Egyszer egy arkangyal vén Földünkre leszállt,
meglátott egy szőke, csodálatos leányt.
De mert nem volt ember, hozzá nem érhetett,
megkívánta érte a földi életet.
Követte a leányt, varázslatot érzett,
mikor két ragyogó gyöngyszemébe nézett.
Érezni akarta haja selymességét,
bőrének lágyságát, csókja édességét.
Kérte hát az Istent, hadd lehessen ember,
halhatatlanságról mondott ő le ezzel.
Teljesült a vágya, sebezhetővé vált,
de ezzel megkapta szerelmét, a szép lányt.
Nem törődött akkor rá leső veszéllyel,
érinthette végre izzó szenvedéllyel.
Tűz gyúlt fel testében, mit sohasem érzett,
boldog volt, nem tudta, míly közel a végzet.
Szemükben ezernyi csillagfény ragyogott,
lelkükben mámoros szenvedély lobogott.
Ám a Sors közbeszólt, nagy lett a büntetés,
elvette a leány ártatlan életét.
Angyalunk emberi kínoktól szenvedett,
kedvese haldoklott, lassan a mennybe ment.
Eljöttek érte is , angyalok kísérték,
láthatták volt társuk összetört emberként.
Kérdezték : Bánod-e azt, hogy így döntöttél ,
angyal világunkból a Földre költöztél ?
Többet ért egy csókja, hajának illata,
mint az örök élet...szólt az ég angyala.
Néha a szerelem végtelen lemondás,
gyötrelem az ára, mégis olyan csodás.
Embernek lenni a legnagyobb kincs nekem,
boldoggá tette ő az egész életem.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Köszönöm, Kedves Remete! Igyekezni fogok!
Üdvözlettel: Zsóka