ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

A sajtószabadság

2015.01.09. 15:04, Vinczer S. Péter

A SAJTÓSZABADSÁG

Minden érmének két oldala van, de mi van a harmadikon, az élén? Kérdezte valamikor Komlós Vilmos a Mikroszkóp színpad igazgatója... Az érem harmadik oldal című műsoraiban.

Én erre a harmadik oldalra vagyok kíváncsi. Először is a gyökerekhez próbálok leásni, talán ott találunk választ az eseményekre.

Van ezen a földrészen egy bölcs mondás, hogy ne piszkáld az alvó kutyát. Több országban létezik a gyűlölet törvény, és talán ehhez tartozik a közösség elleni izgatás elleni törvény. Nem jogászként emlegetem ezeket, csak többször hallottam bizonyos vádak alkalmával. Ugyanakkor létezik a sajtószabadság, és a szabad véleménynyilvánítás. Ezek a demokratikus jogállam vívmányai, és ezen belül próbálok az események mögé pillantani.

A párizsi karikatúra hetilap, a CHARLIE HABDO a sajtószabadság, és a szabad véleménynyilvánításra hivatkozva gúnyol, és provokál katolikus, zsidó, és muzulmán vallási fogalmakat. Mi katolikusok "szenvedő egyház vagyunk", mondta nekem egy püspök hivatkozva a bibliai tanításra, hogy mi a teendőnk, ha valaki arcon üt...Tehát ne vágjunk vissza, imádkozzunk az ellenünk vétkezőkért.

Nem így gondolkodnak a muzulmánok, sőt a zsidók sem, ha jól tudom...inkább a megbosszulás, a szemet szemért fogalom szerint élik hitüket.

Ne értsenek engem félre, 15O év alatt megtanultuk mit jelent a muzulmán/török rabigát hordani.

Mindenképpen, az én véleményem szerint, az én szabad véleményem addig mehet, ameddig a mások önérzetét, vallási szent fogalmait nem sérti. Csak akkor várhatom, hogy tiszteljék az én vallásomat az én személyes méltóságomat, ha én is tisztelem a másokét.

Ha jól értem a Mohamed prófétát a Korán szerint nem szabad ábrázolni. Ez náluk szentségtörésnek számít. Ez teljesen az Ő dolguk, és nekem ezzel nincs semmi bajom. Teljesen igazuk van, ha gúnyt űznek a vallásukból, hogy tiltakoznak. Vagy jó tíz évvel ezelőtt, de valószínűleg már korábban is voltak apróbb sértések, emlékszem, amikor a sátán versek szerzője kapott halálos fenyegetést. Kérdem én, mire jó ez? Mi ezeknek a provokációknak a valódi céljuk? Kik állnak e provokációk mögött?

Ha követtem volna e gúnylapnak a heti kiadásait, akkor talán válaszolni is tudnék a kérdésre, de így csak találgathatok. Az sem biztos, hogy ha abból indulok ki, hogy kiket nem rajzolnak le, mert a figyelem eltereltetése érdekében esetleg magukat is lerajzoltatják.

Meg vagyok győződve, hogy az USA mindenbe való beleszólása bizonytalanságot hozott létre. Ahol beleszólt az ország belügyeibe káosz lett, rosszabb, mint volt. Eleven példa Irak. De sorolhatnánk. Elérték, hogy mindenhol figyelő kamerák sokasága figyel, és felvételez. A kommunista lehallgatások óvodás játék volt. A repterektől kezdve mindenhol a biztonságiak az átvilágító szerkezetek, amelyek a ruhán keresztül pucéran vizsgálnak bennünket, lehallgatják a telefonjainkat, felbontják a leveleket. Mindez a terror elhárítás érdekében.

És most felteszem a kérdést? Megéri? Mennyibe kerül a soha nem látott tömegű biztonsági erők, a rendőrség, csendőrség, terrorelhárítők detektívek, hada....
Mi volt ehhez képest a sokat kritizált Monarchia ellenségeink által emlegetett rendőrállami volta.

Nem-e szebb világ volna, ha nem haragította volna magára a nyugati civilizáció a muzulmánokat, elérve, hogy szent háborút hirdessenek. Nem-e szebb volna nyugodtan sétálni, szórakozni úgy, hogy ne is lássunk rendőrt, vagy fegyveres őrt!!
 Nem-e szebb lenne az USA követségi épülete vaskerítések nélkül? Kódos ajtók, maguk a tisztviselők ahány ajtón áthaladva kódokat pötyögtetnek. Hol van már a Salamon Béla által játszott Csapóajtó??!!

Nem szabadság az, amelyet minden lépésben rendőrök őriznek. Nem sajtószabadság az, amely megengedi, hogy gyűlöletet keltsen. Az helyett, hogy betiltották volna lapot, és a gyűlöletkeltési törvényre hivatkozva közösség elleni izgatással vádolták volna meg a lap munkatársait, inkább a sajtószabadság, és véleménynyilvánítás félremagyarázásával védelembe vették a provokátorokat. Íme ide jutunk, ha a törvény nem tesz igazságot, amikor a sértettek a maguk kezébe veszik a bíráskodást.

Francia ország anyagilag belebukik a hatalmas rendőri kiadásokba. Beengedték a közel öt millió muzulmánt a korábbi gyarmataikról. A franciák elfordultak a keresztény vallástól, a templomaik üresek, a muzulmánok vásárolják meg, vagy parkolóknak használják. Hova kerültél Európa! Helyesebben hova süllyedtél? Már késő az ébredés. Mit lehet kezdeni a sok millió menekülttel, letelepedett bevándorlóval? A visszadeportálás nagyobb méretű lenne, mint amit Hitler akart csinálni a zsidók Madagaszkárra való telepítésével.

Az én szememben a szerkesztőség maga ellen hívta ki a sorsot, provokáltak, és végtelen kárt okoztak. A lavinát és az újkori dzsihádot erőből nem lehet megállítani, mert nem frontális a háború.

Azzal, hogy az újság meggyilkolt szerkesztőit mártír hősökké nyilvánította francia elnök, olajat öntött a tűzre. A lényeget nem értették meg azok, akik a támadásban a szabd sajtó, a szabad véleménynyilvánítás elleni akciónak nevezik a merényletet.

Minimálisan be kellene tiltani a lapot, és korlátozni azokat, akik képtelenek a jó ízlés és méltányosság önkéntes korlátain belül írni, vagy rajzolni.

Sajnálom, hogy ilyen állapotba került a művészek városa, gondolkozzon mindenki, hogy mi vezetett ide. Mérget vehetünk rá, hogy erővel nem lehet ennek végét vetni. Különösen nem azzal, hogy védelembe veszik a gyűlöletkeltő lapot, mert ezzel valójában azonosulnak.

Merkel szerint is a multikulturalizmus megbukott. Anglia sem Anglia többé, az is tele van bevándorlókkal. Előbb utóbb vissza kell rendezni a lakosságot oda, ahonnan elmenekült. És ott az okot kell megszűntetni. A kifosztást, a korábbi gyarmatokon, ahol munkahelyeket nem teremtettek. Ok nélkül senki sem hagyja el a hazáját.

Európa képtelen eltartani a világ nyomorultjait, könnyen polgárháborúba vezet a megoldatlan helyzet.

Én így látom, lehet, hogy tévedek, de szerintem felül kellene vizsgálni az ide vezető téves demokráciának nevezett politikát.

Örülnék, ha mernétek a szabad vélemény nyilvánításra hivatkozva hozzászólni.

Vinczer S. Péter
.

13 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.01.21. 17:03
*Vinczer S. Péter*

Kibuggyant, a gúnylap egy ismert dinasztia tulajdona, ezért szabad nekik minden... és ez válsz is, hogy mi a cél. Felbőszíteni a muzulmánokat mennél több terrorakcióra, ezzel meggyűlöltetni a világgal a muzulmánokat, és válaszként irtóhadjáratot indítani, ami háborúba torkollik.

Bár ne lenne igazam.

Péter

2015.01.17. 23:29
*Vinczer S. Péter*

Netenyahu hivatlan vendégként vett részt az államfők menetén. Nem karolt bele a szomszédjaiba, kilógott a sorból, és visszatetszó, álságos az is, hogy ezreket, sőt ennél többet legyilkolók is ott voltak....

Van olyan helyszíni beszámoló, aki az egészet megrendezettnek tartja. Valóban érdekes a hasonlat a 9/11 tornyok esetében is, élesre álljtva várták a kamerák a repülőket, mint ebben az esetben is véletlenül éppen ott voltak a TV riporterek a rendőrgyilkosságnál is.

Van min elgondolkodni, hogy kik, és milyen céllal rendezték le az egészet.

Péter

2015.01.16. 02:06
*Vinczer S. Péter*

A bunkók elkapkodták a lapot, már 5 millió példányszámot nyomnak, 2ezer előfizetőről 12O ezerre nőtt a lap elöfizetőinek száma. A lapszerkesztők nem hátrálnak, még rá is lapátoltak az újabb próféta karikatúrával.

Péter

2015.01.14. 03:36
*Vinczer S. Péter*

Ma olvastam, hogy a megmaradt szerkesztők mentek sabat élelmet vásárolni...

Netenyahu a felvonuláson lelógatott kézzel haladt, nem karolt össze a mellette lévőkkel.

Olyan is olvasható, hogy elkezdődhet egy olyan idő, amikor a tabukról is szó esik....

Márfy érsek úr nyilatkozatát a figyelmetekbe ajánlom.

 A francia bíróságot is felelősség terheli, vagy a törvényhozókat, és az egész téves bevándorlási politikát.. A mai bajok gyökerei Trianonhoz vezetnek, és egéyszen Palesztináig.

Péter

2015.01.13. 14:55
Miklós

Olvastam olyan - francia - véleményt, hogy rendületlenül kitartanak az általuk Nagy Francia Forradalomnak nevezett vívmányok mellett.

De hiszen akkor a más véleményen lévők élethez való jogát igen kevéssé tisztelték.

Nem tudok franciául. Lehet, hogy náluk nincs nyelvi  különbségtétel a szabadosság, és a "Liberté" között?

Ha nincs, vagy összetéveszthető, az más! Akkor már értem Trianont is.

BML


Válasz:

A forradalmakat azok verték le, akik kirobbantották! A szabadság, egyenlőség, testvériség CSAK is rájuk vonatkozik, magukra vonatkoztatják!

Gizus

2015.01.13. 09:17
Miklós

Annak a szennylapnak a közönsége, ideológiája annak a kisebbségnek a szellemiségét tükrözi,akik itthon azt a cinikus kitételt engedték meg: Minél rosszabb, (ahelyzet...) annál jobb!

Nem feltétlenül a vallásos rétegből választódtak ki a szerkesztőségbeli  áldozatok. Mint annak idején a kommün korifeusai sem!

2015.01.13. 02:12
*Vinczer S. Péter*

Érdeklődve figyelem, hogy a sazerkesztőket milyen vallás szerint temetik el....

A laptulajdonosok azt hiszik, hogy a lap mellett vonult fel egymilloió ember. Szerintem ez nagy hiba lenne, a szabad vélemény nyilvánítás mellett igen, de nem a gyűlöletkeltés mellett.

Meglátjuk, hogy a normálisan 6O,OOO pédányszámú lap egymilliós kiadása elkel-e?

Amilyen bolond a nép... megveszik. Bojkottálni kellene.

Péter


Válasz:

Most ezer decibeles az ájvékolás!

Több példány fog fogyni, de három millió (mert nem egy milliót olvastam...) elképzelhetetlen!

BML

2015.01.11. 00:35
Admin

Kedves Péter, egyetértek veled, tökéletesen leírtad, és igazad van.

2015.01.10. 22:28
*Vinczer S. Péter*
Eltudjuk képzelni, hogy mibe kerül a védekezés? Eltudjuk képzelni, hogy a rengeteg térfigyelő kamera, és egyéb technikai felszerelés eladás mi pénzt hozott a gyártóknak? És itt a kulcs: ezek eladhatósága miatt kellett a terrorcselekményeket valakikkel megcsináltatni!!! Kik állhatnak az ördögi terv mögött? Találgassatok.
Minden estre a hozzászólások kiegészítik a cikket, mindenkinek lehet más forrása, tapasztalata, és fontos ezeket kinyilvánítani.
 
Szerintem az akció nem a sajtószabadság sárbatiprása, hanem kiprovokált felelet arra, hogy  a lap a sajtószabadságot közösség  elleni gyűlöletre, izgatásra használta. 
 
Köszönöm az érdeklődést.
 
Péter
2015.01.10. 17:34
*Vinczer S. Péter*
IDIÓTÁK,  akiknek az emberi élet nem számít. Nem az elkövetőkre célzok, hanem a nyugat provokátoraira, a háború csinálókra.
 
Én csak a rendőröket és a kereszt tüzben sérülteket tudom sajnálni . A gúnylap szerkesztőit nem, amit kerstek megkapták. Nem hallgattak a jó szóra, a Katolikis Egyház 12-szer jelentette fel őket, maga a köztársasági elnök is kérte őket, hogy ne gúnyolják a vallásokat. A fenyegetésekre sem csittultak, és amit láttam a karikaturáikból, kezdetleges gyenge amatőrszintűek. Mondhatnám, hogy megfizetett ripacsok. De ki áll mögöttük? Kiknek áll érdekében a muzulmánokat ilyen cselekedetre hergelni? Erre kell választ keresni, és ha megtalálják a hivataalosok, merjék közreadni. Nógrádi György szerint a gyász után elemezni kell.... talán erre utalt.
 
Ha jól emlékszem, az első Golf háború elött Irakban 5OO, az az ötszáz imám gyűlt össze, és határozták el, hogy ha az USA megtámadja Irakot, arra szent háborúval kell felelni. Tudvalevő, hogy ha hívatlan katonaság érkezik muzulmán földre, azokat irtani köteles mindenki ahol éri. Ennek a fordítottja, hogy az üldözöttet ha befogadják, a befogadó a saját élete kockáztatásával bujtatja, védi. Husseint felakasztották de felhívása szent háborúra él, és neki lett igaza.
 
Akkoriban én a Magyar Jelenben vezércikket írtam Darázsfészek címmel, és megírtam, hogy ezt a háborút nem nyerheti meg az USA. De említésre méltó Bin Laden nyilatkozata is, amiben ígérte, hogy csődbe viszi az USA-t. Szerintem sikerült. Akkoriban azt is kifejtettem, hogy az USA polgárai biztonságára talán elég rős fog lenni, de valójában ennek figyelembevételével inkább a csatlósokat fogják a terrortámadások érni. Most is fennáll, hogy a gyenge pontokat fogják keresni, azokat, akik elítélik a gúnylap elleni támadást.
 
A franci kormány elkésett betiltani a lapot. Ha lett volna a bíróságnak gerince, akkor a feljelentésekre betilthatta volna a lapot. Most is megtehetné, de ez azt sugallaná, hogy a merénylők győztek, elérték a céljukat. Ezért kénytelenek kitartani a sajtószabadság hangoztatásával. 
 
Szerintem nincs kiút, a gyűlölet törvényre hivatkozva korlátozó vonalat lesz kénytelen húzni a törvényalkotó.
 
És még valami: akik elutaznak Szíriába, meg az Islam államba gyilkolni, visszatérhetnek Franciaországba. Miért engedik vissza őket?
Nem új dolog ez. Nekem dokumentumom van, fotóval egy kanadai asszonyról, aki a szerb férjével elutazott Boszniába a háború alatt. Kiképezték mesterlövönek. 4OO m.-ről eltudott találni egy 1Ox1O cm táblát. Szarajevóban a felszakadt vízvezeték csőnél szedték az emberek a vizet, ezeket célozta, a fejület szétlőve vágott golyókkal. Megsebesült, visszautazott Kanadába, miután itt meggyógyult,  folytatta a gyilkolást. Kanadában nem vonták felelősségre mint gyilkost, a szerbek hősként tisztelik, és gyermekvigyázó!!!!
 
Hol itt a logika? Most akik Szíriából hazatérnek, akik álarcmögött esetleg levágták a szerencsétlen áldozatok fejét, hazatérve semmi felelősségre nem vonják őket. Tehát a harcedzett, véreskezűek ott vannak, készen a bevetésre, és ez nem kis szám. 
 
Hamarosan nem lesz támadás, mert most nagyon vigyáznak, de ha elalszanak, megismétlődhet. Az is kérdéses, hogy őszinte-e az imamok nyilatkozata, ami szerint elítélik az akciót.
 
Én féltem Magyarországot, és mindazokat, akik a lap melé álltak, akik hősöknek tartják a 12 mocskolódót.
 
Eltudjuk képzelni, hogy mibe kerül a védekezés? Eltudjuk képzelni, hogy a rengeteg térfigyelő kamera, és egyéb technikai felszerelés eladás mi pénzt hozott a gyártóknak? És itt a kulcs: ezek eladhatósága miatt kellett a terrorcselekményeket valakikkel megcsi
2015.01.10. 16:14
mariann

Nem értem a gúny bármely formáját, de megtagadom a gyilkolás minden alap okozóját is. Hová vezet ez? Közvetlen kapcsolatban már nem elég annak befejezése, hanem meg kell ölni? Egyik oldalt sem tartom elfogadhatónak, a végletek nem lehetnek határtalanok és korlátlanok. A kölcsönös tisztelet, a másik megértése, másik munkájának elfogadása sem divat már. Az építő kritika eltünt, ma már csak felülirhatatlan saját vélemény van. Milyen csodálatos volt valaha még kint is élni, mert ha beilleszkedtél megbecsültek és segítettek. Ma nincs beilleszkedés, rossz írányba ment a világ, eltávolodott keresztény alapoktól és eszméktől. Ennek eredményét tapasztaljuk és éljük meg. Sok minden látszattá válik és ide vezet.

2015.01.09. 19:09
qdb

Szomorú, hogy a franciák (vagy nem is azok talán???)  a sajtószabadság mögé bújva ócsárolhatják, gyalázhatják más kultúrák embereit - tömegeit évek óta ! 

A halottakat, sérülteket sajnálom, de Franciaországot NEM!!! 

2015.01.09. 18:30
Miklós

Bizony Péter!

Teljesen igaza van.

Több, tengerparttal rendelkező ország arra használta flottáját, hogy gyarmatokat szerezzen.

Kifosztotta a meghódított országok természeti kincseit. Az ott élő lakosságot rabszolgaként kezelte. Amikor ennek finomabb módszereihez voltak kénytelenek nyúlni, akkor egyszerűenaz illető gyarmattartó ország távoli területének nyilvánította a megszállt területeket. Egyidejűleg polgáraivá "avatta" az idegen etnikumhoz tartozó őslakókat. A liberalizmus elveit követve a népesség szabad költözése is lehetővé vált.

A beköltözők egy része pedig nem kívánt/kíván európai erkölcsöt, hitet, tudatot felvenni a számára hagyományos helyett!

A franciák most, a németek, hollandok, angolok stb. majd egy kicsit később szembesülnek azzal, hogy a gyarmataik által megszerzett nagyhatalmi helyzetük súlyos összecsapások forrásává válik.

Ennek tanúi vagyunk mapjainkban.

Jól látod Péter!

BML

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
2024.03.24. 07:46
2024.03.21. 20:36
2024.03.19. 05:05
2024.03.19. 04:55
2024.03.17. 19:39
2024.03.17. 06:42
2024.03.17. 05:56
2024.03.16. 20:24
2024.03.13. 20:30
2024.03.11. 21:19
2024.03.10. 19:14
2024.03.08. 16:37
2024.03.03. 17:40
2024.03.03. 05:56
2024.02.29. 07:05
2024.02.26. 22:35
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre