Nemrég ért véget a Nagykanizsai Polgári Egyesület rendezvénye, a templom előtti téren, amelyben Petőfi Sándor születésnapjára emlékeztek..A zimankós hidegben kb. 100 fő volt jelen, akik az ünnepség végén gyertyát és mécseseket gyújtva tisztelegtek az 1848-as Szabadságharc emlékműve előtt. De tisztelegtek Petőfi emléke előtt a Dobri Lajos vezette Lovas-club tagjai, díszes lovas huszáröltözékben, ami nagyon látványos volt, és emelte az ünnep fényét, amig a gyertyák meggyújtásra kerültek. Az ünnepi beszédében Petőfire emlékezve Hella Ferenc református lelkész felemelő gondolatai és szavai méltatták a költő munkáját, életútját, és költészetét. A Polgári Egyesület ezzel hagyományt teremtett, A város polgárai minden év január elsején rendszeresen eljönnek, és együtt emlékeznek a költő óriás születés napján. Ez egyben felfrissülést is jelent azoknak, akik a szilveszteri mámorból szeretnének teljesen kiszellőzni...

*

Fotót csak később tudunk csatolni a médiaszabályok miatt.

***

Kanizsa újságból:

- Jókedvvel, bőséggel. Ebben a sorrendben, mert így következnek. Hölgyeim és Uraim, énekeljük el a Himnuszt. – szólították fel az ünneplőket január 1-jén a Nagykanizsai Polgári Egyesület hagyományos Petőfi-ünnepén a Deák téren. - „Minden politika, de a politika nem minden.” – tartja a mondás. Azaz nem önmagáért való. Korosodva egyre többen rájövünk, születésünk napján sem önmagunkat, hanem édesanyánkat illeti az ünneplés. – folytatódott a köszöntő, megindokolva, miért Hrúz Máriát idéző versek (István öcsémhez, Fölszedtem sátorfám…) hangzanak el a Deme Dávid betegsége miatt „beugró” Hella Ferenc tiszteletes beszédét megelőzően.

- Földi utunkon minden nap, minden év egy-egy lépcső – kezdte megemlékező gondolatait a református lelkipásztor. – Vannak csuszamlós lépcsők is, amelyeken alig tudjuk átvonszolni magunkat, ahol erőt a mégis-átjutáshoz a testvér, a barátok keze, a nemzettársak segítségével találunk. A mégis-átjutáshoz azok mellett, akik itt vannak körülöttük, az Úristen is odaáll mellénk, és segítséget ad nekünk. Magyar utunkat fehér és fekete lépcsőkön, évszázadok szorításában a teremtő és megtartó Isten ölelte át. Szemeinket a hegyeinkre emeltük, és azokon túl is az ő hegyére, és onnan jött a segítség nekünk. Ennek az évezredes zarándokútnak része Petőfi Sándor életének huszonhat lépcsője. Az a huszonhat év, amit ebben a világban élt. Ebből szeretnék néhány lépcsőt kiemelni.
Az egyik ilyen lépcső a család, amelybe beleszületett. 1823. január 1-jén Kiskőrösön elindult a földi élete, Petrovics István és Hrúz Mária gyermekeként. A mai embernek is nagyon fontos, milyen családba születünk bele, milyen az indítás. Lehet, hogy ezek az elindítások próbatételekkel teljesek. De lehet, hogy ott van a szeretet, ott van a biztonság, amelyet az édesanya jelenléte, ölelése tud adni számára. Olyan fontos ez az időszak, hogy egész életünkön elkísér bennünket. És hiszem, hogy Petőfi Sándor számára is sokat jelentett ez az elindítás. Hallottuk az előbb elhangzott versekben, hogyan beszélt édesanyjáról.
A másik fontos lépcső, amelyet szeretnék kiemelni költőnk életéből, az 1841/42-es esztendő, amikor a pápai református kollégium diákja volt. Több hatás is éri itt. Talán a legfontosabb az identitástudat, az, hogy ehhez a nemzethez tartozik, hiszen itt változtatja meg nevét Petrovicsról Petőfire. Ebben a kollégiumban ismerkedik meg későbbi barátjával, Jókaival, erősödik meg hazaszeretete. Ez a lépcső a feltöltekezés, az útraindulás lépcsője. – Ezután az ünnep szónoka említést tett más lépcsőfokokról is, a vándorszínészi évekről, a rendkívül termékeny költői életműről, melyet megannyi nyelvre átültettek. Majd a forradalom kitörésének napjáról emlékezett meg. Ekkor vált a nemzetért való kiállás olyan fontossá az életében. Akkor gyümölcsöztette mindazt a sok-sok ajándékot, amelyet Istentől kapott; buzdíthatta nemzettársait, s a forradalom egyik vezetője lett. Szinte hihetetlen, hogy egy huszonhat éves – hiszen pár hónappal élte túl csak ezt a kort – fiatalemberben olyan erős volt a nemzet iránti szeretete, hogy örökre példa lehet az utókornak.
És az utolsó lépcső a mi szívünkben van. Mert lépcsőket nem csak kint, az élet nagy próbáiban, hanem belül, a lélek rejtett ösvényein is találunk. – Hella Ferenc befejezésül Sütő Andrást idézte, aki Bodor Péterrel mondatta ki Az ugató madár című drámájában: „Tudom, nem az pusztul el, akit levernek, hanem aki meg se mer moccanni a vereségtől való félelmében!”
Ezután Cseresnyés Péter országgyűlési képviselőt és Dénes Sándor polgármestert követve sok kanizsai helyezte el égő mécsesét a Petőfi szobor talapzatán. A NPE immár tizenharmadik Petőfi-ünnepe a Szózat közös eléneklése után Dobri Lajos hagyományőrző huszárainak díszmenetével fejeződött be.
 

Kanizsa
 

Forrás: Kanizsa újság