Minden lépés nehezemre esett, az út egyre meredekebbnek tűnt, újraélesztett szívem a torkomban dobogott. Az egyik kanyarban somszerű vörös bogyó kínálta magát, megkívántam. Nem voltunk biztosak benne mi lehet, nem mertem megkóstolni, csak megpihentettem a fa mellett. Hajam, testem, ruhám csurom latyak volt és a talpam égett.

–Nincs már messzire, nem sokára feljutunk. - vigasztalt kísérőm kedvesen, miközben ismét kezét nyújtotta felém.

A kanyarvégén megállt egy fánál,  aminek a törzsére két tábla volt erősítve. Meghatottan olvastam a sorokat, mintha hozzám szólna. Könnyeim keveredtek a verejtékcseppekkel, végig csurogva az arcomon a szám sarkában sós ízt éreztem. Pár lépéssel arrébb a Szent Keresztnél végre letettem batyumat, mit egészen eddig magammal cipeltem. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel.

Ezután felemeltem és bemutattam az Úrnak magammal hozott szeretteimet, családomat, barátaimat - titeket, és a betegeket, szenvedőket, nélkülözőket. Áldást és segítséget kérve mindenkire és mindenre, ami fontos nekem: Szent Hazámra, népemre, nemzetemre. Hazánk és a Kárpát-medence minden jóakaratú vezetőjére, szolgálójára.

Isten tenyerén ott fenn a hegyen a Szent Keresztnél sebezhetetlenné válik az ember az ellenséggel és rosszakarattal szemben. Az aggodalom és kétség elhagyott, amitől tegnap még halni készültem, mára halhatatlanná váltam. A megpróbáltatás arra volt jó, megtanultam hittel és reménnyel felépíteni önmagam, és sorspoggyászomtól megszabadultam. A félelem pipogyák tarisznyájába való, akit az Úr szólít meg, annak Istenbe vetett bizalom az útitársa!

Nekem az Úr utat mutatott, küldött egy angyalt asszony képében, ki rá vett arra, hogy a lehetetlent legyőzzem.

A Nap már elköszönt, sugarait a fák közül hazahívta, mikor elindultunk, azt hittem, lefelé könnyebb lesz… Nehezen vettem a meredek kanyarokat, az avarszőnyeg közötti gyökereken többször a fák gallyaiba kellett kapaszkodnom. Egy két helyen, a keskeny ösvényen megdöbbenve vettem észre, alig 30 centire tőlem, mély szakadék tátong fákkal, bokrokkal benőve… Mezsgyén jártam…

Így érkeztünk el a következő állomásra, a szépséges Magyarok Nagyasszonyához. Neki szánt ajándékomat, egy hosszú rózsafüzért a kezére helyeztem, kértem tekintsen le ránk, tárja ki karját Hazánk, nemzetünk fölé.

Innen ismét szilárd út és lépcsők vezettek, megkönnyítve a hátralévő utat. A temető alatt a Kálváriát elhagyva hamarosan az új szabadtéri oltár befejezés előtti állapotában pompázott előttünk. A ház közelében vettem észre, a megérkezésemkor még dombnak látszó emelkedésen, hófehér márványnak tűnő lépcsősor vezetett felfelé… Ennek is üzenet értéke van számomra, a megújulás ékes bizonyítéka...

Szűz Mária elöl is eltűnt a vastalicska, és az építési kellék, törmelék, teljes szépségében pompázik újra.

Visszatérve szállásomhoz, a szobába érve lerogytam a tükör előtti padra egy hangyányit pihenni.

Lemosva az út porát és verejtéket magamról, korán lefeküdtem. Egy-két óra múlva felkeltem és olvasni kezdtem, aminek során egy újabb csodára leltem.

Születésem évében hirdetett Mária-évet Mindszenty József bíboros-hercegprímás, ez óriási hatással bírt a Máriagyűd-i kegyhelyre, a következő év júniusában ünnepelte a templom 800 éves fennállását. Az ünnepségen részt vett Mindszenty bíboros, ennek hírére közel százötvenezer zarándok érkezett a kegyhelyre.

Folyt. Köv.