Barátaim! Irásaimból bizonyára előttetek is nyilvánvaló, hogy fiam az indián zene, és kultúra elkötelezett művelője, kutatója. A latimiport.hu- megjelenésre méltónak találta egy írását, az első rész meg is jelent az oldalukon. Elhoztam nektek. Fogadjátok szeretettel..

 

Domoszlai János Ferenc:

Az andoki zene rejtelmei

A kezdetektől az utcazenész világig

 

1. bevezetés: Az indián szó eredete, s a hozzá fűződő sémák
2.  

Életünkben sokféle hatás ér bennünket. Ezek némelyike lelki sebeket okoz, de vannak olyan események, vagy élmények, melyekre szívesen emlékszünk vissza, vagy amik elkísérnek minket életünk folyásában. Vannak szavak, amikről különböző sémák,asszociációk, helyzetek jutnak eszünkbe, netán olyan gyermekkori emlékek, amikre szívesen gondolunk vissza. Ilyen szó többek között az indián szó is. De vajon honnan ered, s hogy alakult ki az a fajta idiliisztikus, „bennszülött, vadember kép”, amit utcazenészeinkre igyekszünk kivetíteni? Nos ezekre a kérdésekre is választ kap a kedves olvasó. Az európai történelemkönyvek minimális információkat tanítanak, vagy adnak Amerika őslakóinak a kulturájáról, mindaz, amit tanulunk róluk az iskolában, az mind az európai telepesek (spanyolok, angolok stb..) hamisításai, túlzásai, netán elrettentései. Akár Észak, akár közép, akár dél-amerikát vesszük szemügyre, a krónikaírók, a riporterek, csakis kizárólag olyan információkat kaptak az életben maradt őslakosoktól, amit hallani szerettek. Hogy miért? Nyilvánvalóan tisztában voltak vele, ha az igazságot mondják el, akkor meglehet, hogy az életüket, vagy akár népük, törzsükéletét, kockáztathatják.S most kapaszkodjunk meg egy pár másodpercre. Azt a jelenséget, amit a nyugati, netán az amerikai „civilizáció” modernek, haladó eszmének kiált ki, azt az indián társadalmak már ismerték. Gondoljunk bele! A középkori Európában háborúk, versengések folytak az éppen trónon lévő uralkodók között, a kereszténység nevében olykor szörnyű, s kegyetlen kínzásokat követtek el, addig Amerika társadalmaiban a meghódított népeket, nem elpusztították, hanem ugyanolyan jogokban részesítették, mint a szabad népcsoportokat. Az indiánok gyönyörű, tiszta, rendezett városokban laktak. Sok gondot fordítottak a higiéniára, a kulturára. A bevándorló európaiak, zarándokok, csak az aranyért irtották az őslakosokat, mégis sok államban, - akár észak, akár dél-amerika, - az őslakosok vannak többségben. Szégyenletes, hogy az úgymond „elmaradt” indiánok akarták a „civilizált” fehér embereket, gringókat megtanítani a kulturált viselkedésre. Úgy is mondhatnánk: A civilizált Amerikát barbár fehérek fedezték fel, s igázták le.

Na de térjünk most ki röviden az indián szó eredetére, s arra, hogy hogyan viszonyultak, s viszonyulnak ehhez a megnevezéshez. Ismeretes esemény, hogy Kolumbusz, amikor Amerika partjainál kötött ki, akkor még nem sejtette, hogy egy addig teljesen ismeretlen földrészt fedezett fel. Azt hitte, hogy Indiát fedezte fel, ezért az őslakosokat „los indios, azaz indiaiak-nak” nevezte el, magyarul indiánoknak. Azonban, ha jól megnézzük az indián megnevezést, akkor nyilván láthatjuk, hogy ehhez a megnevezéshez negatív asszociációk társulhatnak, mint például elmaradott, barbár, kulturálatlan stb… Emiatt a pejoratív társulások miatt sok államban, vagy országban élő őslakos nem lelkesedik az indián megnevezésért. Az is téves fekltételezés, hogy az amerikák indiánjait mind egy szálig kipusztították, s csak rezervátumban lehet velük találkozni az előbb bizonyítottuk be, hogy sok latin-amerikai államban az indiánok száma több, mint a fehér embereké. De akkor hogyan viszonyulnak az igazi amerikaiak az indián megnevezéshez. Latin-Amerikai országaiban az indigena, azaz az őslakos megnevezés az elfogadott, vagy a saját népcsoportjának nevének használata. Észak-Amerika s Kanada országában a native american, azaz az ősi, vagy első amerikai az elfogadott megnevezés. Ebből a következtetésből látszik, hogy Amerika őslakosai nem használták magukra az indián megnevezést.     

Ha azt mondom egy embernek, hogy indián, manapság mi jut erről a szóról az eszébe.

A western filmek által sugallt tolldíszes, tűz körül ugráló, táncoló emberke. 

A ma embere nem tud többet az amerikai őslakos világról, mint amikor 500 évvel ezelőtt felfedezték, s leigázták őket.

Utcazenészeink életére – s nemcsak itt Magyarországon, hanem Európa más országaiban, - a western irodalomban megjelenő, tolldíszes, tűz körülungabungát táncoló, sziú, s apacs indiánképet vetítik ki. Ez mind a zenében, mind a külső megjelenésben tükröződik.

 

2. rész:

 

Az andoki zene

 

Hangszerek, stílusok

 

A spanyol felfedezés előtti időkben az andesi indián társadalmakban a zenét, illetve a hangot természetfelettinek, isteni megnyilvánulásnak tartották. Jóllehet, a hang hatását nem ismerték, mégis gyógyító hatást tulajdonítottak neki.

Úgy tartották, hogy hangszereik segítségével a csatában megfutamítják ellenségeiket, de bizonyos hangszereket a gyógyításnál is alkalmaztak. Mivel az írást nem ismerték, a zene volt az egyik hírközlő eszköz számukra.

De hangszereik segítségével szálltak szembe a természeti jelenségekkel is.

A krónikák hosszú leírást adnak arról, hogy a parasztok furulyával szálltak szembe a jégesővel, s űzték ki a rossz szellemet, de jégeső esetén csengőiket is felhasználták az ideőjárás befolyására.

A felfedezés előtti időkben a húros hangszereket nem ismerték.

Háromféle hangszert használtak, s használnak még ma is, s ezeknek roppant változatos formáját ismerik. A régészeti ásatások során előkerült leletek is tanúskodnak arról, hogy hangszerkészítésben fejlett kultúrával rendelkeztek az Andok civilizációi.

Az andesi zenéről elsősorban a korabeli krónikások leírásaiból, valamint a hegyvidéki falvakból összegyűjtött zenei anyagból értesülhetünk.

Jellemző hangszereik: pánsípok, dobok, csörgők, különböző furulya és kürt félék.

A zenét a hagyomány, s a vallás szabályozta. Ezért volt, s van az, hogy egyes hangszerek csak egyszer kerülnek elő egy évben.

A spanyol felfedezés s gyarmatosítás jelentős változást eredményezet az andok indiánjainak zenei kulturájában.

A tengerpart zenéjéről nincsenek adataink, mivel a spanyol gyarmatosítók elpusztították az inka kegyhelyeket, építményeket, s még a lakosságot is.

Ezzel együtt eltűnt a tengerparti indiánok népzenéje, valamint az inka színjátszás is.

A viharos pusztítást a hegyvidéki parasztok népzenéje élte túl.

A hódítást követően terjedtek el az európai húros hangszerek, mint például a gitár, a charango, - s ezen hangszerek fajtája, - valamint különböző mandolin, bandúrria, s hárfafélék, s a hegedű.

Ha csoportosítani kellene az andoki zene fajtáját, háromféleképpen csoportosíthatjuk:

A: térségi,

B: felfedezés előtti, s utáni zene,

C::ŐSLAKOS,  MESZTIC ZENE.

Eszerint megkülönböztethetünk ajmara ill. kecsua népzenét, valamint mesztic, s afro eredetű zenét,  s nem utolsó sorban kreol eredetű zenéről beszélhetünk.

Az indián népzenében bizonyos hangszerek csak egyszer kerülhettek elő egy évben. A mesztic zene ennél sokkal szabadabb, hangszerekben is gazdagabb.

Módosult a nyelvhasználat is.

A kialakuló mesztic zene nyelve az őshonos nyelve helyett a spanyol nyelv lett.

Azok az együttesek, akik többek között Magyarország utcáin is hallani lehet, ilyen értelemben mesztic zenei együttesek.

A következőkben felsorolok néhány andoki zenei stílust, röviden ismertetve az eredetüket.

 

Tinku: kecsua eredetű zene, illetve tánc.

Már a spanyolok, illetve az inkák előtti időkben is táncolták az andesi civilizációkban.

Célja, a Földanya, (pachamama) kiengesztelése.

Lényege a test és test elleni küzdelem, ilyenkor két közösség harcol egymással. Nem ritkák a halálos áldozatok. Ennek párhuzamos formái lelhetők fel a perui chiaraye, mikayo, tocto, valamint az ecuadori san juanito táncokban, szent jános körmenetekben is.

Jellemző hangszerei, a különböző méretű pánsípfajták, bombo, (nagydob) gitár, charango, s ezek változatos fajtái, valamint a chakchas (juh- és lámakörmökből készült csörgő.)

 

San juanito:Ecuadorból származó zenei ritmus. A spanyol felfedezés után alakult ki, de gyökerei az inka civilizáció előtti időkbe nyúlnak vissza. A spanyol hittérítők feladatuknak tekintették az indiánok keresztény hitre térítését. Bizonyos ünnepeket, s a hozzájuk kapcsolódó zenéket megpróbáltak keresztényiesíteni. Hasonló helyzetet fedezhetünk fel a boliviai diablada (ördögtánc)  ritmusnál is.

 

További indián ritmusok: sicuriada, huaynu, kalampeo, tarqueada, salaque, tonada stb…..

 

Mesztic eredetű zene a bailecito, a cueca, a taquirari,ami nem is igazán andoki, hanem síkvidéki zene. A taquirari elsősorban a cambák zenéje.

További zenei stílusok: saya, tundiqui, caporal, pujllay, carnavalito, carnaval, pasa calle, albazo, cachullapy, morenada, pasillo, yarawi, ingá, festeyo, cumbia (columbiából,) trote, kantu, sicuri de italaque, pinkillada, huaylash, choqelada, laquitas, lechuhuayos, jacha sicu,

Carnaval ayacucho, vagy huamanguino, llamerada, auki, auki, kena-kena, llando, tondero, chuntunqui stb…..

 

 

3. rész: Az Andokbeli zenészmigráció története

A chilei migrációtól napjainkig

 

Ebben a részben az utcán zenélő andoki zenészek világát igyekszem bemutatni. Ugyanis az átlagember ma sem tud többet az Andok országairól, kulturájáról. Általánosak az alábbi kérdések: „Ők valóban indiánok, milyen nyelven énekelnek, mennyire eredeti ez az indián zene, amit az utcán zenélnek?” S ezekhez hasonló kérdéseket lehet hallani az emberektől.

A rosszabbik eset, amikor a dél-amerikai zenészek világát, a cigányság kulturájával, mentalitásával keverik össze.

Na de térjünk a lényegre!

Latin-Amerika országai a spanyoloktól való elszakadása során igyekeztek kiépíteni saját rendszerüket. A legtöbb ország élére a kreol (spanyol leszármazottak) elit került. Az őshonosokat ekkortájt elmaradottnak tartották, általánossá váltak az indiánokkal szembeni kegyetlen bűncselekmények, diszkriminációk.

Bizonyos térségekben még indiánnők sterilizációira is sor került. Chilében ekkor került hatalomra Augusto Pinochet jobb oldali diktátor, kinek kegyetlenkedései elől chileiek milliói menekültek el a világ számos pontjára.

Bal oldali értelmiségiek indián ruhákat kezdtek viselni, s ekkor alakultak meg olyan egyesületek, zenekarok akik az andoki őslakosok hagyományait, zenéjét hivatottak bemutatni a világnak. Fontos céljuknak tekintették, hogy felhívják a figyelmet az indiánok sanyarú körülményeire. Olyan együtteseknek köszönhetik az andoki zene megismertetését, mint a boliviai Ruphay, Kalamarka, Los kjarkas, s számos együttes járt élen ezen tevékenységekben.

 

A chilei migráció, s a nueva cancion:

 

Az 1970-es években egy új zenei irányzat jelent meg Chilében, mely az Andok zenéjét vette alapjául. Ez az ún. nueva cancion, vagy musica protesta, mely az andoki indián zenére épült, de szövegeiben politikai, társadalmi üzeneteket hordozott, s közvetített a világ felé. Magyarországra is ekkor érkeztek chilei emigránsok. Ők többnyire tanulni jöttek hazánkba.

A nueva canciont fehér chileiek zenélték, de andoki indián hangszereken. Zenekaruknak általában kecsua neveket adtak.

Jelentős zenekarok: Illapu, Inti Illimani, Quilapayun, Quimantu, Arak Pacha, Markamaru stb…

Mindenképpen fontos megemlíteni, Victor Jara, valamint Violetta Parra nevét is, aki az Andok vidékeit járva saját gyűjtésű zenéire írt politikai jellegű dalszövegeket.

Az egyik legjelentősebb dala: corazon maldito.

A 80-as évektől kezdve egyre többen jöttek Európa országaiba a középső andok országaiból. Akkortájt az Egyesült Államokba is sokan mentek zenélni.

Az első zenekarok még autochton (a modern zenei hangzásoktól mentes) népzenét játszottak. Az indián kultúra és zene ekkor vált értékessé az európai közönségszemében. A boliviai zenekarok közül meg kel említeni a Ruphay együttest. Ők la paziak voltak, s általában ajmara indián népzenét játszottak.

Előadásukban ragaszkodtak az eredeti előadáshoz, zenéjükben, csak és kizárólag boliviai (ajmara) hangszereket használtak. Nem keverték más hangzásokkal, az andok más térségeiből nem vettek át hangszereket.

Az első zenekarok turista valamint egyházi, s más szervezetek hívására jöttek Európába. Sokan Franciaországban telepedtek le. Zenei koncertjük bevételeit saját országuk jobbítására fektették be. Az őket követő zenekarok színterei már az utcák voltak. A helyi emberek segítségével feltérképezték a a helyi terepeket, bevásárló központokat, aluljárókat, piacokat. Voltak olyan zenekarok is, melynek tagjai más zenekarokkal is együtt zenéltek. Újabban Tajvan,s Kína, Japán, s más távol-keleti országok is célpontjaivá váltak a dél-amerikai bevándorlóknak. 

Az őket követő zenészek már autochton és tradicionális népzenét játszottak, az Andok mindhárom országából. A tradicionális népzene az autochton népzene dallamait, s   módosult változatait használja. Franciaországban ekkor vált ismertté a Bolivia Manta együttes, akik a középső Andok mindhárom országának zenéjét igyekeztek képviselni, olykor keverve a zenei hangzásokat.(boliviai zenében mandolin, stb…)

Magyarországra is ekkortájt érkeztek olyan perui, boliviai, ill. ecuadori diákok, akik ösztöndíjakat kaptak a szocialista országoktól, hogy tovább tanulhassanak. Többéségük elég jól megtanult magyarul, diplomát szerzett, s nagyrészt el tudtak helyezkedni abban a szakmában, amit tanultak.

 

A rendszerváltást követően olyan fiatalok érkeztek hazánkba, akiket elsősorban a kalandkeresés indított útnak. Céljuknak tekintették az andoki népzene megismertetését a magyar közönséggel. Az akkori gazdasági világváltság elől menekültek Magyarországra. Többségük letelepedett, megházasodott, s felváltva több csapatban zenélt, s zenél még ma is.

Bevándorlásuk több hullámban történt. Voltak, akik hazájukból, mások meg más európai országokból jöttek Magyarországra. Kezdetben népzenét, s ezek feldolgozásait, s más latin-amerikai országok slágereit játszották, s elmondható hogy nem használtak elektromos hangosítást. Boliviai, ecuadori, s perui zenészekből állt egy-egy csapat. A további cél: új imázsok kialakítása volt.

Ennek megfelelően gyakran játszották egymás népzenéjét.

Fellépő ruháik között nagy jelentőséget tulajdonítottak a ponchók, valamint a kalapok viselésének.

Hogy megtudjanak élni, a western filmek által sugallt indián képre alapozták stratégiájukat.

Ezért növesztette meg több utcai andoki zenész a haját.

Zenei stílusuk palettáján a következő stílusok kaptak jelentős szerepet: a boliviai tinku, sicuriada, carnavalito, taquirari, chuntunqui, valamint a perui huaynu, s huaylash, s az ecuadori san juanito.

Általában tradicionális városi népzenét játszottak. Dalaik nyelvezete a spanyol nyelv volt.

Jelentősebb magyarországi együttesek: Americanta Peru, Kolla Bolivia, Nuca Llacta, Wayra, Tinkunaku stb…

Zenéjüket a 90            es évek közepéig nagyfokú érdeklődés kísérte. Így meg tudtak élni az utcai zenélésből.

Jelentősebb hangszereik: sicu, bombo (nagydob), charango s ezek fajtái, különböző afro eredetű hangszerek, gitár s mandolin fajták, s különböző méretű quenák.

Magyarországon ekkortájt alakultak olyan zenekarok, akik az utcai andokiak révén jutottak ki a középső Andok országaiba népzenét gyűjteni, közölük az egyik legismertebb együttes a Los andinos.

 

A neofolklór irányzat, avagy az andoki zene és zenészmigráció változása:

A 90-es évek végétől általánossá váltak az andoki zenészek ellen irányuló megnyilvánulások.

A zenészeknek meg kellett változtatniuk zenei előadásukat, s külsőmegjelenésüket a közönség elvárásaihoz igazítva.

Ekkor vezették be az erősítők asználatát, melynek következtében egy, vagy két zenész is képessé vált olyan feladatok ellátására, melyet csak egy 10 15 fős zenekar láthatott el. A neofolklór zenéhez már nem volt szükség indián elemek társítására. Általánosan elterjedtek a márkás ruhk viselete.

S most tisztázzuk röviden, hogy mi is az a neofolklór.

Olyan zenei irányzat, mely nem tartja szükségesnek az ősi elemek kirekesztését, sőt, ellenkezőleg: a népi elemeket beemeli a modern zenei irányzatba.

A neofolklór elsősorban a városi mesztic és cholo lakosság zenéje. Szövege ezáltal egyszerűvé, fogaszthatóvá, elfogadhatóvá válik a mesztic, s nem utolsó sorban az európai közönség számára. Különböző korosztályi életérzéseket fogalmaz meg, de sok dal foglalkozik az indiánok szociális helyzetével, sőt némely dal nosztalgiával tekint vissza az inka birodalom idejére, várva Tawantinsuyu visszajöttét. A neofolklór elsősorban az andoki tradicionális népzenékből, s más latin-amerikai országok zenei örökségéből (elsősorban kolumbiai cumbiák, s más karibi országok zenéje) merít.

A zenészek közül sokan ekkor hagyták el Magyarországot. Akik itt maradtak ennek érdekében tértek át az andoki zene eme stílusára.

Konfliktusossá váltak addigi jelenlétük is. A Blaha Lujza téri aluljáróban tevékenykedő árusok, - ez az aluljáró még most is jelentős bázisa az andokiaknak, részéről mindennapossá váltak a feljelentések. Voltak olyan vidéki vásárok, ahol mindennapossá váltak a különböző rasszista indiánellenes megnyilvánulások. „Takarodjatok haza, ahonnan jöttetek! Károsak vagytok a magyar kulturára.” Ez egy magyar kereskedő véleménye volt róluk. Egy újságban megjelent az a hír, hogy az indiánok elözönlötték a piacteret. Egyes rendezvény szervezők pozicíójukat féltették az andoki zenészek miatt. A zenészeknek kezdetben konfliktusos volt az utcai zenélés. Egyesek kolduló tevékenységnek tartották eme tevékenységet.  -

Külső megjelenésük:

(az észak-amerikai indián design)

Az andoki zenészek a bevándorlók azon rétegét alkotják, akik az európai társadalom egzotikum iránti igényét hivatottak kielégíteni. Már a 90-es években általánossá váltak a következő kijelentések: „Mindegy,hogy mit hordasz, hogy mit zenélsz, csak legyen hosszú a hajad, mert akkor vagy indián, s akkor másképp bánnak veled.” A zenészeknek meg kellett felelni ennek a követelménynek. A hosszú haj emlékeztette a közönséget az amerikai őslakos külső megjelenésére. Így ezáltal a zenészek egy olyan benszülött „vadember” képét testesítették meg, aki a civilizációtól mentes környezetben él, távol a gépek alkotta világtól. Sokuk saját hazájukban nem vállalt közösséget az indiánokkal, mivel középosztálybeli meszticek voltak.

S most tértünk a tárgy lényegére.

2004 nyarán jelent meg egy főként ecuadoriakból álló csapat, akik az észak-amerikai indián stílust hívatottak képviselni, kivetííteni zenei megjelenésükre.

A századfordulón jelent meg az úgynevezett világzenei irányzat. Ez a zenei irányzat az elektronikus, valamint a meditációs zenével ötvöz különböző népzenei elemeket.

Az olaszországi Trencito de los Andes Indian Shadows című albumán egyszerre jelentek meg észak- valamint dél-amerikai indián felvételek.

Az egyik legjelentősebb képviselőjük a perui Alborada együttes. A magyarországi andoki zenészek sokat merítettek zenéjükből.

A mesztic származású zenészek kezdetben idegennek, s identitásukkal ellentétesnek tekintették az indián szerep ilyeténképpenifelvállalását.

De be kellett látniuk, ha maradni akarnak, akkor át kell térniük erre a stílusra.

MÁR A 90-ES ÉVEK VÉGÉN kísérleteztek a tobas táncosok tollkoronájának a hordásával, de ez a kísérlet kudarcot vallott.

Ez a zenei irányzat sokat merít a klasszikus indián filmek zenéjéből, mint például Kevin Kostner Farkasokkal táncoló, Cooper az utolsó mohikán, vagy Karl May Winettou regényének Old Shatterhandjének a főszerepéből, hogy csak néhányat említsek. Miközben észak-amerikai (síksági, apacs, sziú, ungabungát járó indiánként lépnek színpadra), ellentmondásos a helyzetük, mivel dél-amerikai származásukat igyekeznek hangsúlyozni.

Zenéjükben fontos szerepet kapnak andoki fúvósok, mint például a különböző méretű pánsípok, s quenák. Ezenkívül a zenekar hangszerkészletében megtalálhatóak az észak-amerikai indiánok furulyái, valamint a népi parasztfurulya, s a kínai bambuszfurulya, s a madársíp.

A zenének háromféle célja van: hatni auditív, vizuális, s lelkisíkon.

A zenekar Németországból vásárolt alapokra zenél rá, s az áramot egy benzinmotoros generátor segítségével nyerik. A dobok a gitárok, a szintetizátor magnórók szól. A fúvós hangszereket, valamint a csörgőket a zenészek szólaltatják meg.

Ezenkívül van nhány hang, amit a zenekar tagjai adnak elő: a különböző állatangok, rikoltások, s az indiánosdit játszó gyerekek tenyérrel való szaggatott kiáltás (hululululu)! Mind azt a benyomást kelti a közönségben, hogy igazi indiánokkal volt dolguk.

A cél: megérinteni az arra járókelő embert, mind zenében, mind látványban.

 

Összefoglalás: Az utcai andoki zenészek zenei, s külső megjelenési formája több éves folyamaton ment keresztül.

Ha kimondunk egy szót, akkor különböző sémákat, asszociációkat társítunk hozzá.

Így van ez az indián szóval is.

Mivel a Kolumbus által téves következtetésből elterjedt név a western filmek által megjelent képben, idillisztikus látványban látott napvilágot, így az átlagember egy tolldíszben zenélő dél-amerikaira rámondja, hogy indiánnal találkozott.

Hogy mi lesz ezután velük? Azt nem tudjuk biztosan. Az biztos, hogy ez a folyamat is véget ér valamikor, vagy megmarad, s párhuzamosan halad az andoki s azon belül a neofolklór irányzattal.

 

Forrásmunkaként Letenyei László Tanulmányok az Andokról című művét, azonbelül Széli Júlia andokbeli zenészmigráció, valamint Letenyei László Zene, tánc és rítus az Andokban, Lendvai Tibor Tépőzáras tollkoronák, s E. Harry Gerol, Inkák tündöklése és bukása című művét használtam fel.

 

A kérdés itt az, hogy mit tud kezdeni az ember egy olyan világban, ahol Amerika őslakosairól, még ma sem tudnak többet, mint 500 éve, amikor felfedezték, leigázták, s gyarmatosították őket.

 

 

 

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.