Egyszer régen, én már igazán nem is tudom, mikor az erdőszéli kicsi házában élt egymagában a nyulacska. Délelőtt kapálgatta a kiskertjében a sárgarépát, és délután pedig kiült a háza elé a kispadra. Ott hallgatta a környék fáin csicsergő madarakat, nagy boldogságban élt,semmire sem volt gondja.

Egyik délelőtt, amint kapálgatott a kertben, megjelent a farkas. Mivel már dél körül lehetett az idő nagyon megéhezett. Elhatározta, hogy megeszi a nyulacskát. odabent a kerítéshez és mondta:

─ Megeszlek nyulacska.

─ Rendben – válaszolta az nyugodtan és kapált tovább.

─ Akkor készülj, hogy megegyelek! – parancsolta dörgedelmes hangon a farkas.

A nyulacska abbahagyta a munkát és a farkasra nézett.

─ Kedves farkas koma, kérlek, addig hagyd meg az életem, amíg megkapálom a sárgarépát. Amint végeztem, nem bánom megehetsz.

A farkas kicsit elgondolkodott és arra a következtetésre jutott, hogy ezt megengedheti a nyulacskának. Kapálja csak meg a sárgarépáját, ha ebben örömét leli. Hagyta, hogy a nyulacska elvégezze a munkát, de egy idő után elunta magát és mondta:

─ Siethetnél egy kicsit. Nagyon éhes vagyok.

─ Sietek, sietek, de láthatod, milyen nagy a kert. Jó munkához idő kell.

A farkas igazat adott a tapsifülesnek, de azért nem bánta volna, ha végezne már a kapálással.

A nyulacska egy pillanatra megállt és a farkasra nézett:

─ Ha segítenél kapálni, akkor előbb végeznék. Menj a fészerbe, ott találsz kapát!

A farkasnak tetszett az ötlet, és ő is nekiállt dolgozni. Úgy dolgozott, mint a motolla. Azt szerette volna, ha minél előbb elvégeznének a kapálással, hogy felfalhassa a nyulacskát.

─ Farkas koma, pihenj egy kicsit, mert még elfáradsz – javasolta neki a tapsifüles.

Az ordas nem hallgatott rá. Megállás nélkül járt a kezében a kapa, és amire elvégeztek már alig pihegett. Különben sem volt hozzászokva a nehéz kerti munkához.

Látta ezt a nyulacska és bevezette a szobába, majd mondta:

─ Feküdj le ide az ágyamba és pihenj egy kicsit. Addig én forralok vizet az ebédfőzéshez.

A farkas elfogadta a puha, kényelmes ágyat és lefeküdt. Mindjárt el is aludt. Ezalatt a nyulacska elszaladt a közeli faluba, ahol élt a vadász barátja.

─ Gyere gyorsan, vadász barátom! Farkas alszik az ágyamban és meg akar enni.

Nem kellett kétszer mondani a vadásznak. Azonnal kapta a puskáját és rohant a nyuszika házához. Amikor megérkezett a farkas még mindig aludt. Azt sem tudta, mi történik körötte.

A vadász mérgesen elkiáltotta magát:

─ Te, farkas, mit akarsz tenni a barátommal?

A puskáját egyenesen a farkasra irányította, aki ijedten nyitotta ki a szemét. Amikor meglátta a puska csövét, mindjárt könyörgésre fogta a dolgot.

─ Jaj, jaj, kedves vadász úr! Csak vicceltem. Nem akarom megenni a nyulacskát. Hiszen láthatod még segítettem is neki sárgarépát kapálni.

A vadász kipillantott a kertre, hogy megnézze igaz-e, amit hallott. A farkas csak erre várt. Úgy kiugrott az ágyból, mintha ágyúból lőtték volna ki, és villámgyorsan eliszkolt a nyuszika házából. Soha többé még csak a környékére sem merészkedett. A nyulacska és a vadász olyan jót nevetett a menekülő farkason, hogy majd leültek a földre. Pedig, ha a farkas tudta volna, hogy a vadásznak esze ágában sem volt lepuffantani, talán nem futott volna ilyen gyorsan.

A vadász egy jó ember hírében állt, aki csak akkor használta a fegyverét, ha nagyon szükséges volt rá, de ezt a farkas nem tudta.

A nyulacska megköszönte a segítséget, és amikor egyedül maradt, kiült a háza elé a kispadra hallgatni a madarak csicsergését.

Bélyegkép: szlth. internetről (https://pixabay.com/hu/im%C3%A1dni-val%C3%B3-%C3%A1llati-nyuszi-aranyos-1850192/