Elzárt emlékek felszínre törése

I. rész

Bevezetés

A szív csendesen zárja magába titkait. Szinte észre sem veszed, azt hiszed, már nem is emlékszel semmire. Jó vagy rossz emlék, nincs különbség, ha már szíved rejtekére zártad. Élsz mintha dolgok sohasem történtek volna. Mélyen elzárva nyugszanak lelked és szíved mélyén. Miért így véded magadat. Legalább a szépet tartanád, a felszínen fut át többször is lelked legmélyén. De nem mélyen elrejted a rossz emlékekkel együtt. Isten rendezte ezt így számodra, vajh miért, kérdezed magadtól és még szorosabban bezárkózol. Véded magadat, véded emlékeidet és úgy érzed ezt soha senki és semmi nem támaszthatja fel. Nem kerülhetnek elő általad épített kis zugodból. Megkönnyebbülsz, gondolod magadról, de te érzed, hogy ez nem teljesen a felépítetett valóságod. Nem. Tudod nagyon jól a lelked legmélyén, hogy igazán csak vársz egy váratlan alkalomra, hogy feléledjenek és újra széppé vagy elgondolkodtatóvá tegyék életed e szakaszát.

Mire vársz, egy csodára, egy elképzelhetetlen fordulatra, olyan eseményre, mely lassan-lassan nyitogatja a kapukat vagy teljesen kitárja szíved kapuját. Aztán tombolva a víz minden elsodró morajával száguld kifelé az esemény hatására, párhuzamosan ezzel a hömpölygő emlékáradattal csorognak csendesen könnyeid és érzed, hogy kár volt ilyen mélyre helyezni. Igen kár volt, mert szép volt, így visszatekintve maga volt az átélt csoda.

Mi történt, mi hozta fel emlékeidet? Talán, hogy megértél egy bizonyos kort, amikor szeretnéd, hogy ismét átéld, hogy érezd azt a lelket melengető érzést, mint amit akkor éreztél. Történt valami, ami képtelen az ajtót zárva tartani. Vagy mindkettő.

Mind kettő, mert az idő múlása is igaz, de ezzel párhuzamosan a jó Isten akaratából mennek szeretett emberek az életedből és azt gondoltad, soha nem jöhet helyettük újabb. Valóban helyettük, őket pótolhatóak nem jöhetnek, de jöhetnek újak, amiben nem bíztál, mert féltél, hogy ezzel elveszíted a régi szeretteidet. De nem, velük lesz teljesebb az életed és ők hozhatják meg a nem várt csodát, mert valamely tettükkel segítenek az új csodát a régi csodával egyesítve szabadjára engedni, fogságából, szíved mélyéről kitörni. Milyen felszabadító érzés. Elmúlik szorongásod és minden egy új fényben ragyog. A szép emlék még szebbé válik, a rossz emlékből előhozza, azt, ami abban is adott valami szépet vagy inkább felejthetetlent.

Csodák, a váratlan események varázslója

Vizi világbajnokság Magyarország 2017

Dagály utca. Dagály utca utolsó háza a Dunára nézve. Első emeleti rendőrtiszti lakás, melyben szerető családi légkörben éli életét egy igazi keresztény család. Szerető Édesanya, aki korán és nagyon fiatalon vesztette el életét súlyos szívbetegségben, négy gyermekét hagyva hátra, helyét egy csodás lengyel nevelőnő vette át, aki minden volt a gyerekeknek csak mostoha nem. Drága Mili Nagymama, az unoka kedvenc, szeretett nagymamája. Csodás volt lejárni a Dagály strandra, ami akkor csak egy hatalmas csöven keresztül kizúduló meleg gyógyvizet jelentett. Kacagás és nevetés volt minden perc, ahogy kapaszkodni kellett egymásba, hogy ne sodorjon el a dübörgő víz. Ki kellett az időt használni, mert ha jött az árvíz. elöntötte a „strandot” de egész a ház faláig jött. Nem volt benzinkút, nem voltak beton utak jelzőlámpákkal, Ellenben volt a Dagály utca elején a Váci út sarkán egy kis kápolna, ahová minden litániára és misére mentünk Nagyikával. A Duna mellett volt egy kis házikó, ahol bérelni lehetett csónakot és a Margitsziget csücskére átladikozni. Persze átúszni is szabad volt. csak vállalkozó kedv kellett, na és egy adag bátorság. Adott volt a legfiatalabb fiú személyében. Ezen túl a huncutság, mert úszónadrágjába siklókat tett és ijesztette meg a családfélős tagjait. A „hősök” meg könnyekig kacagtak, látva és hallva a menekülést és sikongatást. De szép is volt. Nagyon szép volt, mely szépséget a kitört második világháború a családnál is összetört. Bombatalálat, menekülés és kilakoltatás, hisz egy Horthy kiképző rendőrtiszt és családja csak egy körfolyosós proli, cigány lakott kinti illem helyiséges lyukat érdemelhetett. Menekülve innen az Édesapa vitte családját szülőföldjére Vas megyébe, egy kis faluba, ahol testvérei laktak.

Az emlékek itt is nagyon mélyre temetkeztek hisz a sok jó mellett sok borzalom rázta meg az életüket. Szabad ezeket kiengedni rejtekhelyükről, hisz mennyi gond, bánat, de egyben nagyon sok öröm és boldogság húzódik ott a mélyben. Mi legyen, maradjanak még. ez az érzés volt a nagyobb, csendes lett ismét minden. Akkor megérkezett a másik csoda mellyel ezek az emlékek is, az ajtón dörömbölve szeretnének kijutni a szív rejtekéből.

Az út mely a második Szülőföldre vezet vissza

Áttelepülési csoda, külhonból Magyarországra a Szülőhaza /falu/ mellé.