Apáti Kovács Béla

 

Blöki a postáskutya

 

 

Egy faluban volt egy postahivatal, amely arról volt hírhedt, hogy a postamester egy nagyon szigorú ember volt. A beosztottjaitól megkövetelte a pontosságot, a rendet, és gyorsaságot. Ha csak kicsit is hibázott szegény beosztott, mindjárt éktelen haragra lobbant, és világgá kergette munkatársát.

Ezért egy – két napnál tovább senki sem bírta ki vele. Állandóan új postások, levélkihordók után kellett nézni.

Egyik nyári nap reggelén egy fiúcska állított be a postamesterhez, és kérdezte:

– Igaz-e, hogy itt levélkihordó fiút keresnek? Szívesen elvállalnám ezt a posztot.

– Így van fiam – mondta a postamester és akkurátusan megpödörte a bajszát – Tegnap csaptam el az előzőt, mert elveszített egy fontos levelet. Jól gondold meg, hogy elszegődsz-e hozzám levélkihordónak! Ha csak egyetlen levél is elveszik, fejedet veszem.

– Ne féljen ettől postamesteruram, munkámmal nem lesz semmi baj. De árulja el, mi lesz a fizetségem? – kérdezte a fiú.

– Minden levél után kapsz egy garast. Ellenben, ha valamelyik levél elveszik, nem ér oda a címzetthez, nem fizetem ki a béredet, sőt még ki is csaplak az állásodból.

A fiúcska elfogadta a feltételeket, és azonnal munkába is állt.

A postamester jól megtömte a fiú táskáját levéllel, és megparancsolta neki, hogy délig valamennyit vigye ki a címzettnek.

– Szedd a lábad, fiam, mert mindjárt delet harangoznak! – mondta a postamester és útnak indította az új levélkihordóját.

Szegény idegen faluból jött, és itt nem ismert senkit. Azt sem tudta, hogy merrefelé induljon el. Hiába érdeklődött a főnökétől, az csak közömbösen a vállát vonogatta:

– Te vagy a levélkihordó, neked ezt tudnod kell.

Három napig nem győzte volna eljuttatni azt a rengeteg levelet, ha nem történik váratlan dolog vele, amire még csak álmában sem mert volna gondolni.

Amint ott tépelődött magában a posta előtt, egyszer csak egy kutyus állt meg mellette, és ennivalót kért tőle:

– Kérlek, szánjál meg némi ennivalóval! Három napja már nem ettem.

A fiú a zsebében talált egy fél kiflit, és a kutyusnak adta, aki azt mohón azonnal befalta.

– Sajnos több ennivalóm nekem sincs, de ahogyan elnézem, ma sem vásik a fogam kirántott húsba, mert nincs az az ember, aki délig kihordja ezt a rengeteg levelet.

– Ezért ne fájjon a fejed! – vakkantott egyet a kutyus – Majd én segítek a levélkihordásban, csak előbb iszok egy keveset a közeli patak hűs vízéből.

Amint a kutyus befejezte az ivást, mindjárt el is vette a fiúcska nyakából a postástáskát, és mint a szélvész nekilódult, hogy a címzettek időben megkapják a levelüket.

Amire a fiúcska felocsúdott minden levél megérkezett a helyére. Még csak véletlenül sem hibázott egy sem. A postamester nem akarta elhinni, hogy minden levél időben megérkezett a címzetthez. Saját maga ment el ellenőrizni, hogy nincs-e valami turpisság a levélkihordásban? De meg kellett állapítania, hogy minden a legnagyobb rendjén van.

Másnap a szigorú postamester még több levelet rakott a táskába. A fiúcska megint kiment a postahivatal elé, és a kutyus újból megjelent élelmet kérni. Kapott is, mert a levélkihordó készült rá. Reggel jó nagy kolbászt tett a zsebébe, hogy legyen mit adnia segítőjének.

Most is a kutyus ripsz – ropsz kihordta a leveleket, és a postamester megint csak elámult. Elhatározta, hogy a következő nap meglesi a fiúcskát.

Amikor ellátta bőségesen levéllel, elbújt egy közeli bokorban, és onnan nézte a történteket.

A kutyus jól belakott kolbászból, ivott a közeli patak hűs vízéből és kikapta a fiúcska nyakából a táskát, majd rohant a sok levéllel és egyéb postai küldeménnyel a címzettekhez.

Ezt látván a postamester éktelen haragra gerjedt. Előugrott a bokorból, és egyenesen a fiúcskának esett:

– Becsaptál. Hazudtál nekem – ordította torkán, ahogyan kifért – Nem is te hordtad ki a leveleket. Egy kóbor ebre bíztad rá a drága küldeményeket. Azonnal takarodj el a faluból, mert látni sem bírlak!

A fiúcska hiába könyörgött, hogy számára nagyon fontos ez a munka. Ha a postamester úr felmond neki, akkor éhen halnak szegény édesanyjával.

A szigorú postamester nem hallgatott könyörgésére, nem alkalmazta tovább a fiúcskát. Úgy gondolta a kutyus úgyis elvégzi helyette ingyen a levélkihordást.

Amikor a kutyus visszatért a postamester kikötötte egy vastag láncra a postahivatal elé, és ott tartotta másnap reggelig élelem és víz nélkül.

Eljött a reggel, és megparancsolta neki, hogy szaporán vigye a leveleket a címzettekhez! De a kutyus meg sem mozdult. Csak feküdt az épület előtt, ahová kikötötte vastag láncra. Hiába volt parancs, kérés és könyörgés a kutyus mozdulatlanul lapított a porban. Végül már rugdalni kezdte teljes dühével. Ezt már a környékben lakók is megsokallták, és rendőrt hívtak.

– Ki ennek a kutyusnak a gazdája? – kérdezte a rendőr.

– Biztos úr, tegnap és az előtte levő napokban egy fiúcskával volt itt ez a kutyus, de a postamesterúr elvette tőle – mondta a szomszédban lakó öreg néni.

A rendőr megkerestette a fiúcskát, és amikor a kutyus meglátta, mindjárt boldogan csóválta a farkát. Egyértelmű volt, hogy ki a kutya gazdája.

Az összesereglett emberek elmondták a rend őrének, hogy a postamester, milyen aljas, hogyan bánt minden alkalmazottjával. Senkit sem tűrt meg maga mellett, és állandóan csak azon járt az esze, mivel tudná megszomorítani mások életét.

– Megparancsolom, hogy ettől a naptól fogva vegye vissza a fiúcskát levélhordónak, és a kutyusa mindig elkísérhesse, segítve neki a munkájában.

A postamesternek nem nagyon tetszett a rendőr utasítása, de nem tehetett mást, mert a faluban már mindenki ellene volt. Ha nem változik meg gyorsan, akkor neki is szednie kellett volna a sátorfáját, pedig kár lett volna érte, mert úgy általában jó szakember volt.

Lassan a kedélyek lecsillapodtak a faluban, és a fiúcska is belejött a munkába. A kutyusnak csak ritkán kellett besegítenie a levélkihordásba, de azért mindig hűen elkísérte gazdáját.

Az idők múlásával a szigorú postamester nyugdíjba vonult, és a helyét a fiúcska vette át. Kutyust elnevezte Blökinek, és minden nap kapott egy szál kolbászt, amiért annak idején segített a levélkihordásban.

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.