Árpád harca a démonokkal a domboldalon álló temető melletti kápolnájánál megtoppanásra kényszerítette az álom világába tartó útvonalon. A résnyire nyitott ajtón keresztül szeretett volna bejutni, megnézni mi lehet, ott bent ahova csak ily módon lehet bejutni, de útját állta a sötét sereg. A bejárat mellett egy lefelé vezető lyuk tátongott, ahonnan sorban jöttek fel a harcosok. Kényszeredett időzése során egyszer csak ismerős hang szólt hozzá a csuklya mögül. Érzelem nélkül közölte, vagy talán inkább felszólította: ne féljen, saját érdekében óvják, hogy a kápolnát válassza, helyette titkos beavatást ajánlanak és máris kérték a tenyerét. Ijedten kulcsolta össze a kezét jó szorosan, de abban a pillanatban ott termet két erős harcos és szétfeszítette imára kulcsolt kezét majd a harmadik a tenyerébe rajzolt egy jelet. Égő fájdalmat érzett és kiabálni kezdett. Kiáltása visszhangzott a térben, de elnyomta az ördögi vihogás, amit maga körül hallott. Fogyott az ereje a lábai rogyadoztak nem tudott ellenállni. A démonok a fekete lyuk felé támogatták, majd egy belelökték. Zuhant a semmibe egyre lejjebb, még nem egy nagy tágas teremben találta magát. Úgy érezte az energia mezőben ismerősök is jelen vannak, még sem védi meg senki, borzong és fázik.

A falon sejtelmesen árnyak himbálóznak különböző alakot felvéve. A félelmetes árnyjátékokból szimbólum töredékeit véli felfedezni amiket, szeretne beazonosítani, abból talán megtudhatja, miért hozták ide, mit akarnak vele.

Az egyik szimbólumot tisztán látja. Nem! Ez nem lehet, felismeri a rettegett jelet. Most már tudja, a beavatással akarják megtörni hitét, akaratát, hogy azonosuljon egy eszmével, egy csoporttal? Azt soha! Ha megszabadul innen ebből az istentelen pokolból, de a kezében marad a jel, akkor inkább a halált választja.

Szemei előtt megjelent idősödő tanárnője, aki óvta őket a szimbólumok meggondolatlan használatától. Fülében csengtek a szavai.

-A nemzeti szimbólumok használatát kifejezetten ajánlom mindenkinek, mert erősítik a nemzetet, de ne feledjük az ismeretlen, vagy ismert bár idegen szimbólumokkal soha nem tudhatjuk, mit vonzunk be. Gondoljunk, arra hányszor látunk különböző tanfolyamokat, ahol a tematika szimbólumokra épül.  Vannak közöttük ismertek és ismeretlenek. Ezeket nagy tömegben alkalmazva ismeretlen erőket szabadítanak fel, amelyek lehetnek építők és romboló hatásúak egyaránt. A szándékot csak azok ismerik, akik a tematikát megalkotják. Ezért nagyon fontos, hogy meg tanuljunk szelektálni és óvatosan viselkedni e téren.

A figyelmeztetés utolsó mondatával eltűnt a pszichológusnő képe.

Sajgó tenyerét kifordította, látni akarta a jelet.

Ebben a pillanatban felébredt, csuromvizes testére húzta a takarót, reszkető kézével kereste az olvasólámpa gombját. A világosság szétterült a szobában. Két kezét tenyérrel felfelé a szeme elé emelte. Semmi jel, nincs beavatás nyugtatta meg magát. Hajnali negyednégy volt. Már nem volt álmos. A rémálma ismerős hangját próbálta beazonosítani mind hiába. Megfájdult a feje felkelt lezuhanyozott, azonban hiába remélt enyhülést semmi nem változott. Jó erős kávét főzött magának pár szem kekszet keresett mellé. Már tenné a szalvétára, mikor feleszmélt, nem ehet, nem ihat, éhgyomorra kell menni reggel a kórházba, hátha szükség lesz még egy vérvételre, figyelmeztették. Elővette a leleteit és böngészni kezdte. Nem sokat értett belőle tele volt írva latin szavakkal. Annyit sejtett nagy baj lehet, mert látta a másik betegnek kiadott leletét, amire csak pár sor volt írva. Gondolt egyet, bekapcsolta a gépét, nem nagy ügy ma kideríteni a diagnózist be kell pötyögtetni a keresőbe a latin szavakat és olvashatja az ember fehéren, feketén a kórrajzát, sőt színes képekkel ábrázolva láthatja a sejtjeit, szerveit.

Olvasva a sok rémségeket statisztikára bontva úgy döntött az elemzést a kórlefolyást szakemberre bízza, megbízott az orvosában. Kikapcsolta a gépet, leleteit visszahelyezte az irattartóba és elindult a hálószoba felé. Rettentő éhség vett rajta erőt, hallotta a gyomra korgását. Ilyenkor mindig a katonaság jut az eszébe ahol állandó éhség kínozta. A szabadtéri gyakorlatok, friss levegő, a mozgás és a fáradtság mindig jó étvágyra serkentették. Képzeletében megjelentek azok az illatozó otthonról érkező csomagok, amiben ott lapultak a házi finomságok. Mennyi íz. Ízlelőbimbói incselkedése hatására egyre nehezebben viselte a tétlenséget, az orrába a friss rétes illata is beszemtelenkedett. Víziójában ott sorakoztak a téli disznótorosok, amit még melegen megkaptak. Volt egy buszos fiú közöttük, akitől megtanulták, hogyan lehet a posta megkerülésével leghamarabb az élelemmel megtöltött pakkokhoz hozzájutni. Egy kis zsebpénz a sofőrnek és célállomástól végállomásig utazik a csomag. Emlékszik, milyen nagy izgalommal, tágra nyílt szemekkel várták mit rejtenek a dobozok. Körbeülték az asztalt a bajtársakkal, aki kapta,testvériesen szétosztotta nem sokkal később már csak a szemetesből kikandikáló kartondoboz és a gyűrött csomagolópapír ruhácskája emlékeztette őket a tartalomra, no meg a kantin szendvicsek szomorkodtak azon az estén, a polcokon, félve a kiszáradástól. Egy pillanatra feltűntek az arcok… vajon kivel mi lehet az óta?

Valamit tenni kell ki lyukad a gyomra a felgyülemlett savtól, ha így folytatja. Le kell kötnie magát, hogy ne az evésre gondoljon.

Kezébe vette az éjjeliszekrényen pihenő könyvet. Két napja bele sem lapozott. Az ilyet szentségtörésnek nevezik, mert amióta a betűvetést megismerte, számára a könyv az életet jelenti. Akármerre néz a lakásban mindenhol jelen vannak, velük együtt lélegzenek a lapok. Feleségét is a könyvtártárban ismerte meg. Harminc évig együtt hódoltak a szenvedélyüknek, gyűjtögették a kincseiket. Szegény Éva nem tudta befejezni a sorozat utolsó kötetét, de nem maradt tudatlan, mert amint megjelent azonnal elolvasta és kiment a sírjához elmesélni neki a történet befejezését.

Valahogy nem kötötték le a sorok, inkább zenét hallgatna. Pár perc múlva Chopin Polonaize kápráztatta el. Észre sem vette az idő múlását, csak a Ballade in G. Minor, op 23 térítette magához, amint az órára nézett, az idő mutatta lassan az egész lemez a végére ér.

Elérkezett az idő, készülnie kellett egy óra múlva az osztályon van jelenése. Sebtében öltözködött. Összekapta magát, irattartóját a hóna alá csapta és útnak indult. Háromszor kerülte meg a kórházat mire parkolót talált. Kétszer ment vissza a kocsihoz. Először a szemüvegéért, azután a tárcáért, amit az ülésen felejtett. Nem jól indult a napja. A lift előtt a szokásos reggeli dömping várta, csak egy felvonó működött a másik „üzemen kívül” áll magában. Amint elnézi, körülbelül a harmadik turnusban kerülne rá a sor. Elindult gyalog a nyelve lógott, alig kapott levegőt, mire felért. A folyosói padokon sorban ültek a betegek. Köszönését néhányan fogadták, de senki nem foglalkozott a másikkal el voltak foglalva a maguk bajával. Tíz perce ülhetett ott, amikor a lift felől ismerős hangot hallott. Úristen! Hasított belé a felismerés. Hiszen ez az éjszakai hang, az ismerős démoni kacaj. Nem! Ez nem lehet! Mit vétett, hogy még most is, itt is?

Felállni készült, hogy ott hagy csapot, papot, nem akar találkozni ezzel az emberrel. Aztán mégis maradt, maradnia kell a lelete miatt.

Amint az ismerőse a közelébe ért széles vigyorral, nagy hanggal üdvözölte és azonnal rázendített, most érkezett a személyzeti lifttel szólt az egyik doki barátjának, hogy nem bírja a tömeget, meg aztán sietnie kell, mert a fia már ide szólt a főorvosnak, mindjárt behívják. Képzelje, a lánya harmadik diplomáját szerzi, a veje meg…

Az unoka, aki öt éves a balett vizsgán piros ász volt. Jaj, hát van ám még más újság is, az asszony a…

Innentől kezdve a szófoszlányok is köddé váltak a tudatában. Megjelentek viszont filmkockák az egy együtt töltött éveket felidézve.

Elsőként a nagyfőnökkel találkozott a sorsvetítőjében, amikor közölte vele csökkentik a termelést két mérnökre nincs szükség. Neki kell mennie, mert a másiknak egyetemre járnak a gyerekei, kell a pénz a taníttatásukra, meg egyébként is itt van papírra vetve az indoka, miért van szüksége méltányos elbírálásra. A főmérnök elébe tartott egy apró betűkkel sűrűn tele írt levélpapírt, szegélyek hiányában szinte érezni lehetett a betűk fuldoklását. Amint meglátta munkatársa levelét felfogta nincs más dolga, mint csomagolni. Felesége grafológusként dolgozott az évek során sok minden megtanult tőle, azt is, aki kitölti, soraival az egész teret, nem néz másokat csak az önös érdek és az akaratérvényesítés vezérli, bárkin keresztül gázol saját érdekeinek képviseletében.

Attól fogva tudja, milyen nagy igazság rejlik abban, hogy a betűk beszélnek. Ettől aztán végképp nem lett boldog eszébe jutott az egész oldalt kitöltő lelet jót az sem jelenthet. Felállt és szólt, hogy elnézést, de le kell mennie, a kocsiban felejtett valamit és megszaporázta lépteit a kijárat felé. A földszinten leült egy padra. Pár mentő megfordult, mikor visszaindult, remélve, hogy az ismerőst már nem találja ott. Nem tévedett. Sokáig nem nyílt ki a főorvos szobájának ajtaja, azután kilépett rajta egy megtört, leesett vállú ember, akinek fénytelen szeméből csorogtak a könnyek.

A folyóson néma csend lett. Árpád megsajnálta és odalépett hozzá, megfogta a vállát és megkérdezte, segíthet e?

Lekísérte a kocsijáig. A férfi elmondta, most közölte vele a főorvos, hogy előrehaladott állapotban lévő rosszindulatú daganata van, ami valószínű áttét a napokban megkezdik az elsődleges tumor keresését.

Árpád vigasztalta a mai terápiák lehetővé teszik a teljes gyógyulást és mindig előre haladnak a kutatásokban naponta lehet hallani reményt keltő biztatásokat. Azzal köszöntek el egymástól, hogy nem veszítik egymást szem elől. Furcsa érzése támadt amint Péter után nézett, egy rajzot, egy jelet látott annak kabátján a pörgő egymásba kapaszkodott háromszöget és valami jelet körülötte, amit éjszaka a démonok rajzoltak a tenyerébe.

Részvétet érezte elindult vissza az osztályra a betegek elmondták már szólították. Az asszisztensnő pár perc múlva behívta. A főorvos elkezdte a beszámolóját, érdekes esettel állnak szemben, olyan problémára derült fény a vizsgálat során, ami fiatalkorban szokta kettétörni a beteg életét. Egy fejlődési rendellenességet találtak. A szakirodalom leír pár spontán gyógyulást, de soha nem hitt a szakma benne és lám itt áll előttük leírva egy egész lapot kitöltve, hogy ez a gyógyulás teljes mértékben bekövetkezett. Semmi kóros elváltozást nem okozott. Tehát a tünetei abból adódhatnak, hogy a nagy lelki megrázkódtatás után a szervezete még nem tudott regenerálódni, valószínű kell még egy kis idő, hogy visszanyerje a testi-, lelki-, szellemi harmóniáját. Próbálja meg úgy élni az életét, hogy alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez. Táplálkozzon rendszeresen és egészségesen. A gyásza feldolgozásában kérjen pszichológustól segítséget, ha egyedül nem tudja megoldani. Hat hónap múlva tünetmentesen szeretné látni, így köszöntek el egymástól.

Első útja a temetőbe vezetett, elmesélte asszonyának éjszakai harcát a démonokkal és az egész napi történéseket, úgy ahogyan eddig mindennap ezt megtette, majd megkérte ne haragudjon, ez után hetente csak egyszer jön ki meg kell erősödnie, hogy újra dolgozni tudjon. A napi beszélgetéseket majd otthon folytatják…

Sokat tanult az álmából, Péterrel való találkozásból a teleírt oldalról, és a főorvostól az elengedéshez.