Hol volt, hol nem volt, egyszer egy hatalmas erdő rengetegében élt egy kicsi mókus. Az egyik szép, tavaszi nap elhatározta, hogy világgá megy, megnézi, máshol hogyan élnek a mókusok.

Előkereste a nagy utazókofferét, belepakolt minden fontos dolgot, és elment az erdőhöz legközelebb lévő vasútállomásra.

A jegypénztárban ülő vasutas udvariasan megkérdezte tőle:

– Hová kéri uraságod a jegyet?

– Világgá szeretnék menni. Tulajdonképpen teljesen mindegy melyik irányba indulok el – válaszolta.

A vasutas adott neki egy jegyet, amellyel elutazhatott a tengerig.

A kicsi mókus még sohasem látott ilyen nagy vizet. Ámulva állt a tenger partján, és éppen azon gondolkodott, hogyan tud átkelni a túlsó partra. A mókusok nem tudnak úszni. Igaz nagy mesterei az ugrálásnak, de erre még ő sem képes, hogy egy ugrással a másik parton legyen.

Törte a kobakját, mitévő legyen, amikor egy ezüstpikkelyes hal megjelent a vízben előtte.

– Át szeretnél menni a túlsó partra? – kérdezte.

– Igen – válaszolta a kicsi mókus.

– Szívesen elviszlek a hátamon – ajánlkozott fel a hal. – Ha ki tudod fizetni a fuvardíjat, állok a szolgálatodra.

– Mennyiben kerül a fuvar?

– Mi van a kofferedben?

– Sok–sok finom mogyoró.

– Mi halak nem szeretjük a mogyorót. Van - e még valami más abban a nagy utazókofferben?

– Van, de azok mind személyes holmim. Fogkefe, fogkrém, szappan, törölköző meg miegymás, ami nélkül egy utazó nem létezhet.

– Akkor sajnos barátocskám, nem tudok segíteni. Ugye megérted ingyen nem kívánhatod tőlem, hogy ilyen nagy útra vállalkozzak. Próbálkozzál máshol, talán ott nagyobb szerencséd lesz – mondta a hal és tovább úszott. Csak egy vízörvény maradt utána.

A kicsi mókus bánatosan álldogált egy ideig a tengerparton, és nem tudta, mit tegyen.

A távolban megpillantott egy nagy, fehér hajót. Gyorsan odasietett. Szerencséje volt. A hajó parancsnoka éppen matrózokat keresett a fedélzetre.

– Tessék, uraim, jól megfizetem, aki beáll hozzám matróznak! Lesz pénz, étel, ital, aki nálam szolgál.

Ez nagyon megtetszett a kicsi mókusnak és azonnal jelentkezett matróznak.

– Nálam egy matróznak három évig kell szolgálnia – mondta a hajó kapitánya.

– Ha uraságod elfogadja feltételeimet, akkor szívesen alkalmazom hajómon.

Nem sokat habozott, aláírta a belépési nyilatkozatot és beállt matróznak. Az volt a dolga, hogy egész nap a hajó fedélzetét kellett sikálnia. Ha véletlenül csak egy parányi kosz is maradt valahol a fedélzeten, a kapitány ordibálni kezdett. Csak úgy visszhangozott szavaitól a hajó. Ilyenkor a matrózok félelmükben bebújtak volna még az egérlyukba is. A kapitány félelmetes ember volt. Nem ismert kíméletet.

Nem volt könnyű sora szegény kicsi mókusnak. A rengeteg munka nagyon megviselte. Este alig várta, hogy lehajthassa a fejét. Reggelig úgy aludt, mint a bunda.

Egyszer minden rossz véget szakad, és letelt a három év. Éppen a hatalmas tenger másik partján jártak, amikor eljött ez az idő.

Kikérte fizetését, és ahogyan illik elbúcsúzott társaitól és a hajó kapitányától, aki arra kérte, hogy még írjon alá három évnek, de a kicsi mókus inkább a szabadságot választotta.

Elindult, hogy felfedezze az új világot. Egy idő után azt kellett megállapítania, mindenhol vannak nagy erdők, mint ahonnan elindult. Valójában nem sok újat látott. Akár otthon is maradhatott volna. Kár volt világgá menni.

De ő csak ment és ment, ahogy vitték előbbre lábai. Mivel, a Föld gömbölyű azt vette észre, hogy ugyanabban az erdőben van, mint ahonnan elindult. Éppen az odújánál lyukadt ki. Váratlanul egyszer csak hallja, amint szomszédja harkály Peti harsány hangon üdvözölte:

– Isten hozott világjáró kicsi mókus, itthon! Olyan jó újból látni téged. Mesélj merre jártál? Hol voltál? Bizonyára sok, szép helyen jártál.

A koffereit lerakva a földre, fáradtan leült egy faágra, és mondott:

– Mindenhol jó, de legjobb otthon. Tudod, harkály Peti barátom, sok helyen jártam, sok mindenkivel találkoztam. Azt hittem a világban máshol, minden mogyoróból van. Utam alatt megtapasztaltam, mogyoró csak ott terem, ahol mi mókusok megdolgozunk érte. Körbejárhatod a földgolyót, öledbe semmi sem hullik ingyen.

Harkály Peti érdeklődve hallgatta barátja beszámolóját, és kicsit csalódottan megkérdezte:

– Akkor szerinted, én ne is menjek világgá?

– Megpróbálhatod – válaszolta a világot járt kicsi állat – de nagy értelmét nem látom. Ha igazán boldogulni kívánsz, akkor a mi szép, kerek erdőnkben is megvalósíthatod álmaidat. Ha kitartó vagy és szorgalmas itt is lehet belőled valaki – mondta, és bement az odújába. Még mielőtt végképp eltűnt volna visszaszólt – Barátom, ne feledd a föld gömbölyű. Ha elindulsz valahová, mindig oda lyukadsz ki, ahonnan elindultál.

Ezen harkály Peti elgondolkodott, majd egykedvűen folytatta a fák kopogtatását, és közben azon morfondírozott, mi lenne, ha ő is világgá menne?