ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Hipománia

2015.09.10. 18:10, Pásztori Tibor Endre
próza

  Hipománia

 

                 Lelkesedéstől áthatott nagy magyar körülményhatározó nyomta rá bélyegét az Ispán Major „Térségi Agrárfórumra” Kunadacs rendezvény helyszínén 2015. április 30-án. Az állapothatározónak az a fajtája, amely  a nemzet közösségére, lelki életére, illetve örömére vall, nem tévesztendő  össze a hangulati emelkedettség, csökkentett alvásigény és fokozott teherbírás – enyhe mánia – tüneteit magán viselő hipomániával.

               Ugyanis a bonyolultsága miatt áttetsző és tiszta fintora a sorsnak hogy most is épp olyan válságos, magyarellenes hangulat van, mint 1830, vagy 1919-ben: a hipománia tartozéka pedig a hangulatstabilizálása a korai  visszatérés megelőzése végett, - melynek veszélye teljesen kizárt. A nemzet számára kedvező választási eredmény a magyar lélekkel, lelkivilággal kapcsolatos remény és esély azonosul a tavasz fogalmával, hogy egy gyökeres változással ismét találja meg a Kárpát-medencében a magyar az őt megillető helyét.

                Újraértelmezett rendezvénykonferencia az elmúlt években már sikeresen hagyománnyá nőtte ki magát a térségi agrár -  Ispán Major – napokban, valamint a kreatív kézműves és gasztronómiai programokban. Ez a térség egyik legnagyobb eseménye volt az idén. A szakmai programon kívül hagyományosan nagy szerepet kapott a magyar kultúra őrzése, hagyományaink ápolása. 2015. Széchenyi emlékév, ennek kapcsán felemelő megemlékezés hangzott el a „Legnagyobb Magyarról”. A másik évforduló Horthy Miklós kormányzóvá választásának 95.éve. Mindkét államférfi a magyarság és a Magyar Nemzet fennmaradásáért elévülhetetlen és vitathatatlan érdemeket szerzett. Az ő tiszteletükre és emlékükre készült az a domborműfaragvány, amelyet ezen a napon szentet fel  Nt.Pásztori Tibor Endre erdélyi ny.református lelkész-esperes és páter Barnabás Pálos szerzetes. Az agrárnap eredeti célja a térség agrárszereplőinek bemutatása, vélemény és tapasztalat csere, melyben   koncertek, kiállítások, programok találtak helyet. Agrárfórum tartozéka volt az őshonos állatok és a belőlük készült termékek népszerűsítése. Közérthetően mutatták be borkultúrájukat kóstolóval egybekötve.

               Csak Szél István nagyszerű ötlet és – házi gazda beszédéből idézem a nap üzenetét:” Úgy gondolom, hogy jelen történelmi időben   mind az elhangzó beszédeket, mind a rendezvény eseményeit megérdemli a megszenvedtetett magyar nép. Hogy időtartamigény elvárásnak is megfeleljünk, mindössze a kiemelt programokat rögzítjük, miszerint FVM Dr.Imre Csaba előadása után Szél István méltatta a nap jelentőségét és köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Ünnepi előadás: Dr.Papp Lajos szívsebész. Megemlékezés gróf Széchenyi Istvánról és vitéz Horthy Miklósról. Vitézi Rend Kárpát-medencei Tartománya részéről vitéz ns. Vad László,Tartományi Kormányzó és vitéz lovag Pásztori Tibor Endre, VDM Erdély Országos Törzskapitány. Köszöntők: Bányai Gábor, Bács-Kiskun Megye Közgyűlésének elnöke a rendezvény  védnöke, Túri Kovács Béla, elnök. Gasztronómiai hagyományok, pörköltek értékelője Varga Károly, Venesz-díjas mesterszakács tizennégyszeres olimpiai bajnok.

              Igen csak örömet jelentett az erdélyi Basa Tamás Egyesület által adományozott Nemzeti Önazonosságunk Védelmezője címet viselő Díszoklevél átadása, amelyet Szél István, Bányai Gábor, Laczkó János, Túri Kovács Béla, Varga Károly, Dr. Papp Lajos, Vesztergám Miklós, Varga Miklós, Géczi Erika, Tóth Renáta vehetett át, az elismerés és nagyrabecsülés jeléül.

              Agrárnap Bács-Kiskun Megye Ispán Major és a Kunadacsi Gazdakör szervezésében megrendezett Térségi Agrárnap  Kunadacs  Ispán  Major együttesben, ideértve a konferenciatechnikát és vendéglátást is, -  nagyszerű példája a nemzeti összefogásnak.

               „Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének – nem derék ember.” (gróf Széchenyi István)

 

 

              Pásztori Tibor Endre

3 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.09.10. 21:12
Admin

Hálásan köszönöm, nagy tisztelettel olvasom minden írását.

2015.09.10. 20:55
Vica

Köszönöm bölcs szavait Esperes Úr !

2015.09.10. 19:25
*Vinczer S. Péter*

Nagyon itt az ideje, hogy Széchényi mellett fel legyen tárva Horthy Miklós tárgyilagos életmüve is. Köszönjük a tudósítást, és munkálkodását.

Péter és Katalin

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
2024.04.06. 07:42
2024.04.05. 11:09
2024.04.05. 03:58
2024.04.03. 22:03
2024.04.03. 05:35
2024.04.03. 05:19
2024.04.03. 05:06
2024.04.01. 06:34
2024.04.01. 04:40
2024.03.31. 18:34
2024.03.30. 10:39
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.