EGY 65 ÉVE TÖRTÉNT „MAGÁNÜGY”

1949-et írtak akkoriban a kalendáriumok. 18 évesek voltunk, készültünk az érettségire. Furcsa kavargások játszódtak le bennünk, mivel kereken egy évvel korábban államosították kedves Alma Materünket. A régi, megszokott tanári testület néhány tagját már nélkülözni voltunk kénytelenek, helyette megkaptuk az éppen aktuális „világnézet” néhány oktatóját. El lehet képzelni ezek mit műveltek velünk. Hárman voltunk az osztályban a Mária Kongregáció iskolai vezetőségében és majdnem az egész osztály tagja is volt. (Felekezeti iskolába jártunk.)

Amikor sorra kerültünk az érettségi vizsgán, már minden szem ránk szegeződött. A vizsgáztatók között ülő régi tanáraink arcára is kiült a feszültség. El lehet képzelni, bennünk mi zajlott.

Természetesen az új tanárok vitték a szót, ők tették fel különböző kérdéseiket, - közülük nagyon sok olyant, ami a tananyagban nem is szerepelt. Főleg akkor tették ezt, amikor a hivatalosan kihúzott tételekre kielégítő válaszokat tudtunk adni. Engem pl. a végén annyira megkevertek történelemből, hogy Szt.István és a Habsburg eseményeket is kevertem. Utólag derült ki, hogy mivel a többi tárgyból jól megfeleltem, ezért a régi tanárok erősködésére éppen csak, de átengedtek történelemből is. Így járt nagyon sok közülünk.

Időközben megtörténtek az egyetemi jelentkezések is. Három helyre adtam be a jelentkezési lapomat, ebből kettőre be is hívtak. Főleg azon izgultam, hogy az orvosira vegyenek fel, mert amióta az eszemet tudom, gyerekorvosnak készültem, az akkor még nem külön fakultásban szereplő, gyermek lélekgyógyásznak. A felvételi jól sikerült, már majdnem kezdtem örülni, mikor a posta meghozta az eredményt. „Létszámfeletti”…….. ez volt akkoriban a divat. Majdnem minden hozzám hasonló családból származó és felekezeti iskolában végzett jelentkező ilyen szövegű elutasítást kapott.

Hozzám a sors mégis kegyes volt. A Ganz Villamossági Gyár két sportszakosztályának voltam akkor már több mint egy éve leigazolt játékosa, tehát ezen a címen felvettek segédmunkásnak a gyárba. A sportirodára. Ezt akkor óriási kegynek kellett venni. De a valóságban hálás vagyok, mert legalább olyan emberek közé tartozhattam, akik tartották a lelket bennünk, - a sport pedig sok mindenért kárpótolt. A gyárból aztán több különböző - majdnem felsőfokú - végzettséget is szerezhettem (de az egyetem zárva maradt előttem örökre.)

-------------

Mostanában, amikor elmegyek a Millenáris parkba, - soha sem azt látom igazán, amit oda építettek és telepítettek – lelki szemeim előtt az a régi, több gyáregységből álló épülethalmaz jelenik meg, annak az illatát hozza felém a szél, az udvaron, az épületek közötti téren régen nem látott arcok villannak fel - rég nem hallott hangok zenélnek.

Sic transit gloria mundi

Cs.V.