Igazából nem érdekelte ez a beszélgetés, de kénytelen volt hallgatni. Gondolataiba merülve kinézett az ablakon. Felsóhajtott. Fáradt volt, várta már, hogy hazaérjen. A busz lassan megtelt, mindenki el volt a saját problémáival foglalva, kivéve a lányokat, akiknek hangulata egyre jobb lett a vörösbor hatására, néhányan rosszallóan néztek rájuk, de senki nem szólt rájuk.

Ahogy közeledett a busz a lakótelep felé, egyre szürkébbek lettek a házak, csak a falfirkák vittek egy kis színt a látványba. Jelzett. A busz begördült a megállóba, és hangos csattanással kivágódott az ajtó. Leszállt, és kikerült egy korláton lógó részeg fiatalembert, akinek ki volt a feneke a nadrágjából. Odaért a büféhez, ami előtt az emberek hangosan vitáztak, kezükben sörrel. Mindegyik nagyon okos dolgokat mondott, és mindenhez értett.

Hazaért. Már várták! Megölelték, és kapott egy nagy puszit. Letusolt, majd az asztalhoz ült, és ettek, és beszélgettek, és beszélgettek. Néha egymáshoz ért a kezük, ilyenkor szívüket melegség járta át. Vacsora után leültek a szobában, és csak gyertyák égtek. Szerették egymást.

Kinn hidegen fújt a szél, benn puha meleg ölelte őket körbe. Összebújva aludtak el, szemük sarkában könnycseppel, mely mikor kicsordult, igazgyönggyé változott, és kigurult a Betondzsungel kellős közepébe, és csillogásukat visszatükrözték a csillagok.

A csillagfény bekukucskált az ablakokon, és megsimogatta a nyugtalanul, forgolódva alvó emberek fejét, akik nagyot sóhajtva, nyugodtan aludtak tovább.

Másnap reggel mosolyogva kelt fel a Nap, meleg sugarait mindenkire egyenlően szórva. Elkezdődött egy új nap a Betondzsungelban.