A magyar nemzetért -Orbán Viktorról2018.03.04. 15:18, Kézdiné Patakfalvy Katalin
A MAGYAR NEMZETÉRT - ORBÁN VIKTORRÓL
Nem egy ünnepi szónoklat után kitörő taps, nem a „VIKTOR! VIKTOR!” írása ez. Nem dicshimnusz, amely a hibákat, tévedéseket átlépi, nem a vakhit önfeladó írása. De végre valakinek a kisemberek közül ki kell mondania, hát kimondom: Orbán Viktorban nehéz másfél évszázadunk egyik legnagyobb államférfiát tudhatjuk országunk kormánya élén! Nehezen írom le e szavakat, mert Magyarországon hatalmon lévő politikust dicsérni nehéz. Nehéz, mert a viharos történelmünk által kiváltott szokásos magyar virtus reflexe szinte mindig az ellenzékiség volt. De kimondom: Kossuth tisztánlátása és Deák kompromisszum-készsége, s mindkettejük törhetetlen hazaszeretete egyesül benne. Ahogy Kossuth a híres Cassandra-levélben megírta: Magyarországnak a legfőbb ügyekben „idegen avatkozástól menten”, önállóan kell haladnia. És ahogy Deák reálpolitikusként felismerte országunk felemelkedésének lehetőségét egy nagyobb birodalom részeként. Tehát így hajózunk most mi is az Európai Unióban, s az Európai Unióval nagyobb vizeken. De Kossuth keze is ott van a kormányon: nem feladva nemzeti érdekeinket. Szembe széllel? Sokszor igen, de a bátor, jó hajós tudja, merre tart. Jó csapat munkálkodik a hajón. Nem könnyű elősorolni, mi mindent köszönhetünk Orbán Viktor miniszterelnökünk vezetésével működő hatalmi centrumnak. Kezdjük a lényeggel: egy ország akkor haladhat önállóan, ha erős motor hajtja. A gazdaság ereje mindenek előtt. Mint Trianon után a Bethlen-kormány konszolidációs munkájában. Megszabadulni azon pénzügyi kötésektől, melyek állami és egyéni szinten gátolják az önálló munkát, tehát az IMF-től, idegen bankoktól. Ha nem is száz százalékig, de nagyrészt sikerült. A külföldi tőkére, munkaszervezésre, tudásra azonban óriási szükségünk van. Ezt is sikerült megtartanunk. A szabad vállalkozás, a tulajdon tisztelete, a piacgazdaság, a külföldi tőke szabadsága és az állami beavatkozás között mégis meg kellett találni azt a keskeny ösvényt, amely a népakarat jogos igényeként az életszínvonal emelkedéséhez vezetne: az energiaárak szabályozását, csökkentését ebben igen fontos lépésnek tekinthetjük. Persze ősi magyar szokásként – vagy nem csak magyar szokás? – a külfölddel való összehasonlításban sokan csak a nálunk előbbre járó nyugati országok életszínvonalát tekintik, az nem jut eszükbe, hogy azokban az országokban nem a kommunizmust akarták építeni, és rendeltek mindent ezen cél alá. Azt sem fogadják el, hogy a nyugat életszínvonalának eléréséhez vezető út rögös, nehéz és sokáig tart, de mindenesetre folyik a munka. A gazdasági függetlenség érdekében tett intézkedéseket is próbálom megérteni. Néhány dologban talán tévednek, de az irány jó! Ilyen pl. a közmunka, amely visszavezet a fizetést ígérő munka világába, és sokaknál nevelő jellege is lehet. Tehát aki tud, az dolgozzon meg a pénzért. Miért dícsérem a kormányt, s Orbán Viktort? Mert nem a torony magasságából vezeti országunkat, hanem a hétköznapok problémáiban és a világpolitika összefüggéseiben egyaránt pontosan eligazodik. A nemzeti konzultáció intézménye pedig fényes bizonyíték, hogy kire támaszkodik. A nép szava nem a Népszavában olvasható! Amikor pedig lépni kell, nem köntörfalaz, hanem egyszerű szavakkal magyaráz, s teszi, amit kell! Hogy ha Európa gazdag és gyenge világát új népvándorlás fenyegeti, s vezető politikusai az EU-ban nem képesek felismerni, amit elemi ösztönnel az EU népei túlnyomó többségben éreznek, akkor igenis a politikai eszköztárból jöjjön az erő. Ne féljünk kimondani, amit mindenki tud, ha nyitott szemmel jár a világban, s amit a sokszor idegen érdekeknek nyájaskodó és torzító média sem tud elhazudni: vészhelyzetben nincs helye az ál-humanista lamentálásnak! Bárcsak 1918 őszén, 1919-ben is lett volna ilyen bátorság! Orbán Viktornál a szavak és tettek mind a magyar nemzet függetlenségét, gazdagodását szolgálják. Függetlenség? Ami ’89-ben, a szovjet csapatok kivonásának nyílt követelésével kezdődött, az folytatódott egészen napjainkig, amikor a vízözön-szerű migráns-áradattal kell szembenézni. Az EU minden jó oldala mellett problémák sokaságával nehezíti a tagországok jelentős részét, köztük hazánkat is. Orbán Viktor nem félt elmenni Brüsszelbe, s szembenézni a főként szociál-liberális gyalázkodókkal, nyílt vitában győzte le őket, amikor hazánkat diktatúrával vádolták. Ma sem hagyja eltéríteni politikánkat az ál-humanista bajkeverőktől, akik mégcsak megfogalmazni sem tudták a migráns-áradat lényegi problémáját, feltételezem azért, mert meg sem értették annak veszélyét! Akik még most sem merik nevén nevezni a dolgokat, hanem szárnyas kapukról beszélnek a határaik védelmében készülő kerítések helyett. Viszonylag hamar kiderült, hogy Orbán Viktornak ezen a téren mindenben igaza volt. Az interneten pedig humoros képek keringenek: Te vagy az Angela? – kérdezi Francois Hollande, a lelkendező francia elnök egy talpig feketébe burkolózó asszonyság kikandikáló szemétől. Mi talán ismerjük a csadorba öltözött hölgy – bocsánat, az iszlám ezt a kifejezést nem fogadja el –, tehát az asszony válaszát: nem, én nem Merkel, hanem a harmadik feleséged vagyok. A nép érti, érzi a bajt, a szoc-lib bajkeverők nem. Vagy nem akarják érteni, mint néhány acélos újságírójuk. Majd ha megismerik, hogy pl. mi az a saria, s az annak alapján elrendelt becsület-gyilkosság, akkor talán megértik a kultúrák közötti konfliktusokat. Remélhetőleg tanulnak is belőle.
Az európai értékek elvhű képviselete Magyarországra vonatkoztatva, és naprakész gyakorlatiasság jellemzi politikáját, amelynek gyökereit legjobban Bibó István munkásságában találhatjuk meg legtalálóbb megfogalmazásban. A „szabadság kis körei” (kinek nem jutnak eszébe a polgári körök?), a szabadságjogok európai rendszere, a „demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni”, s megannyi más. A kétezer éves kereszténység értékvilága, racionális civilizáció, XIX. századi értelemben vett liberalizmus – kimondva-kimondatlanul áthatják tetteit, melyet hatalmas munkabírással végez nap mint nap. Köszönet érte! Dicsérni jöttem Orbán Viktort. Mielőtt valaki folytatná a kicsavart Shakespeare- idézetet, kimondom, amit sokan gondolnak, de kevesen mondanak ki: dicsérni jöttem Orbánt, nem temetni… Nem Cézárt, mert nem az. Köztünk van, s én még a futball-mániáját is szeretem. (Mint pl. a férjem is olyan sok-sok magyarral, s nem magyarral együtt.) Lehet, elfogult vagyok. Dicsérni jöttem, nem temetni! Pedig hányan szeretnék az utóbbit… De vagyunk sokan akik nyíltan kiállunk mellette! Sok erőt kívánunk, sokan vagyunk, s ha kell, leszünk még többen! Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!
(Korábbi írásom) K. Patakfalvy
|
Csatlakozunk a Vicához.Péter és Katalin