Körmös

A forradalom utáni időszak nagyon nehéz volt családunknak. A rendszer nem szeretett bennünket. A Rákosi féle népirtó politika édesapámat is utolérte, s mint osztályidegen személyt – származása végett, valamint a folyamatos kritikái miatt - amit nem tűrt a diktatúra - a katonaságtól eltávolították, s a hírhedt „B” listára került. Ez azt jelentette, hogy sehol sem alkalmazható! Ebben az időben az osztályidegenség bélyege súlyosabb bűnnek számított, mintha rablógyilkosságot követett volna el. Voltak jó emberek, akik bujtatva alkalmazták, amíg lehetett, de senki sem kockáztatta a jövőjét miatta. Ennek köszönhetően édesapám hol vájárként, hol segédmunkásként dolgozott, s mikor lebukott, továbbálltunk, s valahol máshol keresett megélhetőséget. A B listázás gyilkos fegyver volt a kommunista hatalom kezében. A forradalom kitörése Úrkúton ért bennünket, s édesapám az Úrkúti munkástanács elnökeként végezte a dolgát a haza érdekében. Tudjuk, ezt a forradalmunkat eltiporták az orosz tankok, s a forradalomban résztvevőket a diktatúra keményen felelősségre vonta. Ennek köszönhetően édesapám hol velünk volt, hol a rendszer „vendégszeretetét „élvezte hosszabb-rövidebb ideig. Sokat éheztünk ebben az időben. Édesanyám lehetőségeihez mérten mindent megtett, de ez nagyon behatárolt, és korlátozott volt. Az iskolában még dívott a testi fenyítés, a tanárok rendszeresen „körmös” kiosztásával torolták meg a legkisebb fegyelmezetlenséget. Ragályon laktunk ekkor, kicsi kis falu Rudabánya közelében. Édesapám „vendégségben” volt valami állami intézménynél, s olyan váratlanul vitték el egy éjszaka, hogy pénz, és élelem nélkül maradt a család. Az Állami Gazdaság Igazgatója, egyben párttitkár is, nem adta ki édesanyámnak apám fizetését, bárhogy könyörgött. A református lelkész adott dugva édesanyámnak 50 Ft-ot, s bár nagy pénz volt abban az időben, négy éhes száj mellett hamar elfogyott, s következett a hosszú éhezés időszaka. Édesanyám korán ágyba dugott bennünket, mondván, addig sem érezzük az éhséget, de talán ez így még rosszabb volt. Második osztályos voltam. Garamvölgyi tanár úr kivitt bennünket a Szuhai erdőbe, környezetórára. Semmire nem tudtam figyelni az éhségtől, a szemeim előtt nagy karéj Zsiros kenyerek lebegtek, s valami csodában reménykedtem, hogy találok valami ehetőt. Az út mellett megláttam egy vackorfát, s mint a kiéhezett állat, odarohantam, és a zsebembe tömtem, amennyit lehetett. A tanító nem szólt rám, hanem amikor az osztályba visszaértünk, kihívott maga elé, s közölte, hogy a fegyelmezetlenségemért öt körmöst kapok. Felzokogtam, és megkérdeztem: de utána megehetem a vackort? Hosszan nézett rám, majd a helyemre küldött. A szünetben beküldött az osztályba, és a padomon ott volt az uzsonnája. Öt felé osztottam, kicsi darabkák maradtak, egy kis részt megettem, s a többit hazavittem a három testvéremnek, és édesanyámnak. Másnap reggeltől addig, amíg édesapám haza nem jött, mindig volt az ajtónk elé letéve étel, kenyér. Névtelen, arctalan emberek etettek bennünket, és nem vártak hálát, köszönetet.