Napok óta próbáltam megfejteni Gábor további történetét. Visszapörgetve az elmúlt üléseket, valami nagyon nem stimmelt nála, feladta a leckét. Szenvtelen arroganciája inkább lehetett a sajátja, mint az utóbbi idők fegyelmezettsége, hiszen csak is ez lehet a varázsa, amivel hatott a körülötte lévőkre és lehetett a falka vezére, hiszen követik a társai. Sajnálom, hogy nem várt egészségügyi nehézségem megszakítja további szolgálatom. Szerettem a javítóba járni. Minden esetre tudásom legjavával felkészültem az angyalarcúval való újabb beszélgetésre.
A terembe lépve feltűnt, mindössze hárman vártak az első
sorban. Igen, erre lehetett számítani az erkölcsi téma nem sokáig köt le olyanokat, akik nem ismerik annak élményét és hozadékát. Nem volt előttük követendő példa, nem beszéltek ilyen helyzetekről.
Gábort körülvevő két kigyúrt kopasz gyermekember az utcán valószínű félelmet keltett volna bennem, de itt más a helyzet. Mielőtt belevágtam az aznapi témába, rákérdeztem a tengerszeműre, beszélgetünk az előadás után?
- Igen, napok óta erre vártam. –válaszolta.
Hangjában nem volt semmi érzelem, ennek ellenére bennem feszültséget keltett. Elővettem a paksamétámat és elkezdem az anyag leadását.
- A mai napon olyan személyiségzavarról fogok beszélni, amely nagymértékben megnehezíti az egyén társadalomba való beilleszkedését, de ugyanakkor ezek az emberek önmaguktól is szenvednek.
Bordenline személyiségzavart szigorúan 18 éves kor felett szabad diagnosztizálni.  Ezeknek a betegnek a viselkedésükben a mindenkori kiszámíthatatlanság van jelen, melynek következménye a szélsőség megjelenése. A betegség jelei sok esetben már gyermekkorban is megmutatkozhat, azonban erre nem mindig figyelnek fel a környezetükben.
Ebben a betegkörben gyakran fellelhető a függőség bármely formája, úgy, mint a droghoz, alkoholhoz, vagy egyéb szenvedélybetegséghez való társulás. A betegek minden környezeti változást szélsőségesen élnek meg, nem képesek kontrollálni önmagukat, ezért állandóan szoronganak, kezelésük során a szorongás gátlóktól azonban függővé válnak.
A betegség egyik feltűnő tünete, hogy ugyanazt a személyt képesek szenvedélyes szeretetben részesíteni, akit gyűlölnek egyazon időn belül. Viselkedésük kettőssége a kemény támadásban, akár súlyos tettlegességig is fajul, majd rövid időn belül az agresszió visszahúzódó szerénységbe megy át. Egyik pillanatban a mindenáron való kötődést bizonygatják, másikban a nagyfokú szabadságra törekednek. A sehová nem vezető önmutogatás, és a különféle –képzelt- betegségekbe való "menekülés” paranoiáig is elmehet. Hajlamosak a sűrű partnercserére, feszegetve saját és környezetük határait. Azonban rettegnek a magánytól, ennek ellenére soha nem képesek kialakítani egy biztos kapcsolatot.
Instabil énképük zavaros. Mivel nincsenek hosszú távú céljaik, érdektelenné válik minden kezdeményezésük. Ők azok, akiket a szélsőséges csoportok vonzzák, és gyakran kerülhetnek összeütközésbe a törvénnyel. Nagyon nehezen kezelhetőek, mivel a betegségükhöz társuló depresszió, paranoia és az öngyilkossággal való fenyegetések, a gyógyszerfüggőség kialakulásának veszélye,  megnehezítik a szakemberek helyzetét a terápiával kapcsolatban. –fejeztem be a témát.
Nem volt kérdés, de egymás között felvetették, ez szinte mindenkire jellemző az intézetben…
Nem szóltam közben, hagytam őket kibontakozni. Pár perc múlva ketten felálltak és a nevelővel eltávoztak. A folyosóra nyíló ajtót nyitva hagyták maguk mögött. Gáborral szemben ültünk egymással. Elővettem egy már felnyitott doboz bonbont, megkínáltam a fiút. Elfogadta. Lehajtotta a fejét és belekezdett a saját mondókájába.
- Nem hiszek maguknak, nem hiszek senkiben, csak magamban. Nem hiszem el, hogy nem tudja, miért vagyok itt, de mindegy, nem érdekel. Maga öreg már nem sokáig él, nem érdeke, hogy visszaéljen vele, amit most elmesélek.
 
Résnyire összezárt szemmel, szigorú tekintettel nézett rám, várta a hatást.
 
Megvallom, egy kicsit megzavart a nyers őszintesége, de igyekeztem magam türtőztetni, hogy rajtam se látsszon semmi érzelem. Mikor látta az álcázott közönyömet folytatta.
 
- Nem ezt vártam… Szóval magának elmesélem a történetem. Miután apám hamvai a földbe kerültek bosszút esküdtem, kemény bosszút. Anyám könnyeiért, meggörnyedt tartásáért, idő előtti megöregedéséért, amit a napi 12 óra munka rakott rá nehezékként, a testvérem betegségéért, az én szenvedésemért, a kulcsos gyerek szeretet nélküli éveiért. Nem tudtam milyen eszközökhöz folyamodok, csak azt, hogy megfizetek annak a némbernek, aki miatt apánk elhagyott bennünket, és aki őt is megalázta a szeretőjével a betegsége alatt. Teltek a napok, hetek, hónapok miközben a bosszú gondolata vezérelte minden percemet. Elérkezett a hagyatéki tárgyalás. Úgy jelent meg a perszóna, mint aki a divatlapból lépett ki. Anyám úgy nézett ki mellette, mint egy lerobbant vécés néni valamelyik aluljáróból. A közjegyző gyorsan végzett. Apánk nevén más nem volt csak az öreg furgon, amivel az anyagot szállította. Ez lett az örökségünk. Az asszony felcsapta a fejét, egy gúnyos mosolyt kíséretében távozott.
Ez a jelenet máig megjelenik álmomban. Megváltoztatta az életem. A gimnáziumban elsőből az utolsó vált belőlem. Nagyszüleim fizették a tanulmányaimat, ebben az időben már nem a munkában segítettem őket, hanem a pénzt pumpoltam belőlük, különböző kitalált dolgokra. Egy olyan bandában találtam magam, akik hétvégeken bulikba jártak, drogoztak. Beszálltam én is, elindultam lefelé a lejtőn. Egyik nap az egyik bevásárlóközpontban összefutottam az asszonnyal és a szeretőjével, vihogva bóklásztak a gondolák között. Hozzájuk csapódtam, közöltem fenyegetően, kellene egy kis lóvé kölcsön, mondjuk úgy kétszázezer. Mikor mehetek érte? –kérdeztem. A spiné hápogott, mit gondolok én, miből adjon. Az apám több mint egy évtizedes keresetéből, az elcsalt gyerektartásból. Vágod!? Ordítottam magamból kikelve. Szó szót követett megfenyegetett, ha nem tűnök el azonnal, rendőrt hív, ekkor beszállt a pali is, nyúlt felém, hogy ellők, de lefejeltem. Nem sokkal később megjelentek a rendőrök, és a mentő. A férfi már észnél volt, engem is elvittek. Pár óra múlva elengedtek, az eljárást megindították, bírósági figyelmeztetéssel megúsztam, de ettől fogva elszabadult a pokol. Ráálltam a nőre, zaklattam, követtem, úgy, hogy észrevegye. A nem büntethető megfélemlítés minden eszközét bevetettem. Egy idő után nem ment ki egyedül az utcára, mert tudta, hogy bármelyik pillanatban megjelenek előtte. Anyám közben megbetegedett, kemóra hordtam egy másik városba, aszalódott szegény, a haja kihullott, egy év múlva meghalt. Tesómmal nagyanyámékhoz költöztünk. Kevés volt a pénz, egyre többet csavarogtam, kábultan már otthon is balhéztam. Jött a hétvége kellett az anyag, de pénz egy fillér sem volt a bugyellárisban. Összeálltunk a haverokkal feltörtük a léha asszony kocsiját, mivel nem volt benne érték, megrongáltuk. Naná, hogy én voltam a gyanúsított, végig tagadtam. Nagyapám egyetlen örökségét az aranyórát és láncát eladta, hogy ügyvédet fogadjon nekem, persze, hogy a jogdoktor kinevette, mikor az öreg elő állt az összeggel. Kirendelt ügyvédet kaptam, egy vén rókát, aki addig csűrte csavarta a témát, míg az egyik haver köpött. Aztán jött az ítélet, hát itt a vége Ön előtt. – fejezte be.
Nem tudtam azonnal megszólalni, pár pillanatra szükségem volt, majd egy nagy levegővétel után mélyen a szemében néztem.
 
- Köszönöm a bizalmat Gábor, ugye nem várja, hogy megdicsérjem, vagy felmentsem? A története viszont megrendített. Maga nem nehéz fiú, nem bűnre, bosszúra született. Életerős fiatalember, akinek ráadásul jó képessége is van arra, hogy nagy tervet szőjön és azt meg is megvalósítsa. Keresse meg az élete értelmét, elemezze ki, mit csinálna szívesen. Kezdjen hozzá, hogy mielőbb elfoglalhassa helyét a családban, az asztalfőn. Idős nagyszülei lassan segítségre szorulnak, testvérét magának kell segíteni. Higgyen abban, hogy az életük megrontója is megkapja a maga büntetését, amikor eljön a számadás órája. A felhalmozott energiáját saját felemelkedésére használja. Tudja mit, kössünk egyezséget, ha bármire szüksége lesz, vagy beszélni szeretne valakivel, üzenjen nekem.
- Miért kellene üzennem, kéthetente úgy is találkozunk.
- Nem tudok jönni, öreg vagyok és beteg, nem régen maga mondta, már úgy sem sokáig élek.
- Nem gondoltam komolyan, csak bántani akartam, hogy lássa, milyen kemény vagyok. Kérem, ne haragudjon, és ne hagyjon magamra –lágyult el hangja.
Megfogtam a kezét, és megígértem, amikor üzen, én itt leszek.
Felálltunk az asztal végéhez egyszerre értünk. Pár lépés választott el bennünket a nevelőtől, amikor így szólt hozzám:
- Megölelhetem?
A nevelő bólintott mögötte.
- Igen. –válaszoltam és kitártam a karomat.
Pár pillanatig lehajolt hozzám, vállamra hajtotta a fejét, majd kibontakozott a karjaimból. Tengerkék szemében elültek a hullámok, két igazgyöngy bukott ki a szemei sarkából és angyalarcán elmélyült a gödröcskék.
 
Vége