.

FESZTÁVOLSÁG

Leginkább akkor találnak rám az ihletett pillanatok, amikor a fesztávolság a vágyaim és a világ lehetetlensége között a legnagyobb - mondja Sándor Pál.

Látod, az önzés már a szeretetet is megmételyezte. Csak azt s csak addig szereti az ember, aki, s amíg tenni tud. De ha nem tenné?!  Ez a haszonleső szeretet fenyegetése. Édesanyák, akik igen édesek voltak addig, amíg főzni, mosni, vasalni, varrni tudtak, egyszerre rigolyás vénekké váltak, mihelyt tenni nem tudtak; édes apák, akik igen jók voltak, amíg kenyeret kerestek, egyszerre kenyérpusztítókká váltak, mihelyt tenni nem tudtak. Kegyelemkenyérre lepergő könnyek azt beszélik: Nem a szülőt szereti ma a gyermek, csak a szülő hasznát.

Ugyanez a haszonlesés jelentkezik az Isten iránt való szeretetben is. Zabolán a háború alatt egyszerre igen buzgó vallásosságú lett egy asszony. A férje harctérre, majd hadifogságba került. Ez volt a magyarázata a nagy változásnak. Egyszer a férj végre hazakarült. Ugyanakkor megszűnt az asszony vallásossága is. A számonkérés rendjén vállvonogatva felelt: „Mi értelme van, hogy tovább is imádkozzam, hiszen már hazaimádkoztam az uramat.” Van ilyen „elpárolgott” vallásosság, ha nem is éppen „haszonleső”, de mondjuk úgy „divatos” megnyilvánulás. A megnyilvánulás oka lehet a snájdig (jó fellépésű) pap, egyházon keresztül érkezett segélyadomány, vagy politikai struktúra, - pozitív, negatív töltetű. Vagy, hogy tartózkodunk bizonyos bűnöktől, mert félünk az Isten büntetésétől s elvégzünk bizonyos kegyességi gyakorlatokat, mert biztosítani akarjuk magunknak Isten jóindulatát. De az effajta vallásosság is csak addig tart ki, amíg az Isten „tesz”. Ha úgy látszik, hogy nem akarja megtenni a kívánt intézkedéseket, amelyekre kegyességünkkel meg akarjuk vesztegetni őt, vagy úgy fordul életünk sorsa, hogy nem érezzük szükségét annak, hogy Isten tegyen értünk valamit, egyszerre kiapad az istenszeretet. Egyszerűbben, ha nem hajlandó a cirkuszló feladatot teljesíteni. Az önmagával, vagyonával igen pöffeszkedő férfi azt találta mondani, „ahhoz, hogy szegény ember legyek, az Isten is elkésett!” De nem késett el az Úr, nemsokára elvesztette alig huszonéves fiát. Igen, módjában áll az Úrnak az „elpárolgottak” visszatérítésére. Mi lenne, ha az istentelen családtervezgetésre úgy válaszolna, hogy meddővé válna minden anyaméh? Nem folytatom tovább.. Ez a szeretet nem Istent szereti, csak az Ő ajándékait.

Csak azt s csak addig szereti az ember, aki, s amíg tenni tud.  – ez volt a mi emberi szeretetünk. „De ha nem tenné?! (Dániel 3:18) Milyen magasan van efölött a Sidrá, Misák és Abednegó istenszeretete: ”Íme, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki  tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket.” Az ő ajkukon nem fenyegetés, hanem az elpusztíthatatlan igaz szeretet vallomása ez a kijelentés: „De ha nem tenné is...” Pedig ők még csak az Isten földi ajándékain keresztül érezhették Isten szeretetét, mi pedig ismerjük már Isten hozzánk való szerelmének örökkévaló pecsétjét: A golgotai keresztet. Ha a jelenben soha semmivel sem mutatná is meg, hogy szeret engem, akkor is azt mondanám: Szeretlek Uram, mert örökkévaló szeretettel szeretsz.

Igen keserves sors várna a magyarokra, ha háládatlanok lennénk az Istenünk velünk éreztetett szeretetére. Eddig a történelem csak egy olyan esetről tud, amikor valaki vérrel verítékezett. IX. Károly francia királyról jegyezte fel a krónika, hogy bűnei ránehezedtek lelkiismeretére és gyötrelmei véres verejtékcseppek formájában ültek ki homlokára. IX. Károly nagyon sokat vétkezett. Krisztus követőit ezrével vetette börtönbe, küldte számkivetésbe, vitette vérpadra. Urunk Jézus Krisztus az egész világ bűnének terhe alatt görnyedezett: mennyivel inkább érthető az Ő vérrel való verítékezése.

Az 1956-os forradalom alkalmából a Kossuth téren elhangzott beszédből azt az égi üzenetet idézném, hogy a kereszténység Európa és a magyarok lelkiismerete. Ilyenkor különösen furcsa érzés tölt el, ha arra gondolok, hogy sokkal vannak adósaink , mint Tőkés László volt püspök édesapja  Dr.Tőkés István a tudós professzor, a Református Szemle főszerkesztője, aki  arra kényszerült, hogy „Esküszünk”-el kötelezze el magát és a  lap népes olvasótáborát a Ceausescu iránti hűségre. Vagy maga az ex püspök Tőkés László vélt igazát hangoztató, merénylettel és győlölettel azonos,  ítéleteivel, - a volt államvédelmiek módszerét is felülmúlóan  - lelkésztársait, tudós teológus professzorait beárnyékolta, -  minden erkölcsi alap nélkül. Nem különben Sütő András író 1956-os alkalmi üzenete: „Veletek vagyunk magyar kommunisták!”  Mind – mind adósok maradhattak volna. Talán én is! De nem! Mert éppen ők beszédeikben és előadásaikban, sokakat aposztrofáltak.                                                                                                                              .        

A szárnytávolság, fesztávolság nőttön nő, amíg a MEGIGAZULÁS (Isten igaznak; a közvélemény bűntelennek tekinti) meg nem történik, az életben lévők, vagy jogutódaik által.

Pásztori Tibor Endre