1974-ben vándoroltunk ki családommal Kanadába Jugoszláviából. Torontóban telepedtünk le.

Természetesen bejelentkeztünk a Szent Erzsébet katolikus plébánián, és a következő nemzeti ünnepen ellátogattunk a régi, a templom közeli Magyar Házba.

Számomra meglepő volt a 45'-ös emigráció urambátyámos, bokacsattogtató viselkedése, és hogy rang szerint ültették az érkezetteket. A barátom valamikor motoros sofőrként szolgált a fényszórósoknál. Tőle kaptam a tájákoztatást, hogy hogyan is alakult a kanadai emigráció összetétele.

A huszas években érkezettek között őszirózsások is  voltak. Többségük azonban egyszerű szegénysorsú kétkezi munkás. Ők vették meg a templomot és a közelben a Magyar Házat.

1945 után érkeztek a honvédek, katonatisztek, csendőrök és mindazok, akik nem akartak szovjet uralom alatt élni.

1957-ben hajóztak ide a szabadságharc menekültjei.

Az 56'-osokat  akik még angolul nem tudtak, két jól hangzó projekttel vágták át a 45-ösök szélhámosai.

 Az egyik, a magyar falu építéséhez előlegeket szedtek, amiből nem lett semmi.

A másik a jól jövedelmező disznóhizlalás volt. Az áldozatot kivitték egy disznófarmra, ahol megmutatták, hogy melyik disznó az ővé... A farmer nem értette mit beszélnek magyarul, csak akkor lepődött meg, amikor a magyar később elakarta vinni a meghízott disznóját.

No de elég a disznóságból, hiszen sok értékes ember is érkezett, akik hamarosan megbecsült munkások és értelmiségiek lettek. A csalók lekoptak, de maradtak azok, akik bomlasztónak érkeztek.  Megtörtént, hogy a Szabadságharcos Szövetség koszorúját az 56'-os emlékműtől a tóba dobták, több más koszorúval együtt.

Szatmári Károly csendőrtiszt a lakásából csendőrállomást rendezett be, gyüjtötte az ereklyéket, és ebből lett a Csendőr Múzeum. Sok volt ez valakiknek, a fiát a közeli erdőben felakasztva találták meg. Állítólag... Nincs erről hivatalos adatom.

Egy alkalommal nagyobb társaságban beszélgettünk, firtatták, hogy miért vándoroltam ki.

 -Nem akartam spicli lenni az aranyművesek között.

-De Te, Ti mikor hagytátok el Magyarországot? Nem feleltek? Akkor én mondok valamit.

Aki október 23-ika és 27-ike között távozott, az vagy féltette a bőrét ha győz a forradalom,

vagy a börtönből szabadult, ezek lehettek politikai elitéltek vagy köztörvényesek... Tisztelet a kivételnek.

A valódi szabadságharcosok küzdöttek még novemberben is. Ők csak a tejes vérbefojtás után menekültek a bosszúállás elől. Ekkor már olyanok is menekültek, akik kihasználták a lehetőséget, mert úgy látták hogy jobb nem lesz... Mond meg mikor hagytad el az országot, és én megmondom ki vagy!

Magyarkanizsán Édesanyám a vöröskereszt raktárosa volt. Betegsége miatt a feleségem helyettesítette. Hozzánk október 25-ike táján érkeztek a menekültek. Pökhendi válogatós követelődzők voltak. Ezek  kommunisták voltak, olyanok, akik féltek a felelősségrevonástól.

Többségük visszament  egy kivétellel, aki elvette egy kommunista lányát... Akik később érkeztek, azok továbbmentek nyugatra.

Kétségtelen, hogy a nyugat végtelenül tájékozatlan volt, mindent elhittek.

Első bank igazgatóm egy  56’-os magyar hölgy volt.  Fiatal leányként érkezett, és kérdezték tőle, hogy miért menekült?

-Megtámadtak bennünket az oroszok, lőttek, romboltak..

-Miért nem hívták a rendőröket?

Talán ez is megmagyarázza, hogy a minden idők legnagyobb túlélője a többszöri dezertőr, az Árpád vonal műszaki rajzait az oroszoknak átadó Király Béla hogyan tudta elhitetni, hogy Nagy Imre kinevezte őt a Budapesti szektor főparancsnokává, és hogy rendelkezett 3O OOO  fővel a hadseregből, és 2O OOO Szabadságharcossal... Arról is beszámolt érkezésekor a Unite Press-nek, hogy amikor kilátástalan lett a helyzet, mivel az oroszok Berlin ostroma óta a legnagyobb tűzérségi ostromot hajtották végre, 4OO katonával, és nyolc tankkal a Szabadsághegyen keresztül menekültek.  Nagykovácsi felé összecsaptak az oroszokkal, a tank és bombatámadásban 5O% veszteséggel az éjszaka leple alatt sikerült elmenekülniük, és Ausztriába jutni...

Az interjú a Providence Jurnal-ban jelent meg, csodálatos módon, csomag helykitöltőként kaptam Providencből a hetvenes években.  A csomagoló nem tudta, hogy magyar vagyok...

Véletlen, vagy aki  mindenhol jelen van irányította? Azt hiszem érdemes lefordítani az interjút, és közölni. Amikor otthon előléptették Király Bélát, és állami nyugdíjban részesítették, postáztam Dr. Bokor Imrének a cikket. Ő nyilvánosságra hozta, eredménytelenül. Mégis katonai dísztemetést kapott a dezertőr. Forgott a sírjában a 16O honvédje, akiket otthagyott, elárult, amikor átment az oroszokhoz az Árpád vonalnál.

A kormány pedig járjon utána, hogy aki hazatelepül, és tartja a markát, vagy kitüntetésre terjesztik fel, valóban mit csinált az emigrációban. Vannak már otthon haszonélvezői a hiszékenységnek.

 Itt Torontóban praktizált  egy kiváló sportorvos, láb panaszokkal jártunk hozzá.  A melbörni olimpián mint sport orvos, és a céllövők tartalékosa volt.  Ő maga mesélte. Volt véleménye a világbajnoksági kudarcra is.

Láttam egy fényképet, amelyen rendőr ruhába öltözött ÁVÓ-sok álltak a kivégzésre. Középen egy hullámoshajú szőke fiatalember a kezét elutasítólag tartotta maga előtt a félelemtől eltorzult  arccal. Ez az ember megúszta a sortüzet, feltehetően elvetette magát...

A melbörni céllövők csoportképén ismertem rá... Akkoriban kik kaptak lehetőséget a céllövök közé jutni? Kik juthattak fegyverhez? Világos?

Palicson megkoszorúzták az 56'-os menekültek emlékművét... Vajon oda mikor érkeztek? Visszamentek, vagy nyugat felé vették az irányt?

Vinczer S. Péter