Kedves szegedi polgárok!

 

Még egyszer, -de ígérem, nem utoljára- fordulok hozzátok!

Nem tudom hányan aludtatok el pezsgő- vagy a győzelem mámorától megrészegülve a választások éjszakáján, de megvallom én még ma is nyugtalanul alszom miattatok, mert szülővárosom elvérzett.

Nem értem, mire szavaztatok.Talán arra, hogy nincs adóssága a városnak? Szép teljesítmény nem mondom, gratulálok, sikerült megszabadulni az óriásira felduzzasztott adósságtól, hála a keresztény-, polgári kormánynak, aki mentőövet dobott, mielőtt elsüllyedtetek volna és átvállalta, kifizette helyettetek.

Szavaztatok a folyamatosan megrendezett celebekkel megtűzdelt –hangulatjavító dáridókra. Jó dolog lehetett vajon a nagy mulatozásban elfelejteni őseitek verejtékét, a több nemzedékes cselekvő szeretetet, azt, amikor, még a szülők dolgoztak, gyerekeitek a nagyszülők bölcsességre tanították? Amikor a vasárnapi ebédnél együtt mondott asztali áldást a család apraja, nagyja, és olyan kenyeret tőrt meg az asztalfőn ülő nagyapa, vagy édesapa, amit földanya ölében ringatott, az áldott Nap érlelt és Jézus fejét ábrázoló megszentelt búzából sütöttek.

…és elfelejtettétek a könnyeket és a köteleket, melyre apáitok, nagyapáitok akasztotta fel magát, mikor elvették földjeiket, házaikat, a zsebkendőnyi megmaradt majorságban élő állatokból pedig jócskán kivették a jussukat a beszolgáltatásra. Földönfutóvá, esetleg a szocializmus nagyurainak cselédjévé –szebben kifejezve, háztartási alkalmazottjává- álltatok, avagy vidám gyári rabszolgákká tettek benneteket. Azért, hogy felejtsétek el a reggeli kakasszót és a föld szagát. Panelrengetegbe költöztetek, ahol nem volt helye családi asztalnak a közös ebédekhez, és hol számotokra meghalt az Isten a végtelennek tűnő szabadságvágyatokban.

Bőröndös kapcsolatok váltották fel az egymásért is felelősséget érző- és vállaló házasságot, gyermekeiteket gyakran az utca nevelte, mert az egyedül maradt édesanyának éjjel, nappal dolgozni kellett, hogy csemetéit eltartsa.

De, ha ez sem elég, elfelejtettétek az örök feketében öltözött asszonyokat, akik egész életükben Gulágon odaveszett férjeiket gyászolták, vagy a fiatalságukat megszégyenítő emlékeiket, amikor az orosz katonák megerőszakolták őket, testüket borították gyászos feketébe.

Elfelejtettétek az egykori Tisza Szállót elfoglalók rettegett szobáit, ahol ávósok hallgatták ki apáitokat, nagyapáitokat a feketevágásnak minősülő –a beszolgáltatás elől a család asztalára mentett- haszonállat levágása miatt, amiért hónapokat, éveket kellett börtöncellában tölteni szüleiteknek, nagyszüleiteknek.

Annak az eszmének az utódpártjaira a  folytatására szavaztatok és a gyermekeitek, unokáitok szocialista-liberális nevelésére. Arra az eszmére, ahol nem a születéssel kapott  nemével kell majd élnie az utódaitoknak, klasszikus családot alapítva, hanem Gender-módszererrel semleges nemben lehet fejlődni óvodáskórtól, és majd eldönti a kislánynak vagy kisfiúnak született lélek, mi akar lenni, avagy mindkét nemhez vonzódó egyed.

Ti szülők, nagyszülők, a szocialista-liberális eszméket nem áldozatként megélők a nagy szabadságotokban beleszédülők pedig majd, ha üt az óra, egy szociális intézmény paravánja mögött, ha szerencsétek lesz, a hazavezetés angyala érkezése előtt, kérhettek majd bocsánatot azért, mert eladtátok gyermeketek, unokáitok jövőjét, egy megrészegítő dáridós eszméért.
 

Lélek Sándorné 2014. október. 16.
 

Kép: Boris fotó-galéria

Első közlés: Polgár Portál