ASILUM

Lehetőségként létező menedék: a menekülőnek védelmet és a bánatosnak vigasztalást nyújt; annak, aki hezitál, tétovázik, meginog vagy habozik...

Létező lehetőségként az ó- és közép-korban a menekülő bűnös mentesülését jelentette a halálbüntetés alól; a politikai menekültnek állami védelmet a kiadatást kérő állammal szemben; az üldözött személynek bántatlanságot biztosít okiratban, a menedéklevéllel. A vigasztalásnak és vigasztalódásnak, - mely a bánattal egyidős sok módja van: legjobb módszer önmagunk felvidítására, ha felvidítunk valaki mást – vallotta Wass Albert is.

Lilaruhás nő (Szinyei Merse Pál, 1874) hezitál, hogy a nagy mester kezében remekké formálódjék a művészet; habozik, hogy már a könyörgés színes felhőiben is olvasható legyen Áprily Lajos csodakérő verse: Imádkozom, hogy legyek vidám, tétovázik hisz az erény ajtaja keskenyedik, meginog az értelmesnek vélt önbizalom mélységétől, és végül elkedvetleníthette a tollas-futár érkezésének híre...

Úgy, egy élettel később – részletekkel nem untatnék senkit, mint a világégés és háborúk, - a több alkalommal elkövetett és egymással egységbe nem foglalható, sorozatos, következetes és szándékos bűncselekményeket úgyis többféleképpen fogják fel, értelmezik, és többféle módon tanítják. A többség akaratát kifejező, azt is mennyiségileg jellemző, azon alapuló szemlélet a természetessel nagymértékben ellentétes érzület torzszülöttje, a sorsunkat meghatározni akaró gyűlölettöbbség. E heves ellenszenv, ellenséges indulat gyűlölettömbbé válik, s testté létellel fenyeget. Ott van a gyermek születésénél, de talán már az anyaméhben, a fogamzáskor.

Csupán drámai hatások műfajában jártas kritikus is az igazságra hevülő, jóra elhatározott bibliai Dávid és Góliát történetében túl a sikerhősön, a szín- és képzőművészet világában örökös üzenetet fontolgat a mindenkori ember és élet számára. A zsoltáríró Dávid a felfokozott lelki állapottól áthatott, a Lelkétől ihletett himnuszai közül egyik legszebb vallomása a nyolcadik zsoltár: „A gyermekek és csecsszopók szájával erősítetted meg hatalmadat”(Zsolt.8:3.) – csak úgy árad belőle a hívő lélek szent elragadtatása. Ne gondoljuk azonban, hogy Dávid szava csupán csak költészet. Nagyon is komoly élettapasztalatokon épül fel az ő nagy kijelentése. Dávidnak egyénileg volt része e kijelentés igazságában. Hiszen ő is gyermek volt, amikor Góliáttal szembe kellett állnia; s mielőtt elrepítette volna fürge kövét parittyájából, bizonyságot tett az Úrról, kinek nevében az óriás pogány ellen síkra szállt. Ha már nem krimi vagy dokumentumdrámaként, hanem társadalomrajzként értékeljük, akkor a klasszikus stílus megoldáson keresztül is adódik a kérdés: Ki a győztes?  És Dávid győzött... mint ahogyan győztek a jeruzsálemi gyermekek, kik virágvasárnapján Jézusnak hozsánnát kiáltottak.

Igen-igen nagy már a menekülők, védelemre, vigasztalásra szorulók tábora. Magabiztos ember nem fél a tévedésektől; az Istenbiztos ember pedig mindig tanul a körülötte és a vele történő dolgokból, eseményekből. Karinthy Frigyes így figyelmeztet: „Nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak.”- mondta. Isten Dávidja nem könnyelmű hősködésből, képességeinek fitogtatására állt szembe a legyőzhetetlennek kijelentett Góliáttal. A kisemmizettek, hazátlanok, megalázottak képviselője: népek Dávidja az örök erőforrás a javaink, tisztességünk megőrzésére, könnyek letörlésére és sebeink bekötözésére. „Minden nemzet. mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg.”(Kölcsey Ferenc) A szenvedéstörténet az igazi drámától óvta és óvja meg a világot. Ma is vannak minden népnek, nemzetnek Dávidjai. Nem feledjük, amit Epikurosz mondott az övéinek, hogy a jövő nincs hatalmunkban, viszont nem áll teljességgel hatalmunkon kívül. A jelenünkre és a jövendőre nagy felelősséggel vigyázni, tartozunk. Hacsak nem lesz gyilkossá az orvos, rablóvá a rendőr...

         Pásztori Tibor Endre