2017.10.05. 06:47, Vinczer S. Péter
Tükörkép 2017 október 4
Kovács László volt a vendége a Napi aktuális Echo Tv műsorának október 3-án.
Természetesen Botka Lászlóról kérdezte a műsorvezető. Mondhatni nagyon jó véleménye volt a lemondott miniszterelnök jelöltről. Íme az idézet,amivel indokolta a rátermettségét:
"Ha valakit többször újra választanak polgármesternek, akkor ebből le lehet vonni azt a következtetést, hogy az illető egy jó vezető, egy elismert vezető, hiszen egyszer meg lehet választani valakit, úgy, hogy nem érdemli meg, de többször, az azt jelenti, hogy bizonyított. A következő hónapokban nagyon figyeltem, hogy igazolja-e ezt a vállalkozást. És kiderült, hogy nagyon pontosan érti, sőt érzi, átérzi Magyarorsazág prpblémáit és az emberek problémáit. És az is kiderült, hogy vannak elképzelései méghozzá igen jó elképzelései az igazságosság megteremtésétől kezdve a szolidaritásig, és mondhatnám a területeket: az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás, a külpolitika, tehát egy sor olyan dologban nyilatkozott programszerűen, amiről azt mondtam, hogy tudja mi a megoldás, hát ez igenis jó egy miniszterelnök jelöltnél."
Tisztelt Kovács úr, ha a hatodik szót a "polgármesternek" helyett azt ínánk az idézetbe, hogy "miniszterelnöknek" akkor tökéletesen Orbán miniszterelnök úrra is ráillenek a megállapításai.
Akkor kérdem én: miért akarják leváltani? Hiszen őt is ismételten megválasztották, méghozzá kétharmaddal, tehát Ő is letett az aztalra valamit, bizonyított, amivel kiérdemelte az újraválsztást.
Nem-e akkor kellett volna összefogni a minszterelnökök leváltására, amikor mindent elkúrtak, amikor semmit nem csináltak,megvonták a 13. nyugdíjat, eladták a nemzeti vagyont, megszűntették a tejipart, a jól bevált tejcsarnokokat, ennek következtében a gazdák vágóra vitték a teheneiket, amikor 14 cukorgyárból 13-at leszereltek, amikor a történelmi gyárainkat úgy adták el "fillérekért", hogy az OTP vissza nem fizetendő hitelt is adott rá csak úgy rokoni alapon....
Amikor csak az IMF hitelek köldökzsinórjával tudtak kormányozni, de olyan idő is volt, amikor ezt megosztották a "nagytestvérrel".
Vagy egy elfelejtett "apróság", az alumínium ércet feldolgozásra kiküldték Oroszországba, fizetve az oda-vissza szállítást, és a mellékterméket a titániumot kinnt felejtették, ami a repülő, és rakétagyártás nélkülözhetetlen alapanyaga.
Önöket ahhoz a bolhához lehet hasonlítani, amely az elefánton gyalogolt a hídon, és azt kiáltotta: hogy remeg a híd a lépteink alatt!
Volt alkalmuk 40 évig kormányozni, amikor kötelet osztottak az államellenes szervezkedésért. Most a saját tötvényük szerint önöknek járna. Ezért törölték el a halálbüntetést!
A merjünk kicsik lenni ideje jejárt, most a merjünk nagyok lenni periódusban vagyunk! Ne írigykedjenek, volt alkalmuk bizonyítani. Eladták a nemzeti vagyont, az ország aranytartalékát, és eladósították az országot. Az ellenzéki fizetésből is el lehet tengődni jobban mint az önök idejében fizetett nyugdíjakból vagy minimálbérből.
Ön az EU vizsgán megbukott, nem felelt meg az eredeti küldetésének, kegyelemből, a pártja babusgatásával lett adóbiztos Brüsszelben.
A nagy leváltási lázra csak egyetlen választ találok: hatalom éhesek, megakarják állítani az ország megerősödését/további fejlődését, a fizetések emelkedését, a kórház építéseket, egyszóval fel akarják számolni mindazt, amit a Fidesz/KDNP megvalósított. Megnyitnák a határt, befogadnák a muzulmánokat, akiknek soron kívül megadnák az államolgárságot, hogy szavazó bázisukat bővítsék.
A családtámogatásokat megszűntetnék, hamis történelmet tanítanának, mert minek magyarkodni...és természetesen az elszakított területeink magyarságát újra letagadnák mint valaha.
A Soros tervet maradéktalanul végrehajtanák, és a sornak itt nincs vége., csak akkor, ha a kommunisták leszármazottai eltűnnek a sűlyesztőbe.
Vinczer S. Péter
Köszönöm Péter, egyetértek minden szavaddal.,