázóval, mert nem ütött be számokat.

Kétségbeesett hangon ordított a telefonba

• Segítség! Megölnek, kés van náluk, és nem tudok menekülni! (majd bemondta a címet, szinte hörgött, mint aki az utolsókat rúgja)

Éva felugrott, de a többiek visszatartották, nehogy neki menjen ennek az őrültnek. Már egyiküknek sem volt kedve a nevetéshez.

Aztán, úgy tíz perc múlva szólt a szobában a telefon, hogy menjenek le a portára, felöltözve mind a négyen. Persze, a lakók közül többen is lekísérték őket, hogy segítsenek a lányoknak, na, meg a kíváncsiság is közre játszott.

Leérve, rendőrök várták a társaságot, bilincs volt náluk, és elindultak a nők felé. Tele volt az előtér a lakókkal, hisz buli volt.

De ahogy a rend őrei meglátták Ágnest, megálltak, és szinte tanácstalanul néztek egymásra. Ismerhették az idős nőt, mert el is tették a bilincseket, és már csak Ágnessel foglalkoztak. Egypár kérdést intéztek hozzá, aztán sarkon fordultak, de alig tudták a komolyságukat megőrizni.

Hogy mit mondtak a szálló igazgatójának, senki sem tudta, de a lényeg az volt, hogy Ágnest eltüntették a kíváncsiskodók szeme elől. Majd később, felmentek a holmijáért, és elvitték. Annyit elárultak, hogy ideiglenesen egy vendégszobába helyezték el, majd később eldől, hogy melyik szobába teszik.

Olyan lelkiállapotba került a három nő, hogy szinte sokkot kaptak. Alvásról szó sem lehetett, annál is inkább, mivel a lakók egy része a szobájukban tárgyalta az esetet.

Mindenki fel volt lázadva az ellen, hogy miként adhattak hitelt egy ilyen nő szavának, akár, csak egy percig is.

Zajlott az élet rendesen. Ilonka is újra akcióba lépett,
most épp az ablakok miatt tört ki a balhé.

Állandóan leszakadt a nyitója, hiába csinálták meg, másnap már újból rossz volt.

Éva megelégelve a dolgot, és főleg azt, hogy állandóan hidegbe kell sokuknak fürödni, pár idióta miatt. Fogott két papírt, és ráírta, hogy ne nyisd ki az ablakot, működik a páraelszívó! Majd felragasztotta két ablak alá, a csempére. A harmadik alá nem tett, úgy gondolta, hogy a kettő is érthető lesz.

De hiába, mert másnap este újra vihar vonult végig a lakók között.

Éva ment megnézni, hogy már megint mi ez a ribillió, és a fürdőben ott találta Ilonkát, az egyik ablak újra leszakadva, ő pedig épp a trisós akcióját hajtotta végre. Már annyira kihűlt a mosdó, hogy még a wc-re sem volt kedve senkinek ráülni.

• Ki volt az, az ökör, aki kinyitotta az ablakot (kérdezte Ilonkát)
• Én, nagy volt a gőz!
• Ide figyelj te idióta, nem tudsz olvasni? Oda van írva, hogy ne nyisd ki az ablakot!
• De ez alá nem volt oda írva! (mutatott a harmadik, már leszakadt ablakra)

Éva sarkon fordult, nem volt mit kezdeni egy ilyen hibbanttal. Lement a portára szólni, hogy megint elromlott az ablak zárja, nem lehet fürödni abban a hideg helyiségben. Egyáltalán nem örültek ennek a hírnek, de ígérték, hogy másnap délutánra kész lesz. És valóban, másnap már reggel azzal kezdték, hogy újakra cserélték az ablakokat, sokkal jobb konstrukció volt, nehezebben is lehetett tönkre tenni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.