Az Öreg szaki meséi

Az Öreg szaki lehunyt szemmel élvezte a gyengéd napsugarainak simogatását, a madárdalt, átadva magát teljesen a pillanatnak.Olyan szép volt aznap a természet arca, hogy az ember önkéntelenül átvette hangulatát, magában elmorzsolva egy halk köszönömöt, miközben a vonat zakatolása elringatta.


A fiatal szaki lehuppant az Öreg mellé, mellkasából megindult sóhaj szakadt fel, majd reszkető kézzel cigarettára gyújtott volna,de hirtelen bevillant neki, az egész vonat nemdohányzó. Az Öreg kinyitotta szemét:- Mi történt?

- Á! Csak a szokásos! Nem köszönnek vissza a legtöbben,sokan rám se néznek, és elrontottam egy utasleadási lapot! Helytelen viszonylatot írtam! – hadarta egy szuszra a fiatal szaki, arcát tenyerébe temetve.

- Mondtam már magának, hogy a jegyvizsgálat az egy hivatás?- élénkült fel az Öreg – Erről a helytelen viszonylatról eszembe jutott egy történet, mely a régmúltban játszódik, és van benne dráma, humor, és persze,szerelem! Biztos szívesen meghallgatná az egészet az elejétől a végéig!

A fiatal szaki olyan riadtan ugrott fel, mint akit sós puskával lőttek fenéken, és szép, íves homlokára csapott, hogy csak úgy csattant!

- Most jutott eszembe, hogy információt kell adnom egy kedves utasnak, hogyan jut el A-ból B-ébe!

- Szóval! A történet egy személyvonaton játszódik, és a mai napig tisztán emlékszem minden pillanatra! Történetesen én is azon a vonaton utaztam – folytatta az Öreg rendületlenül, gyengéden visszahúzva a fiatal szakit, akinek szemei riadtan forogtak körbe-körbe, arckifejezése a labirintusból kiutat kereső szerencsétlenekére emlékeztetett, akik már tudják,közel a vég. Ő is feladta! Lerogyott az Öreg mellé, egy reményvesztett nyögés kíséretében elhelyezkedett kényelmesen a műbőr ülésen. Messze még a végállomás!


- A jegyvizsgálat komoly tudomány! Egyszerre igényel finom pszichológiát, és egy öszvér munkabírását. Egy jegyvizsgálónak mindenhez értenie kell, a villanyszereléstől a szociológiáig! Mint már említettem, ez egy hivatás! Nos, az ifjú hősünk, aki pont annyi idős lehetett, mint maga,becsületes nevén Jegyvágó Tibor, igazi jegyvizsgáló volt. Mikor felszállt a vonatra, még a mozdony kürtje is vidámabban adta a hangjelzéseket, és a jelzők is boldogabban integettek. Az utasok visszamosolyogtak rá, és szinte boldogan fizették ki az utánfizetést, Tibi olyan szépen mondta el a vasúti díjszabást,hogy még a süketek is megértették.

Tibit anyukája mindig finom mangalicaszalonnával, és persze lila hagymával engedte el dolgozni, így jobban bírta a munkát, és jó volt a közérzete, és friss a lehelete. Boldogan teltek napjai, míg egy nap! Igen! Látom a bamba arckifejezéséből, hogy rájött! Igen! Megjelent a színen a Nő! Egy gyönyörű tavaszi délutánon, mikor begördült méltóságteljesen a 1111 számú vonat lágy szellő és méhecskék döngicsélése között Szívecske állomásra, a peronon ott állt Tibor végzete, és testhezálló, kék színű virágmintás ruhát viselt, mely kiemelte azt, amit ki kellett emelnie. Mosolygott barna meleg szemeivel, és az öröm aurája vette körül. Tibor annyira döbbenten segítette fel a vonatra, hogy majdnem elfelejtett segíteni egy törzsutas kosaras nénikének, aki ezt annyira zokon vette, hogy nem adott egy darab almát sem ez alkalommal. Érdekelte is az alma hősünket! Elindult az új felszállók menetjegyét kezelni, és kis szíve majd kiugrott zakójából, annyira hevesen vert. Odaért, és kérte a menetjegyét a Tüneménynek! Diákjegye volt. Kérte a diákot is hozzá, és ekkor történt az, ami alapjaiban változtatta meg mindkettejük sorsát! A Tünemény, akinek becsületes neve Ilonka volt, otthon hagyta a diákját! Ó! Tibor próbálta elmondani mi ilyenkor az eljárás, de a máskor oly gördülékenyen jövő szavak most csak otromba próbálkozásnak tűntek. Ne kerteljünk! Tibor csak hebegett-habogott össze-vissza, miközben Ilonka csak nézett rá nagy ártatlan szemekkel, melyek azt sugallták:- Ó! Igen! Vétkeztem! Otthon hagytam a diákigazolványom, te nagy erős jegyvizsgáló bácsi, de máskor nem teszek ilyet! Tibor közben azt vette észre, hogy a díjszabás eltűnt fejéből, és egy vers részlet vette át a helyét:-Amióta megláttalak, szebben süt le a nap reám” (József Attila). Ó! Még a szerzőneve is beugrott neki! És tényleg! A napocska ott integetett vidáman mosolyogva a vonatablakon befelé. Mit tesz ilyenkor egy férfi? Utasleadási lapot ír talán a hölgynek, kibe első pillantásra szerelmes lett? Ugye nem! Tiborunk se tett ilyet,életében először, iszonyú kínok közt bár, de nem tartotta be a Személyszállítási díjszabás utasításait. Utána még sokszor találkoztak, és csak nézték egymást, Tibor meg a menetjegyét és a diákigazolványát is Ilonkának,mely természetesen előkerült a sufni mélyéről.

- Most miért fészkelődik kolléga? Talán kényelmetlen az ülés? Nos! Hol is tartottam? Ja! Igen! Egy nap szünetelt a menetjegykiadás Szívecske állomáson, már nem tudom miért, talán a pénztáros betegsége miatt. Ki tudja? A lényeg, aznap volt vásár Nagy - Büdöskén, és rengetegen utaztak vásárfiáért oda Szívecskéről is, köztük Ilonka is. Tibor volt a jegyvizsgáló,és bizony leizzadt homloka, mire kiadta a sok menetjegyet. Mikor odaért Ilonkához, és meghallotta az édes hangját, amint azt mondja:- Nagy – Büdöskére kérek egy menetet, bizony, megremegett a kezében az űrjegy! Megírta neki, és remegő lábakkal ment tovább dolgozni. Közben felszállt a környék legszigorúbb ellenőre, Úgysem Jónás, és elkezdett Tibor után ellenőrizni. Mindent rendben talált, mígnem odaért Ilonkához, és szemei kigubbadtak, mikor megnézte a menetjegyet:- Hova utazik kisasszony? – majd választ sem várva, elment Tiborért. Ilonka ott ült szegény tanácstalanul, semmit sem értve, mígnem megjelent Tibor az ellenőrrel, és ott a leány előtt szembesítette Tibort az általa kiadott menetjeggyel:- Fordított viszonylat! Hogy történhetett ez kolléga? – nézett szigorúan Tiborra, aki lesütött szemmel csak ennyit mondott:-Szeretem! Igen! Szerelmes vagyok ebbe a lányba, mióta csak megláttam őt először felszállni! Mást a mentségemre felhozni nem tudok!- majd Ilonka szemébe nézett,és a két fiatal tekintete egymásba fonódott, és megszűnt létezni körülöttük a világ. Szegény ellenőr állt ott feszengve, érezve, hogy ő most zavaró tényező.A torkát köszörülte, majd legyintett egyet, és odaadta a menetjegyet Tibornak:-Kolléga! Majd ne felejtse el lerontani, és újat kiállítani!- szavak kíséretében magára hagyta a két fiatalt. Hát, ezért kell vigyázni, milyen viszonylatra állítjuk ki azt a fránya menetjegyet!- fejezte be monológját az Öreg, és fáradtan hátradőlt, és ivott egy korty szolgálati ásványvizet.

A fiatal szaki maga elé bámult, majd félénken megkérdezte:-És mi ebből a tanulság?

- Négy gyermek, és egy boldog házasság! Mutassak fényképeket?- kérdezte az Öreg huncut mosollyal, majd lehunyta szemét, mert kicsit elfáradt a mesélésben.

A fiatal szaki üveges tekintettel ült a végállomásig, halkan motyogva magában valamit. Ki tudja, mit? Talán egy imát.