Évtizedekkel ezelőtt történt. Tanulmányaim során igen fontos mérföldkőhöz érkeztem. Megvallom soha nem igen fűlött a fogam olyan tárgyakhoz, amit fenékkel kellett tanulni. Azt hiszem sokan voltunk így abban az időben a marxizmussal. Óriási szerencsénk volt, élt a városban egy igen nagy tiszteletnek örvendő főiskolai tanár, aki leadta az anyagot. Gyakran hiányzott az órákról halaszthatatlan elfoglaltságai miatt, így elég hézagosan jutott el hozzánk a "tudás". Egyébként is gyengének bizonyult ez irányú érdeklődésem, amint a téma szóba került  elbeszéltünk egymás mellett. Köszönhetően családomnak, akitől más történelmet tanultam.

Egyet otthon sajátítom el, egyet az iskolában. Nem csoda, hogy a marxizmus tananyaga nálam egyikhez sem igazodott, vagy én nem voltam elég befogadó.

Nem ismertem a lázas vizsgadrukkot. Akkor sem pánikoltam, mikor a mikrobiológiát az utolsó pillanatig magoltam, vagy az utált bőrgyógyászatot a folyosón mantráztam. Szemészeten, fülészeten, szülészeten és a többi kis-klinikumi kollokviumokon játszi könnyedséggel túljutottam. Mindössze a bőrgyógyászat egyetlen közepese csúfította az indexem. Az anatómia-kórtanért rajongtam, a műtő- és kórbonctani gyakorlatok sem hagytak bennem kellemetlen emléket, sőt igen csak érdeklődőnek bizonyultam. A nehezebb tárgyak nem okoztak problémát. A latinnal ma is úgy vagyok, a betegségek, szervek latin neve azonnal beugrik, míg a magyar megfelelőjét sokszor keresnem kell. Talán az is lehetett ennek az oka, hogy rengeteg kórházi zárójelentést írtam egykor. A húszon-egynéhány szaktárggyal nem volt semmi gondom. Mégis, mikor eljött a nap, a marxizmus záróvizsga, halálra izgultam magam a többiekkel egyetemben.  Méhkasként zsongott tőlünk a folyosó. A fejemben száz kis méhecske szorgoskodott. Volt, aki a körmét rágta, és egyre azt hajtogatta, Istenem, csak el ne tévesszem! Gondolom Isten mekkorát kacagott rajtunk, mikor meghallotta a marxizmus vizsgára készülve a nevét emlegetni. Elérkezett a pillanat bementünk az osztályba. Csend honolt a teremben, a légy zümmögése is csendháborítás lett volna azokban a percekben. Mindenki feszülten figyelt. Egyre többen imádkozni kezdtünk, hogy  valaki mellé ne nyúljon.

17-es, a monopolkapitalizmus kialakulása és elősegítő tényezői. Elmondtam magamban százszor, ezerszer.

Az asztalhoz lépve, számolni kezdtem a tételeket egyszer, kétszer, elölről és hátulról, jól meggondolva, szépen sorjában, hozzászámolva az üres helyeket, míg nem a 17. -hez nem értem. Citerázó lábakkal, remegő kézzel kihúztam óvatosan a sorból. Kicsomagolás után, a szemeim előtt megjelent a szöveg fehéren-feketén.

"A monopolkapitalizmus kialakulása, és elősegítő tényezői..."

Szárnyaltam, mint pillangó a virágos mezőn. Trillázva mondtam fel a betanult szöveget. Egy papagáj sem csinálhatta volna nálam jobban. Majd a b/. tételt beolvasva a helyemre vonultam, és írtam csak írtam. Hamarosan megteltek a lapok, időn belül elkészültem. Nem csak én, mindenki. Felsóhajtva, vidáman hagytuk el termet. Mindenki tudta a dolgát, jól vizsgázott! Senki nem nyúlt mellé. Este megünnepeltük egy jó bulival.

Elérkezett az eredményhirdetés napja. Tanárunk, Dr. X. Y. katonás tartással, fülig érő szájjal, bajusza alatt huncut mosolyával gratulált, a kitűnő teljesítményünkhöz. Az egész osztály jelesre teljesített! Ahogy azt kimondta, kacsintott egyet.

Megtehette, hiszen a tanár érdeme, ha a tanítvány jól tudja a leckét.

A történtek után ugye senki nem csodálkozik azon, ha a marxizmus vizsgát végig imádkoztuk, nehogy valaki elvigye a másik tételét, mert akkor életbe lépett volna a dominóelv, és borult volna a csoport.

No, de, ha minden ilyen jól végződött, akkor miért is rettegek most, évtizedek múltán? Mert divat lett rettegés. Van, aki bőröndjén ülve útra készen retteg már húsz éve, de mielőtt elindulna bankbetétjét és számos cégét offshore-ba még kimenekíti. A másiknak meg messziről súgnak,  amerre csak jár, mindenhol hirdesse, hogy retteg az egész ország, félnek az emberek. Szóval itt az ideje, hogy feltárjam miért is rettegek ennyi évtized után. Mi lesz, ha engem is megfosztanak a marxizmus államvizsgámtól, aminek ugye nem éppen etikus körülmények között született meg az eredménye. Igaz nem eltűnt, hipp-hopp, mint egyeseknek, volt nincs, de még csak plágium gyanús sem lehet, még is félelmet kelt bennem, mi lesz, ha kitudódik?  Ezért rettegek, no meg, mert divat.

Azt hiszem, ezzel sem vagyok egyedül, mert a fél város retteghet, aki a tanár úrnál vizsgázott valamikor marxizmusból.

Szegény tanár úr, lehet, hogy néha megfordul a sírjában, mert Ő is retteg, hogy mi lesz,  ha kiderül, milyen engedékeny volt a névre szóló tételekkel.

Soha nem gondolkodtam el rajta, volt-e hátránya, hogy tudás nélkül szereztem érdemjegyet marxizmusból? Hívatásom teljesítéséhez nem hiányzott. Egyetlen beteg sem kérdezte meg tőlem soha, tudom-e mi a monopolkapitalizmus kialakulása és elősegítő tényezője. Gondolom ezért nem háborgott a lelkiismeretem.

No, és előnye van-e? Mi az, hogy! Nagyon is!  Hitemet és a világnézetemet nem fertőzte meg a tematika. Csak a 17-es tételt kellett megtanulnom. 

***

Gondoltátok volna, hogy mindenek előtt a marxizmus volt a legfontosabb tantárgy abban az időben az egészségügyben?