a „GANZ” …………………..
(alias Klement Gottwald)

Nem volt elég az elvtársaknak a háború után, hogy mindent államosítottak, mindent elvettek mindenkitől, - a régi, értékeket létrehozó, patinás neveket szintúgy eltüntették - a szemétdombra kerültek. Így történt ez a GANZ gyár esetében is, 1953-ban „átkeresztelték” Klement Gottwald Villamossági Gyárrá. – (Ezt csinálták a csepeli Weiss Manfréd-dal és még nagyon sok patinás nevű üzemmel.)
De ez csak kívülről látszott így. Belülről, az emberekben, a fejekben és a szívekben továbbra is a régi név volt található. A szakik továbbra is a GANZ-ba mentek reggelente és onnan indultak haza a munkaidő után. Még emelt fővel tartották magukat ganzosnak, még rangot jelentett közöttük ganzosnak lenni.
Azonban nem sokáig tartott ez az állapot. Az akkori „uralkodó rétegnek” sikerült mindent tönkretenni. A biztonságot felváltotta a félelem, a kölcsönös bizalmat a bizalmatlanság. „Kiemelt káderek” járták a műhelyeket, figyelve, ki mer mást tenni, mint amit „pártunk és kormányunk” helyesnek tart. Ha elhangzott egy vicc, ami véletlenül az éppen regnálókról szólt, - máris megjelent Titó elvtárs (egy beöltözött káder) és kézfogással köszönte meg az „imperialisták malmára hajtó” tevékenységet, - majd a kíséretében lévő elvtársak kivezették a gyárból a szerencsétlen viccmesélőt. Így jártak azok is, akik Uram bocsá’ 100 % alatt mertek teljesíteni. Mert nem az volt a fontos, hogy minőség szülessen, hanem az, hogy legalább 130 %. Tudni illik, a gyárak versenyben álltak egymással, hol teljesítenek többet a dolgozók. Nem jobban, … többet. A felturbózott százalékok kora volt ez.
Mint ahogy abban is versengést szítottak, hogy hol jegyeznek több Békekölcsönt. Ezért a jegyzés idején ismételten járták a műhelyeket, irodákat a kiemelt káderek és addig győzködték az embereket, míg azok alá nem írták az előírt összeg vállalását. Féltek nem aláírni. Láttam olyan dolgozót, aki halálsápadtan állt és megpróbálta meggyőzni az őt meggyőzni akarót, hogy 5 gyereke van, a felesége ezért nem tud munkába menni és náluk minden fillérnek helye van. – De a süket fülek még jobban bezáródtak. A szerencsétlen a végén aláírta, mert nagyon szüksége volt a munkahelyére.
Hogy mi volt az a Békekölcsön?
Idézet a Wikipédiából:
„….Az állam elvárta minden dolgozó állampolgártól, hogy évente kb. az egyhavi fizetésének megfelelő összegért békekölcsönt jegyezzen, ezáltal segítse az államot a „békéért folyó küzdelemben” A békekölcsönért nem kamat járt, hanem sorsoláson húzták ki a nyerteseket, akik kisebb vagy nagyobb nyereményben részesültek, esetleg a kötvény névértékét kapták csak vissza . A visszafizetésre csak sokára - és némileg értékét vesztett pénzben - került sor…..”
És ezt 1949 és 1953 között évente megcselekedték. „Pártunknak és kormányunknak” nagy szüksége volt a pénzre. Mindent elvettek, mindent államosítottak, de készpénzük nem volt. Így lett.
A munkaidő naponta reggel fél órával korábban kezdődött. Úgy hívták ezt az időt, hogy „Szabad nép félóra”. Mi úgy neveztük, hogy „reggeli helyetti reggeli fejtágítás”. Kötelező volt mindenkinek. Felolvastak az aznapi újságból valamit. Hogy mit, azt utána nem volt ajánlatos megkérdezni senkitől, mert ott megtanultunk nyitott szemmel aludni. De eleget tettünk „pártunk és kormányunk” előírásának. (Próbáltuk volna nem..)
Délután sem ment olyan simán a hazamenetel, mert legalább kétszer hetente szemináriumon is részt kellett venni. Az volt a „délutáni átnevelés”, ahol kb. 80 IQ szint alatti nívón tanultuk a „tudományos szocializmus alapjai” nevű akármit. Ez is kötelező volt - kivéve a leigazolt sportolóknak, mert nekik külön sportszemináriumot tartottak. No, itt azért szerencsénk volt. T.i. az edzőnk volt a szeminárium vezető és úgy döntött, hogy minket az edzés annyira fejleszt lélekben is, hogy oda már nem kell semmit sem hozzá tenni. (Szóval ezt megúsztam én is.)
A sportegyesület nevét is elvették. Már nem Ganz Villany volt a nevünk, hanem egész egyszerűen beolvasztottak minket a Vasas-ba.
Furcsa egy világ volt akkoriban.
5000 ember dolgozott akkor a GANZ-ban. A műhelyben és a gyáregységi irodákban dolgozók majd mindegyike régi ganzos volt. Ezek nem voltak vezető állások, egyszerű emberek, munkások és alkalmazottak voltak.
Az igazgatóságon nagyon érdekesen alakult a helyzet az államosítás után. A vezérigazgató és a hozzá növesztett körítés felsőbb végzettség nélküli pártmunkás volt. Olyanok, akik munkásként sem tudták megállni helyüket, ezért elmentek pártaktivistának. A gyárat azonban működtetni kellett, így a főmérnököt és a többi műszaki vezetőt egyelőre megtartották a régi gárdából. Azokat, akiknek köszönhető volt többek között a GANZ hírneve és dicsősége. Néhány év után azonban nekik menni kellett. Ezt csendben, suba alatt és fokozatosan tették meg az elvtársak, nehogy a régi szakik fellázadhassanak. Mert réges régen az emberi és munka- kapcsolatok a GANZ-ban nem nézték egymás beosztását.
Már sok éve nincsenek közöttünk ….. De mind, mind itt élnek a lelkünkben, nekünk, akik még részesei lehettünk annak a világnak.
CsV.