MA IS AKTUÁLIS!                                            2016. június 2.

Kezembe akadt egy régi cikk, amely 1964-ben jelent meg  a MAGYAR NŐK Lapjában. Nem otthon! Nem akarok idézgetni, mert nehéz volna a vágást határozni, tehát közlöm az egész cikket, amiről otthon nem is tudhatnak, de ma is aktuális, és tanulságos. Most is keletről érkezik a támadás mint a török időben, és most is az iszlám terjeszkedésének a céljával.

"Herczeg Ferenc

ZRÍNYI MIKLÓS ÉS A DÉLVIDÉK

Valahányszor a magyarságot túlhatalmas külső ellenség fenyegeti -a székely népmonda szerint - mindannyiszor megnyílik a hajdani csataterek besüppedt földje; a tömegsírokból kikelnek az elporladt hősök: fenn az éji égbolton hun paripák patkója alatt szikrázik a Hadak Útjának százezer csillaga: Csaba vezér szellemhada segítségére siet az élethalál harcát vívó nemzetnek...

A sírjukból feltámadó vitézek bizonyára a nemzet ősi erényei, amelyek a béke ernyesztő  napfényében feledésbe mentek, de a végveszély éjszakáján újból valósággá lesznek.

Mert a létért való küzdelemben a magyarság leghívebb szövetségese az az erkölcsi erő, amit a saját dicsőséges múltjából merít.

Magyarország ma megint nyitott sírja előtt áll. A nemzet segélykiáltására megint csak a halottak harci kürtjei válaszolnak... és ami áldozatkészség és elszántság élt egykor, az most feszegeti a kriptaköveket, ki akar törni, új, forró tündöklő életet akar élni, hogy megmentse a nemzet jövőjét.

Íme a soknyevű Délvidéken ma is két rég kihalt nemzetség a magyar állameszme leghívebb harcosa: a délkeletin a Hunyadiak, a délnyugatin a Zrínyiek nemzetsége. Ők azok, akik egykor  kétségbeesett titánok erejével feszültek ellene a veszedelemnel, amely a vándorló gleccser irgalmatlan és alattomos következetességével hömpölygött Magyarország szíve felé. Ők a csodaemberek, akik holtuk után is erőt képviselnek a délvidékiek nemzeti harcaiban, mert nevük ma is toboroz, vezet és hódít.

Felületes külföldiek, de keserű magyarok szájából is hallottuk a megállapítást, hogy e két nemzetség - amely szikrázó vonásokkal írta be a nevét a világtörténelembe - nem magyar, hanem idegen eredetű. De ki tartja számon, hogy a világhírű brit hadvezér, államférfi vagy költő ereiben mennyi kelta, mennyi német vagy norman vér folyik? A legerősebb német törzs: a porosz nép nem szláv keverék-e?  És mi lett volna a gall nép sorsa, vajon ellent tudott volna-e állni a mostani háború viharának, ha vezérét nem frissíti föl a múltban a frank hódító? Hiszen éppen az újkori nemzetek, amelyeknek a legtöbbet köszönhet az emberi művelődés: keveréknépek.

A Zrínyi család mindenesetre az emberi nem legbüszkébb és legpompásabb virágai közé tartozik. Nem ok nélkül viselték a családi címerükben a griffszárnyakat és a kőtornyot: ők a szárnyaló gondolatok és a rendületlen helytállás emberei voltak. Ez a család valóban arra született hogy példát adjon az utókornak;  egyes tagjai olyan etikai tulajdonságokkal ékeskedtek, amelyek - ha például követőkre talál - naggyá tehetnek egy országot. Közűlük került ki a kereszténység hőse aki a maga személyében a megtestesülése volt a magyarság történelmi küldetésének... Közülük a politikai elvhűség vértanúja: Zrínyi Péter és közülük a magyar női erények nagyasszonya: Zrínyi Ilona. És közülük került ki a költő, aki 'pennájával' és 'rettenetes bajvívó szabjájával'  kereste a hírt, példát mutatván minden idők magyarjának, hogy a nemzet fenntartója a műveltség és a harckészség....

Szent István birodalma sírjában feküdt és csak a legvérmesebb optimisták hihettek föltámadásában. Zrínyi az optimisták optimistája volt. Nem csak hitt és remélt, hanem vagyonának, nevének és életének latbavetésével készítette elő a föltámadást. Tudta, hogy a nemzetek sorsa végső eredményében, nem a csatatereken, nem is a tanácskozó asztaloknál dől el, hanem a nemzet tagjainak a szívében. Tudta, hogy a magyarságot hiába temetik el, az halhatatlan marad mind addig, amíg a szívében megvan az élet akarata.

Kortársai közül némelyek valamely keresztény koalíciótól, még többen a császárságtól várták a szabadulást. Zrínyi tudta, hogy a magyarság csak egy szövetségesre számíthat: önmagára.  A mélységből, melybe a közömbösség és a pártoskodás döntötte, csak úgy szabadulhat ki a nemzet, ha megvezekel bűneiért és új életre kelti magában ősei erényeit. Ez megfelel a keresztény hit elveinek, de megfelel a politikai előrelátás szabályainak is.

Ezt hirdette politikai írásaiban, ezt eposzában is, amit a bajvívó szablyához szokott kemény kezével rótt össze és amely olyan, mintha óriás, göcsös és kérges tölgyfatörzsekből építette volna: barbár és mégis művészi, hevenyészett, de évszázadokra való, naív és monumentális.

Zrínyi életének van mégegy igazsága: a magyar-horvát  testvériség. A Muraköz, a Zrínyiek fészke, amit politizáló epigonok két nemzet Erisz almájává tettek, az ő idejében aranyhíd volt, amely Magyarországot összekötötte a hármas királysággal. Ő, aki alkalom adtán önérzetesen hangoztatta horvát voltát és mégis korának legkülönb magyarja  tudott lenni,  ő tudta azt amit a béke napjaiban oly könnyen elfelejtenek a feledékeny népek, amit azonban a közös balsors újból eszünkbe juttat: hogy a két nemzet össze van forrva a nyugati kultúra jegyében és csak egymással karöltve védekezhet a keleti barbárság támatásai ellen..."

(Az Északi Fény 615 sz. sajtótudósítójából.)

Sejtésem szerint Herczeg ezt az első világháború alatt, talán a végén, vagy utána írhatta.

Tudni kell azonban, hogy Herczeg Ferenc az Adria szerelmese, a Sirály nevű vitorlásával bejárta az Adria összes kikötőjét, halászfaluját, településeit, és szigeteit.

Ő tisztán látta, hogy elveszítjük az Adriát, és idejében eladta a szeretett hajóját.

Minden esetre sokmindent tanulhatunk az írásából. Egyik legfontosabb megállapítása amit az utolsó bekezdésben olvashatunk: a magyar-horvát testvériség. Ma is vannak politikai epigonok, akik kutatják a 800 év alatti egyhazában élés időből a sérelmeket.

Horvát történész könyvében olvastam a "Kálmán idők" fejezetben, hogy egy véres csata után, melyben a horvát király is meghalt, a horvátok készülődtek a visszavágásra. Kálmán király látta, hogy mindkét oldalon nagy emberi veszteségek lesznek, ezért meghívta a horvát főurakat tárgyalásra. A megegyezés értelmében a horvátok elismerik a magyar királyt, aminek fejében a magyar király megvédi a horvátokat ha támadás érné az országukat. Ha viszont Magyarországot éri támadás, a horvátok 12 ,azaz tizenkét felszerelt lovas katonát kötelesek küldeni a magyar seregbe.

Kérdezhetnénk, hogy hogyan tudott volna Horvátország ellenállni Velencének, ha  a magyar védőpalást nem létezett volna. Ezt elfelejtették 1920-ban! Meg is kapták a szerb testvérektől:  Rádics parlamenti képviselőt lelőtték a belgrádi parlamentben, és míg egy puskalövés nélkül elszakadtak a Magyar Koronától, a szerbek öleléséből nem volt ilyen egyszerű a kilencvenes évek elején megszabadulni.

Fontos lenne, hogy a horvátok észrevegyék, hogy a tévedéseik hova vitték az országukat, és hogy ideje azt keresni ami összeköt bennünket. Az EU az összeomlás előtt áll, ha nem tud megszabadulni a tehetségtelen áruló vezetőiktől, és nem tér a józan ész útjára amit az emberek elvárnak. Ekkor kincset érne, ha már létezne egy Adria- Baltikum tengely gazdasági szövetség. A V4 kiterjesztése erre adna megfelelő választ.

Talán érdemes halkan megemlíteni, hogy ne menjen feledésbe, hogy Fiumei kikötő kiépítése

21 300 kg színaranyába került a Magyar Királyságnak, de a kiszolgáló épületek, és kellékeivel együtt 124 085 kg. A tengerészetünk elveszésztésével  974  085 kg színarany értékét veszítettük. És akkor még nem említettük a Budapest- Fiume vasútvonal kiépítését, az összes postahivatalok kiépítését, a milleniumi építkezéseket....

Végül de nem utolsó sorban a családok gyermekvállalása és segítése a kormányok részéről a helyes felelet a munkaerő és népesedés kérdésében, nem a muzulmán migránsok betelepítése.

A közelgő referendumon ceruzával harcolhatunk a kötelező betelepítés ellen, vegyük a fáradságot, menjünk szavazni, és biztassunk mindenkit az elutasításra.

Vinczer S. Péter