Az I. világháború győzteseinek igazságtalan békefeltételei, egyoldalú rablóbékéje – nekünk, magyaroknak Trianon- a II. világháború megkerülhetetlen előszobájává vált; az igazság esett rabul a mohóságnak. A világ, immáron sokadjára a vesztébe rohant.

1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a Vörös Hadsereg iszonytató támadása a Don-kanyarban, de a 2. magyar hadsereg szívósan ellenállt, mikor útjára kélt a halál. 208 km-es frontszakaszon, három hídfővel; Uriv, Korotojak és Scsucsje helységek körzetében indult meg a sokszoros túlerőben lévő szovjet. A magyar bakák kötelességtudatból és kitartásból jelesre vizsgáztak, életüket adták a nemzetért, bajtársaikért, még úgy is, hogy sokuknak nem volt megfelelő fegyverzete, felszerelése és ruházata sem. Nem csupán az ellenséggel, hanem Tél tábornokkal is nap, mint nap vívták csatáikat a – 30-40 C-fokban, de a haza védelme- az 1919-ben már fájón megtapasztalt bolsevizmustól- mindennél előbbre való volt.

Anyai nagypapám: Szűts János- a Magyar Királyi „Zrínyi Miklós” 7. Honvéd Gyalogezred őrvezetőjeként, Tormássy-Szávits Sándor ezredes parancsnoksága alatt, a kecskeméti vasútállomásról, 1942. július 16-án indult az orosz frontra, ahonnan soha többé nem térhetett vissza. Elesett a Donnál, raját vezetve- aknára lépve. Özvegyen hagyva szeretett ifjú feleségét, aki alig másfél éves kislányával maradt árván, egyedül. Általam soha meg nem ismerhetett nagyapámért s minden magyar katonáért szólnak az alábbi fájdalmasan szép vers sorai, és az azt követő 1944. január elején írt szívszaggató levél.

Elődeink hősök voltak…
Soha ne feledjük Őket!

-zcsf-

Molnár István: Édesanyám vigasztalása

Miért zokogsz édesanyám?
A frontról jött hír talán?
Vagy csak zúg füledben,
S bombatűz tart rémületben?

Oh, ha tudnád édes fiam…
Nincs már könnyem, hogy kisírjam…
Cipruspálma hajlik fölé…
Bandi bátyád nincsen többé.

Hull a sok könny a kezére…
A könny a szív kristályvére.
Zokogása egekig tör
A hasadó anyaszívből…

Halld csak fiam!- így folytatja.
A bú szívem hasogatja.
Szeretet volt végső tette.
Székelyszíve jellemezte.

Harsona fújt, tőr, kard csörgött…
Zúgott az ég, ágyú dörgött.
Akna robbant…fel az égnek.
S vetett véget életének.

Ne sírj anyám, hősnek anyja!
Miért dől szemed könnypatakja?
Hős fiad él, örökké él!
Boldog gyermek anyja lettél!

A jó Isten, égi Atyja
Forró szívén szorongatja
Vérző sebét meggyógyítja.
Könnyes szemét megszárítja.

„Drága Anyukám!

Nagyon várt válaszlapotokat ma kaptam meg kezeimhez. Nagy sokára jött. Ne várjatok most már tőlem levelet és ti sem küldjetek…
Az orosz itt valami nagyra készül, mi meg a végsőkig kitartunk. Erre esküdtünk meg. Küldtem haza november 14- én 105 pengőt, abból Ágikának vegyetek keszkenőt. Remélem, hogy Pista öcsém derekasan átveszi a helyemet a családban, neki a zsebórámat hagyom örökül. Neked Anyukám, csak az örökké élő szeretetemet és az utolsó mosolyomat tudom adni. Nagyon szeretlek!
Istentelen hideg van. Itt ülök a géppuskám mellett és a kezem az üres csajkához fagy.
Tudom, hogy mire ezt a lapot megkapod, addigra én már nem fázom és elmúlik az éhségem is.
Itt halunk meg. Kérlek, hogy ne haragudj rám!
Kezedet csókolja:

Hű fiad; Jóska

(1943. I. 11. Oroszország, vitéz Bányai József géppuskás szakaszvezető, aki az Osztrogozsszkból való kitöréskor halt néhány nap múlva hősi halált. A szakasza parancsnokaként maradt utolsóra, hogy a bajtársait fedezze, életüket mentse… )