Falunk közelében volt egy nagy erdő. Abban lakott mindenféle állat. A bokrok közt vadak tanyáztak, fákon madarak ricsajoztak. Tavasztól késő őszig csak úgy zengett a fák lombjai alatti világ.

Falunk közelében volt egy nagy erdő. Abban lakott mindenféle állat. A bokrok közt vadak tanyáztak, fákon madarak ricsajoztak. Tavasztól késő őszig csak úgy zengett a fák lombjai alatti világ.

Az erdő lakói akkor voltak legboldogabbak, ha az ember messze elkerülte lakhelyüket. Ha kétlábú lény tévedt birodalmukba, az állatok elrejtőztek és addig lapultak a sűrűben, amíg a hívatlan vendég el nem ment.

Amikor egyedül maradtak, összegyűltek a nagy erdei tisztáson, ahová még a napsugarak is bekukkantottak, és pajkosan megcirógatták az ott lévőket.

Nagyon jó világ volt az erdőben. Soha nem veszekedtek. Inkább, ha tehették mindig segítettek egymásnak.

Csak egy ellenségük volt az ember. Ha ő megjelent, akkor általában mindig valami galiba történt.

Főleg akkor volt baj, ha az ember fejszével vagy baltával érkezett. Ilyenkor a balta csattogott és ennek sok szép szálfa itta meg a kárát. Ennél már csak a fegyver volt veszélyesebb. Ha valamelyik állat nem tudott időben elbújni, könnyen búcsút mondhatott az életének.

Az erdő lakói mélységesen haragudtak az emberre. Ha tehették volna, megtiltanák, hogy ez a kegyetlen népség császkáljon a fák között.

─ Meg kell tiltani az embernek, hogy betegye a lábát az erdőbe. Itt mindig csak kárt tesz – mondta sunyin a róka, amikor összegyűltek az erdei tisztáson.

─ Szívemből beszélsz – helyeselt az őz. – De hogyan tiltsuk ki az erdőből? Ő a világ ura. Puskája van, és ha sokat ugrálunk még a végén lelő bennünket.

─ Így igaz. – bólogattak a többiek. – Valamit ki kell találnunk, hogy ez a lehetetlen helyzet megoldódjon.

Egyikőjük sem tudta, mit kellene tenni, hogy megőrizzék az erdő békéjét és nyugalmát.

─ Egyezséget kellene kötni az emberrel – javasolta valamelyik állat az erdei tisztás távoli sarkából.

─ Az nehéz lesz – mondta komoran a szarvas. – Az emberrel nem lehet egyezkedni. Ha meglát minket, mindjárt el akart ejteni bennünket azzal a félelmetes, nagyot durranó puskájával. Különben is, mit ajánljunk fel cserébe, hogy létrejöjjön az egyezség?

Az erdő állatai sokáig tanakodtak, vitatkoztak ezen. Mindenkinek volt valami ötlete, de végül a többiek mindig elvetették azt. Senkinek nem tetszett, amit a másik mondott.

Már úgy nézett ki, hogy semmi okos nem fog az eszükbe jutni. Pedig még a bagolyapót is megkérdezték, de a jó, öreg pápaszemes madár csak a fejét rázta.

─ Sajnos nem tudom, mit tegyünk – mondta szomorkásan. – Ilyet a bagolyegyetemen nem tanítottak.

Az állatok éppen indultak haza, amikor a kisnyúl lélekszakadva szaladt hozzájuk, és alig érthető hangon hadarta:

─ Barátaim, igen nagy baj van a faluban. A kerteket és a gyümölcsösöket megtámadták a rovarok. Oda az emberek termése, ha gyorsan nem tesznek ellene. Már mindent kipróbáltak, de semmi sem segít. Permeteztek háti permetezővel, repülőről szórtak le vegyszereket, de egyik sem volt hatásos. Napról napra egyre több a kártékony rovar.

Néma csönd lett ezt meghallván, de igazából ez nem nagyon érdekelte az erdő állatait.

A közelben lévő magas fa egyik ágán ült harkály doktor úr. Eddig némán figyelte a beszélgetést. Nem akart belekapcsolódni a beszélgetésébe, de amikor meghallotta, hogy a falu kertjeit elárasztották a rovarok, felcsillant a szeme.

─ Megvan a megoldás – koppantott egy nagyot a csőrével a mellette lévő ágra. – Létrehozom az egyezményt az emberekkel.

─ Milyen egyezményt? – kérdezte butuskán a kicsi sün.

─ Cserébe, hogy az emberek békén és nyugton hagyjanak bennünket az erdőben, megszabadítom őket a rovaroktól. Különben is én vagyok a fák és a kertek doktora. Nemde?

─ Igen! Igen! – ujjongtak boldogan az állatok. – A harkály doktor úr meggyógyítja az emberek gyümölcsfáit, és cserébe ők meg nem fogják zavarni jövőben az erdő nyugalmát.

Ez mindenkinek tetszett. Azonnal küldöttséget menesztettek a faluba. Három őzt küldtek a falu első emberéhez, mert az őzek olyan aranyos állatok. Úgy gondolták, ha ők próbálkoznak megegyezni a falusiakkal, akkor nagyobb sikerük lesz, mintha a ravaszdi rókáék mennének oda. Még a végén az emberek azt hinnék, hogy tyúkot jöttek lopni, és a félelmetes kutyáikkal széttépetnék a küldötteket.

A falusiak nagyon elcsodálkoztak, amikor meglátták a három őzet, de csodálkozásuk hamar hálálkodásba ment át értesülve harkály doktor úr javaslatáról.

Természetesen megígérték, hogy ezentúl nyugton hagyják az erdő lakóit. Soha többé nem mennek az erdőbe puskával. Vigyázni fognak az erdő minden lakójára, csak szabadítsák meg kertjeiket az átkozott rovaroktól.

Az őzek boldogan vitték meg a hírt, hogy létrejött az egyesség. Másnap kora reggel már harkály doktor úr indulhat is megmenteni a falusiak gyümölcsfáit.

Nem telt bele egy – két nap a kertekből eltűntek a rovarok, és ősszel a fákon olyan szép gyümölcsök voltak, hogy öröm volt nézni, köszönet harkály doktor úrnak.

Az emberek betartották az ígéretüket, sőt télen a zord, hideg napokon még élemet is szállítottak az állatoknak, hogy legyen, mit enniük, ha vastag, fehér hó borítja az erdőt.

Harkály doktor úr ettől kezdve minden évben belátogatott a faluba és hosszú csőrével megkopogtatott minden fát, s ahol rovart talált a fa kérge alatt, azt, hamm, egy szempillanat alatt bekapta.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána.