Nem sokkal kilenc óra után, kopogtattak az ajtón, és a szabad jelzésre, Imre, Kati barátja dugta be a fejét, majd a teljes 180 cm-es magasságával be is nyomult rögtön, és kulcsra is zárta.

Popcornot lóbált a kezébe, és már tette is be a mikroba, majd egy tálat kért.

Már Marika sem csodálkozott semmin, ő ment Imre elé, és bemutatkozott, közben, egy tálat emelt le az edények közül.

Egyszer csak Kati megszólalt:

• Ég a popcorn, szerintem, már füstöl is!
• Dehogy ég, (szólt Imre) és már nyitotta is a mikró ajtaját.

Hatalmas füst tódult ki belőle, majd pár másodperc múlva megszólalt a füstjelző, fülsüketítő hangon. Aztán már szólt is a szobai telefon, a portáról csengettek fel, hogy mi a baj.

Éva vette fel a kagylót, majd nyugtatólag beleszólt:

• Nincs semmi gond, csak a popcorn égett egy kicsi oda a mikroba.

Imrét mintha puskából lőtték volna ki, az ajtónál termett, és menekülőre fogta, nehogy valaki ott érje a szobában.

Jól is tette, mert egy-két perc múlva már ököllel dörömböltek az ajtón, és valaki üvöltve követelte, hogy nyissák ki.

Mivel nem volt kulcsra zárva, a nagy erőtől szinte beszakadt az ajtó, és Pityke, pofával a falnak esett, valószínű, hogy közben csillagokat is látott, de az is lehet, hogy Ufót. Nagy nehezen összeszedte magát, és ordított, mint a fába szorult féreg, hogy azonnal magyarázzák meg a tűzesetet. Mindenki döbbenten állt, és nézte az önmagából kivetkőzött jelenséget, majd Éva szólalt meg először. Higgadt hangja, csak olaj volt a tűzre.

• A popcorn egy kissé elégett a makróban, attól volt a füst, és azért jelzett a riasztó.
• Ne hazudozzanak, mikrot nem is tarthatnak a szobában, ezt is jegyzőkönyvezem! Hol az, a zacskó?

 

• Ott a szemetesbe, kukázza ki! (szólt Éva nevetve)

Pityke szinte toporzékolt dühében, hogy miként mer egy „darab” még leltári számmal sem rendelkező lény, őt pofán röhögni.

• Most azonnal jegyzőkönyvezem, holnap mehet a szőnyegszélére, utána meg az utcára! (ordította)

Ekkor a négy nő eléje állt, és szinte egybehangzóan követelték, hogy hagyja el a szobájukat, nincs semmilyen vészhelyzet, és tovább, semmi keresnivalója a szobájukban.

Csodák, csodája, a „nagy” ember meghátrált, kifarolt a szobából, igaz, a fenyegetőzést nem hagyta abba.

Ekkorra már tele volt a folyosó nem csak a lakókkal, hanem az égett, büdös szaggal, és még füst is jutott.

Kinyitottak minden ablakot, hogy hamarabb távozhasson a bűz, amit még a hetediken, és a tizenkettediken is lehetett érezni.

Aztán, lassan kezdtek elcsitulni a kedélyek, mindenki a szobájába vonult a bűz elől.
Kati hálálkodott Évának, hogy magára vállalta ezt a malőrt, és sem ő, sem Imre nem került senki látókörébe.

• De mi lesz veled, mert ez az elmeroggyant biztosan nagyon be fog mártani? (kérdezte Kati)
• Semmi sem lesz, ha bármi baj lenne, akkor már most tudnánk, hisz lentről ezen az idiótán kívül senki sem jött fel hozzánk a portáról.

Így is történt, másnap mindenki nevetve, csipkelődve fogadta Évát a portán, főleg, a karbantartók főnöke élcelődött rajta sokat. Nagyon jó barátságban voltak, Éva sok mindent kapott tőle, ami a bútorzatot illeti, na és, ha a falra kellett valamit felszerelni.

 

 

 

Lili pakolt, nem volt sok holmija, de azok mind márkás, gyönyörű darabok voltak. Alig várta, hogy Gábor jöjjön érte, és végre elmehessen innen.

Csak a szobatársakat sajnálta, hisz nagyon sokat segítettek neki. Most a sátán sem jelentkezett, csak Isten volt vele, hozzá imádkozott.

Délután fogta a kis holmiját, és elköszönve a lányoktól, indult a lift felé, egyedül akart lemenni, hisz már egy új élet várja a szerelme oldalán.

Éva nagyon sajnálta, mert bármilyen is volt a betegsége folytán, mégiscsak hónapokon keresztül együtt voltak jóban, rosszban.

De az élet megy tovább, és biztosan nem sokáig marad üresen az ágy, jön egy új lakó.

Másnap ez be is következett, Marikával, és Évával egykorú, kissé aszott nő érkezett, arca meggyötört, ráncos, mely sokkal idősebbnek mutatta a koránál. Nem lehetett tudni, hogy vajon az élet bánt-e így el vele, vagy saját magának köszönheti ezt a lerobbant állapotot.

 

Vera épp csak bemutatkozott, aztán ledőlt az ágyára, a falnak fordult, és senkivel sem óhajtott beszélni, hiába is szóltak hozzá. Egy idő után fel is hagytak a kísérlettel, gondolván, talán majd, ha eltelik pár nap, akkor szóra bírhatják.

De nem így történt. Már egy hét is eltelt, viszont a köszönésen kívül semmi sem mást nem mondott Vera..

Minden nap, délután, mikor hazaért a munkából, hívták telefonon, és ő ment le a lifttel, nem tudni, hogy miért.

Nagy volt a kíváncsiság a lányoknál, amit még egymásnak sem mertek bevallani, de nem ment utána senki. Két hét telt el így, majd Kati Jött egyik nap délután, hogy egy férfivel van lent Vera, és vitatkoznak. Csak véletlenül látta meg őket, mikor jött haza, és a portán a kulcsára várt.

Így sem lettek okosabbak, még csak tippjük sem volt Vera életével kapcsolatban.

Ezen a napon, aztán mégis megtört a jég. Vera feljött, de most nem feküdt le rögtön, hanem, tétovázva szól a szobatársaihoz.

• Szeretnék valakit közületek megkérni, hogy holnap délelőtt, ha itthon vagytok, akkor ezt a táskát vigyétek le a társalgóba, ott lesz a párom, Józsi, és neki kellene átadni. Tudom, hogy most sokat kérek, hisz eddig még nem is beszélgettem veletek, kizártam magamat közületek.

Az egy kissé cserfes Kati, elég hevesen reagált erre, mert pofátlanságnak érezte, hogy csak úgy, ukk-mukk-fukk, valakit csicskáztatni akar ez a néma Leventéné. Kerek-perec ki is jelentette, hogy ő bizony nem csicskája senkinek.

Éva rosszallóan nézett rá, és megszólalt.

• Én leviszem, de miként tudom, hogy mikor vigyem le? Na és ki az a Józsi, hogy néz ki?

 

• Ő a párom, még az utcán lakik, de talán nem sokára beköltözhet ide, valamelyik szobába.
•  
• Oké (mondta Éva) Akkor az lenne a legjobb, ha szólnál neki telefonon, hogy a portáról hívják fel a szobánkat, ha itt van. De, ha már meg kértél bennünket, azért érdekelne, hogy miért nem álltál velünk eddig szóba?
  Szerintem, magyarázattal tartozol ezért. Ez egy kis közösség, ahol mindenki kommunikál a másikkal, még, ha csak minimálisan is.

Valamit motyogott arról, hogy nehezen barátkozik, de ez nem igazán volt magyarázat a némaságra.

Aztán szintén befele fordult, de ez most nem tartott sokáig, mert egy óra múlva kiment a szobából, nem lehetett tudni, hogy hova, igaz, nem is kérdezték tőle.

Nagyon későre járt, mire visszajött, szinte beesett az ágyba, maligán szag lengte körül, valahol ivott, de az biztos, hogy a házon belül, mert sem táskát, sem kulcsot nem vitt magával.

Nyílt titok volt, hogy hoznak be italt, hiába motoznak a portán. De ez is ki lett találva, hogy miként, hisz a munkásszálló részlegen lakókat senki sem ellenőrzi, nem is tehetik, csak azokat, kik az átmeneti részen laknak. Nos, a munkásszállón lakók, szépen behozzák, majd később átadják a rendelőnek, egy kis juttatásért.

Itt az italnak jó ára van, mert az tiltott, és nehéz becsempészni. Néha szoba, és szekrény vizitek is vannak abban a szobában, akiknek a lakóiról tudják, hogy az ital rabjai.

Ennek fényében, már meg is lett a magyarázata annak, hogy nagy részben miért van Vera ilyen lepukkant állapotban.

Szinte minden nap szinten tartotta magát az itallal, reggelre kialudta, és így, el tudott menni munkába.  Masszív, rutinos piás volt.

Egyre többször, és egyre részegebben érkezett esténként a szobába. Rém büszke volt magára, hogy alkoholistaként is eljár dolgozni.

Teltek a hónapok, már október végét mutatta a naptár, és ennyi, piával telített hónap után elkapták Verát, mert már a portán piásan akart bejönni, nem is akármilyen állapotban volt. Természetesen nem engedték fel, hanem kitettek neki egy széket az ajtó elé, hogy üljön egy kicsit ott, talán józanodik.
Azt senki sem figyelte ilyen esetekben, hogy végig ott ül-e az illető, mert különben láthatták volna, hogy egy-két kört megtesznek a bolt felé, és egy kissé még rátöltenek, vagy pedig estére spájzolnak.

Így történt ez Vera esetében is, feltankolt rendesen, mire beengedték.

Aztán, ismét eltűnt órákra, ki tudja, hogy hova.

Egyszer csak kopogtattak a szoba ajtaján, egy férfi lakótárs jött be nagy hangon, de a nevetéstől alig tudott megszólalni. Majd végre kibökte, hogy menjenek Veráért, mert fél mezítelenül táncot lejt a szobájuk közepén, és nem igazán nyújt valami épületes látványt. A lányok ledöbbentek, de aztán ők is elkezdetek éktelenül nevetni, mert lelki szemeik előtt megjelent Vera, kinek aszott melle, majd a hasáig ért, úgy lógott, mint egy tacskó füle, csak vékonyabb kiadásban. Bőre rászáradva a csontjaira, ami szürke színben játszott.

Marika, hirtelen egy plédet kapott fel, hogy abba takarja be az önmagából, és a szó legszorosabb értelmében, le, és kivetkőzött matrónát.

Nagy nehezen „haza” cibálta, és rálökte az ágyra. Volt is vinnyogás, ahogy a nyolcvan kilós nő, a negyvenkilósat oda teremtette.

De nem nyughatott, itt is feltápászkodott, majd elkezdte rázni magát, pedig zene sem szólt. Borzalmas látványt nyújtott, a lányokat a hideg rázta, na meg a nevetés.

Nagy nehezen lecsillapították, mert kilátásba helyezték neki, hogy, ha jön a Pityke, és meghallja, akkor még ma este szedheti a sátorfáját.

El is aludt, horkolt, hogy az ablak remegett belé. Hogy mikor vetkőzött teljesen csupaszra, azt senki sem vette észre, csak éjfél után Éva arra ébredt, hogy valaki ráesik teljes erővel. Fogalma sem volt arról, hogy ki lehet az, hisz sötét volt. A kiabálására felébredtek a többiek, és villanyt kapcsoltak, akkor látták, hogy Vera, Éván fekszik valamilyen groteszk pózban, nem lehetett látni, hol a feje, hol kezdődik a keze, és hol a lába.

• Vegyétek már le rólam! (kiabált Éva)

Hiába volt csak negyven kiló, mégsem tudta magáról lerázni, mint egy kinyúlt béka, kepesztetett rajta az alkoholtól bódult nő.

Nagy nehezen lehámozták Éváról, ki az első ijedtség után, szintén nevetésben tört ki, majd elkezdtek tanakodni, hogy mit kezdjenek ezzel a szeszkazánnal, hisz valószínű, hogy alkohol mérgezése van, tiszta nyirok, és már zöld a bőre, a szája pedig szederjes. Nem akartak neki rosszat, pedig lehet, hogy nem ártott volna mentőt hívni, de akkor utána az utcára kerülne újra. Arra jutottak, hogy kiviszik a zuhany alá, és hidegvizet engednek rá, utána pedig megitatják tejjel, amit minden bizonnyal ki is fog hányni, így talán, ami alkohol még nem szívódott fel nála, az kijön belőle a tejjel együtt.

Kati lassan kinézett az ajtón, hogy lássa, van-e valaki a folyosón. Majd gyorsan be is csukta, mert Pityke pont akkor portyázott, ment lefele, végezte az ellenőrző körútját.

• Várni kell, mert épp most megy lefele Pityke, és meghallja, ha ez az idióta elkezd ordítani.

Közben, Vera artikulátlan kornyikálásba kezdett, megérték befogni a száját, hogy csendben legyen.

Aztán egy kis idő múlva, elkezdték kirángatni az alkohol mámorban úszó némbert, irány a fürdő!
A zuhanyzóba állították, de nem bírta el a lába, és összecsuklott, mint a colostok. Még jó, hogy el tudták kapni, és nem verte be a fejét sehova sem. Majd leültették a zuhanyzó aljába, és megengedték a vizet. Először langyosat, nehogy infarktust kapjon, aztán egyre hidegebbet. Mintha lázat csillapítanának hűtő fürdővel.

Azt a jajgatást, amit véghez vitt, még elképzelni sem lehet, keze, lába járt a levegőbe, a lapos, csontos seggén billegett, de felállni nem tudott, csak kapálózott, és visított. Többen felébredtek, majd mikor látták, hogy nincs nagy gond, csak józanító kúrát végeznek, mindenki visszafeküdt. Vera is kezdett elcsendesedni, már csak dideregni volt ereje.

Nagy nehezen visszavitték a szobába, ráadták a pizsamáját, egy lavórt tettek az ágya mellé, majd tejet erőszakoltak belé.

Alig érhetett le a torkán, már jött is vissza belőle, a többiek is öklendeztek, de nem csak a látványtól, hanem attól az irtózatos bűztől is. Ablakot nyitottak, de így is elviselhetetlen volt a szag.

Nem mertek elaludni, nehogy bele fulladjon a saját hányásába, csak Marika pihent le, hisz neki hajnalban dolgozni kellett menni. Éva, és Kati felváltva őrködtek felette.

Reggel, jó erős kávét diktáltak bele, hogy valamiképpen rendbe jöjjön, mert neki is menni kellett dolgozni. Látták rajta, hogy ez aligha fog sikerülni, vagy ha mégis el tud menni, dolgozni semmiképp sem fog tudni.

Így is történt, mert egy óra múlva már otthon volt. Nem mondott semmit, azt sem mondta el, hogy kirúgták az állásából. Lefeküdt, és elaludt. Kati, és Éva is indult a dolgára, Vera egyedül maradt a szobában.

Hogy mikor ébredt fel, azt csak a jó Isten tudta, de mire Marika hazaért, újra totálkáros volt. Ott sorakoztak az üvegek az ágya mellett, persze, már üresen, ő pedig az üvegek között feküdt, ugyancsak rossz állapotban. Marika próbálta felemelni, de nem bírta, de nem csak a tehetetlenségi erő miatt, hanem azért, mert teljesen összevizelte magát, és így megfogni, nem éppen a legkellemesebb. A szomszéd szobában lakott egy nagydarab nő, volt vagy százhúsz kiló, őt hívta segítségül. Így már sikerült valahogy az ágyra tenni, hogy ne piszkolják be magukat. Marika kivitte az üvegeket a kukába, majd felmosta a padlót, hogy legalább az ne bűzlődjön. Vera közben elaludt, de alig lehetett hallani a lélegzetét.

Közben, hazaértek a többiek is, és nagy mérgesen vették tudomásul, hogy megint itt a cirkusz. Hogy mi tartotta ebben a nőben a lelket nem értette egyik sem, és azt sem, hogy miként tudott egy óra múlva újra lábra állni, és elhagyni a szobát.

Ekkora Éva már nagyon felhúzta magát, hisz sejtette, hogy ez az éjszaka sem fog csendben eltelni, de arra nem számított, ami pár óra múlva történt.

Vera visszatámolygott a szobába, majd a zsebéből több ezer forintot szórt ki az ágyára, és elkezdte Marikát vádolni akadozó nyelvvel.

• Itt a pénzem, ezt is ellophatod, mint a többit! Itt van, nem kell lopnod, oda adom mindet.

Marika belesápadt ezekbe a vádakba, még meg sem tudott szólalni, úgy ledöbbent. Ekkor Éva felállt és indult kifele, itt volt a toleranciának a vége. Lement a portára, és az ott lévő szocmunkástól segítséget kért, elmondva, hogy mi van a szobában. Pityke is azonnal ugrott, és mind a hárman a lifttel felmentek a tizedikre. A szobában még javában állt a bál, mocskolt mindenkit, aki csak az eszébe jutott.

A szocmunkás, összeszedte a pénzt, közösen megszámolták, majd egy borítékot kértek, és abba bele tették. Mindeközben, Vera továbbra sem nyugodott le, most már a két férfit gyanúsította a lopással.

Hiába kérték, hogy keljen fel az ágyból, és öltözzön, nem hallgatott senkire. Pityke megunta a könyörgést, kikapta az ágyból, de mivel Vera nem tudott megállni a lábán, leesett a földre. Még ez sem volt neki elég, a földön fekve, elkezdte rugdosni mind a két férfit, közben iszonyúan átkozta őket.

Ketten kellettek hozzá, hogy talpra állítsák ezt az aszott, negyvenkilós nőt, majd kipenderítve a szobából próbálták a lift felé terelni.

Egyik faltól a másikig tántorogtak vele, nem akarták túl szorosan fogni.

Elcsendesült az emelet, Marika és Éva nagyon rosszul lettek, olyan magas volt a vérnyomásuk, hogy nem lehetett megmérni, pedig a mérő, kétszáznegyvenig mért.

Kati azt sem tudta, hogy melyiknek segítsen a gyógyszerét előkaparni.

Őt nehezen lehetett arra rávenni, hogy főzzön valamit, de most kérés nélkül indult a konyhába, valami kaját gyorsan összeütni.

A két nő is kezdett lassan lenyugodni, a gyógyszer is megtette a hatását. Ültek az asztalnál, tudták, hogy ilyen esetben nem szabad lefeküdni, mert veszélyes lehet.

Még egy óra múlva is olyan sokk hatása alatt voltak, hogy alig tudtak megszólalni. Csak ültek, és néztek ki a fejükből.

Kati jött a gőzölgő étellel, a tegnapi húslevest is kint forralta föl, gondolván, az jót fog tenni, amit el is talált. Jó volt a két nő megtépázott idegének. Utána pedig egy kis sült hurkát kaptak, amit aznap vásároltak, csak nem jutott idő az elkészítésére.  Nagyon sűrű volt a napjuk.

Másnap, az igazgató hívatta Évát, és Marikát. El kellett mondani, hogy mi történt, és azt is be kellett vallani, hogy ez már egy jó ideje így ment. Kaptak is érte egy kis letolást, de megígérte nekik az igazgató, hogy egy hétig, senkit sem rak a szobájukba.

Két nap múlva ment vissza Vera összepakolni a holmiját, igaz, most józan volt, de nagyon rossz állapotban.

Nem szólt, nem köszönt senkinek, csak elkezdte a holmiját összepakolni, egy szocmunkás jelenlétében. A lányok fogták magukat, és kimentek a szobából, hogy ne feszélyezzék a költözködőt. De kár volt ilyen érzékenynek lenniük, mert mikor elmentek mellette, oda köpött a lábuk elé. 

- Éva odafordult, és csak annyit mondott - fulladj bele!

Nem sok mentette, hogy pofán vágják.

Azért volt valami haszna is ennek a rémálomnak, ugyanis, Pityke visszavett az arroganciájából, legalábbis az ötös szoba lakóival szemben.  Már képes volt köszönni, sőt, előre köszönt. Érdeklődött a hogylétük felől, néha még egy-egy poént is megeresztett.  A lányok ugyan nem tudták mire vélni a dolgot, de mégiscsak jobb volt ez így, mint az örökös harc vele. Ők is letették a fegyvert. Azért később kiderült, hogy mi volt a fő mozgatórúgója ennek a fordulásnak. Állítólag, nagyon megijedt, mikor Évát meglátta a portán, és fent a szobában Marikát. Ahogy visszamondták nekik, azt hitte, hogy ott fog mind a két nő meghalni, olyan rossz állapotban voltak.

 

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.