Hol volt, hol nem volt, túl a nagy virágos réten, de még széles, hömpölygő folyón is, ahol mi suttyó gyerekek szerettünk játszani forró nyári délutánonként. élt egy ördög egy viskóban. Senki, sem mert a közelébe menni. Mindenki attól félt, hogy az ördög felkapja és elviszi a pokolba, és ott egy hatalmas üstben sütögetik majd az ítélet napjáig.

Aki csak tudta, az messze elkerülte a viskót. Féltek az ördögtől. Nem akartak az emberek a pokolba jutni. Mi gyerekek is csak távolról lestük, hogy vajon, mi történi az ördög háza táján.

Egyik nap is, amikor a folyóban lubickoltunk, láttuk, hogy egy idegen közelit a viskóhoz. Ijedten figyelmezettük a férfit, hogy ne menjen arra. Mire az nevetve így felelt nekünk:

─ Nem félek én semmiféle ördögtől. Túljárok az eszén, ha úgy hozza a sors.

Ezt az ördög is meghallotta a viskóban, ahol éppen szunyókált. Álmosan előbújt és az idegenre mordult:

─ Mit mondtál? Túl akarsz járni az eszemen? Szedte – vette teremtette, azonnal viszlek magammal a pokolba.

─ Nem eszik olyan forrón a kását, ördög – mondta a férfi vidáman. Látszott rajta, hogy nem ijed meg akárkitől.

Ez nagyon feldühítette az ördögöt és fogait vicsorgatva közeledett az idegen felé. Mi gyerekek nyakig elmerülve a folyó hűs vizében, figyeltük, mi fog történni. Még sohasem láttuk, hogyan viszi el az ördög az embert. Valószínűleg hátára kapja és szélsebesen elnyargal vele – gondoltuk. Most is valami ilyesminek kell történnie. Nem mertünk megszólalni. Lapítottunk, attól tartva, hogy végül még minket is elvisz a férfivel együtt.

Az ördög készülődni kezdett, hogy áldozatát felnyalábolja, de az újból nyugodt hangon megszólalt:

─ Látom, nem tettél le az elhatározásodról, hogy elvigyél a pokolba.

─ Nem ám. Készülj, nemsokára indulunk! Ne nehezítsd meg a dolgomat!

─ Ha menni kell, akkor menni kell – válaszolta erre látszólag beletörődve. – Még mielőtt elvinnél, lenne egy kérésem. Ugye teljesíted nekem?

Az ördög kicsit gondolkodott. Még csak elképzelni sem tudta, mi lehet a kérése az embernek?

─ Mondd gyorsan, mi légyen az? Estig vissza akarok érni, mire megfő a bab. Ma babot eszek vacsorára.

─ Nincsen nekem nagy kérésem. Csupán annyit szeretnék, ha már elviszel a pokolba, akkor tegyél bele egy zsákba! Ne lássam, merrefelé viszel! Még a végén megfájdulna a szívem, látva azt a sok, szép tájat, ahol egykor éltem.

─ Csak ennyi a kívánságod? – csodálkozott el az ördög. – Szívesen teljesítem, csak van egy kicsi probléma. Nekem nincsen ilyen zsákom. Ha lenne, akkor mindjárt bele is bújhatnál.

─ Ezért ne fájjon a fejed – mondta vidáman a férfi. – Nálam éppen van egy ilyen zsák. Csak azt nem tudom, beleférek-e? Nem tennéd meg nekem, hogy kipróbálod? Légy szíves bújjál bele! Ha te beleférsz, akkor én is.

Mit sem sejtett az ördög, szó nélkül teljesítette a férfi kérését és egy szempillanat alatt belebújt a zsákba. Erre várt a férfi, gyorsan összekapta a zsák száját és jó erősen bekötötte egy vastag spárgával.

Kiabált, könyörgött az ördög, hogy engedje ki. Nem fogja elvinni a pokolba, megkegyelmez neki, sőt még azt is megígérte, hogy ezentúl jó barátok lesznek. Mindenét megossza a férfival, ha kiengedi. Még a babból is ehet egy falást.

Hiába volt minden ígéret, a férfi nem hallgatott rá. Felfogta az ördöggel teli zsákot és a folyóba hajította. Víz vitte az ördögöt egyenesen az Óperenciás-tengerbe, ahonnan soha többé nem tudott visszajönni.

Mi is nagyon megkönnyebbültünk ezt látva. Nagyon boldogok voltunk, mert ettől a naptól kezdve átúszhatunk a túlsópartra is és kedvünkre szaladgálhattunk a viskó körül, ahol egykor a félelmetes ördög lakott.

A nagy örömünkben észre sem vettük, hogy egyszer csak az idegen szőrén – szálán eltűnt, még mielőtt megköszönhettük volna, hogy megszabadított bennünket az ördögtől.

Talán így volt, talán nem, aki nem hiszi, járjon utána!

Bélyegkép: internet (Google képek)