Áldást, békességet.

Ráérősen telnek a napjaim. Imádott kertecském még téli álmát alussza, s a minden- napi teendőim mellett lassan peregnek életem homokszemei.
Ebben a ráérős időben kinyílik az ember látása olyan dolgokra is, amit máskor talán nem venne észre, vagy csak legyintene rá, hogy: fiatalság, bolondság.
Többet ücsörgök a televízió előtt, váltogatva a csatornákat, mert nagyon kevés ízlésemnek megfelelő dolgot találok, s amikor felbosszant a sok ezerszer, unalomig ismételt filmek sekélysége, a szokott módon, háttal hallgatom (nézem).
Meghökkent a reklámok mennyisége, s nem mellesleg erőszakossága. Vegyél, fogyassz, azonnal, most! Ne egyet, mindjárt kettőt, sőt hármat vehetsz a selejtből, és légy boldog, hiszen költhetsz!. Egynek sincs értéke, de te kettőt, hármat vegyél!
A gyógyszer reklámok! Azonnal ható, kétszer-háromszor gyorsabban ható, min-mind azt üzeni: dolgozz, minél többet, szedj a semmmit érő kemikáliából minél többet, aztán dögölj bele! Ez sem gond, hirdeti a vidám reklám: Mosolyogós özvegy kapacitálja barátnőjét, biztosítás megkötésére, s boldogan meséli, hogy milyen jó dolog volt temetési biztosítást kötni a férjére, hisz a halálával kapcsolatos kiadások nem viselték meg a család büdzséjét!
Ha hamar ki-nem tavaszodik, a televízió bánja:( Szegény, öreg masina, mert biza, a reklámok hatására sem voltam hajlandó lecserélni okos- ha-csöngetnek-kimegy-ajtót nyitni-csodakütyüre,) a papucsom odavágása által leli halálát.
Nem vagyok csodabogár. Más az értékrendem, s remélem, hogy tovább adhattam ezt a felfogást gyermekeimnek. Nem dobok ki semmit, csak azért, hogy újra cseréljem. Megbecsülöm a régit, avittat is, tisztelettel bánok tárgyaimmal, eszközeimmel.
Nem vásárolok évente új, okos telefont, okos porszívót, sőt: még intelligens mosóport sem, még akkor sem, ha ezért a fogyasztói társadalom páriának tekint: elavultnak, ócskának, megsemmisíthetőnek. (Csak kössek gyorsan temetési biztosítást, hogy a gyermekeim boldogan temessenek el!). Ugyanis én tudom azt, amit a reklámok kiagyalói, s terjesztői nem tudnak: ők az ostobák, , a fogyasztói társadalom kiszolgálói, ha azt hiszik, hogy királyságuk örökké tartó.
Amikor eljön a csömör ideje, az okos társadalom lehúzza őket az általuk oly nagyon imádott fogyasztói társadalom okos WC-jén.
Pünkösdi királyság az övék. S tudva lévő: az nem tart sokáig!