Tusványos, már harmadik évtizede hozza össze a gondolkodó magyarokat, és még mindig élmény, újdonság és közös remény zárja a rendezvényt. Most, 2017-ben, úgy tűnt, valami különös, ezer világi gondtól-bajtól, baljóslatú jövő árnyától terhes, de számtalan hazai örömtől, büszkeségtől viruló légkörben, nyugtalanságtól de ugyanakkor makacs reménytől feszülten gyűltek össze azok, akik évről-évre együtt keresik  közös gondjainkra a megoldásokat.

 Mielőtt az ellenzék gyalázkodás-hulláma elárasztaná a sajtót, el kell mondanom, amit az élő közvetítést nézve átéltem. Orbán Viktor miniszterelnök úr idei beszédében is sorra vette az elmúlt esztendő történéseit, a hazai és az európai közösség legfontosabb eredményeit, legsúlyosabb gondjait, és megoldandó feladatait. Ahogy szokta, most is nevén nevezte a dolgokat. Előre hallom a károgást, vádaskodást, ezért kérem a más véleményen lévőket, kizárólag konkrétumokkal alátámasztott vádakat rikoltozzanak. Fantasztikus tehetség, a részletekre való rálátás és emelkedett gondolkodásmód kell ahhoz, hogy az összefüggéseket, a lehetőségeket,  és a kivezető utakat, ilyen élesen és pontosan rögzítse valaki. Ahogy lépésről lépésre haladt a politikai, gazdasági, kulturális, emberi és – kimondom, hiába tartják sokan idejétmúlt fogalomnak – erkölcsi és végül a hadi feladatok elemzésében, bámulatos módon minden kérdéskör megoldására volt víziója, reális elképzelése. Az elmúlt évben felhalmozódott, ijesztő mélységű és mennyiségű probléma ellenére, tiszta fejjel, higgadtan és nem mindennapi, de általa már ezerszer bizonyított bátorsággal közelített minden kérdéshez, nyíltan és tárgyszerűen okát adva elgondolásainak. Mint eddig szinte minden évben, ismét kimondott néhány tényt, ami miatt támadni fogja a fél világ – de – szokás szerint – egy év múlva, az ő elgondolását hajtogatják majd, Európa szerte.

Ahogy hallgattam, fölmerültek emlékezetemben ellenzéki politikusok naponta elhangzó, visszataszító szónoklatai, a füttyögés, zajongás, mocskolódás és a kormány tevékenységének pocskondiázása. Bármit tesz is, még a legkisebb részletet sem képesek helyeselni! Visszaemlékeztem arra a reménytelen, fantáziátlan, kisszerű, a nyugati hatalmak irányában szolgai viszonyulásra, mellyel mindhárom ciklusukban végletekig lepusztították az országnak nem csak a gazdaságát, de szellemi és erkölcsi létét is – mint a métely – megbetegítették, sárba döngölték. Kerestem, az általuk erőszakos diktátornak nevezett miniszterelnök beszédében csak egyetlen gyűlölködő mondatot, egyetlen parancsoló gesztust, legalább egy parányi rágalmazást az ellenzék felé – de sehol sem találtam. Ő képes arra, hogy még az ellenfelek hamis álláspontjait is, valami empátia félével nézze, és legtöbbször helyből és humorral, megoldást találjon azok kezelésére.

Elkerülhetetlenül megjelentek emlékezetemben az utóbbi évek eredményei is, melyeket itt kár lenne részletezni, de tény: a megsemmisülés határáról indultunk 2010-ben az Orbán kormány vezetésével, és az élet bármely területét nézzük is, világszerte mért és elismert eredményeket értünk el, az életben maradásért való küzdelemből, a levegő után való kapkodásból egy élni, építeni, szépíteni tudó és akaró, sokak által csodált országgá váltunk, s ennek legszebb szimbóluma mindaz, ami a FINA kapcsán történt. Nincs gyönyörűbb, mint az arcukat is nemzeti színűre festő, szívből szurkoló, lelkes fiatalok ezreinek látványa! Az ország lakossága, már nem tehetetlenül sodródó, kiszolgáltatott, agymosott bábok gyülekezete, hanem egy tehetséges, tenni tudó és akaró, összefogással olykor a lehetetlent is megvalósító, csodálatra méltó nép: a magyar nép!

Elképesztő, de mire napjaink iszonyú problémahalmazának és a rájuk adható megoldások taglalásának végére ért a Miniszterelnök úr, nem egy lesújtott, kiszolgáltatott lénynek éreztem magam, hanem egy tettre kész embernek, aki teljes bizalommal elfogadja egy kiváló elme töprengéseiből született iránymutatást , és meg fogja keresni azt a kis lehetőséget, ami egy ember feladata lehet azért, hogy az egész boldoguljon. A hallgatóság tapsából úgy ítéltem meg, nem voltam egyedül ezzel az érzéssel.

Hálás vagyok a sorsomnak, amiért oly korban születtem, melyben tanúja lehetek egy kivételes elme, egy elhivatott országépítő és egy nagyszerű ember – ezer ármány közepette is – csodákat teremtő életének.