Nyílt levél Tarlós Istvánnak, Budapest főpolgármesterének.

Tisztelt Tarlós Úr! Tisztában vagyok vele, hogy amikor átvette Budapest vezetését, Augiász istállóját kapta a kezébe. Nagyon tisztelem a munkásságát, és örülök az elért sikereinek, s azzal is tisztában vagyok, hogy nagy, és nehéz munka vár még Önre. 
A nagy rohanásban most kérem a figyelmét. Mint ahogy a fotón a Bocskay egyenruhás fiatalember odafigyelt Önre, és részt kért az Ön kampányából, s a Dohány utcánál odaállt Ön mellé, segíteni, hogy a város vezetője lehessen.
Ez a Bocskay egyenruhás fiatalember az én fiam. Látássérült. S akkor Ön igéretet tett: azt igérte, hogy biztonságossá teszi a fogyatékossággal élő emberek közlekedését Budapesten.
2014. július 17-én kora reggel a fiamat munkába menet baleset érte. A Határ úti metró megállóban beesett a metró sinekhez. Nem volt, aki a hangos segítségkérésére megfogja a kezét, irányítsa. Nem volt metrószemélyzet, aki figyelmeztesse, hogy a biztonsági sávon van, veszélyben. Lezuhant a sínek mellé. Küszködve felállt, tapogatva megtalálta a falat, majd az ötödik, vagy hatodik hangos segélykiáltására végre segítség érkezett. 
Ma, azaz 18-án elmentem fiammal a Határ úti metróhoz, megérdeklődni a munkatársaitól a baleset körülményeit. Egyik kérdésem: Hogy figyelik a közlekedés biztonságát, ha egyetlen hangos figyelmeztetést nem kapott a fiam, hogy nem biztonságos helyen van? Hogy dolgoznak az Ön beosztottjai? Félnek megfogni egy vak ember kezét, és biztonságosan a felszínre vezetni? 
A mai tapasztalatom lesúlytó. Tarlós Úr! Az Ön munkatársai mérhetetlenül cinikusak, és arrogánsak! Felháborít a viselkedésük. Mint anya, csak egyet szerettem volna hallani: BOCSÁNAT. Nos, ez nem hangzott el! 
Az Isteni gondviselésnek köszönhetően fiam nem halt bele a balesetbe. Összetörte ezét-azát, púpok, zúzódások borítják a testét, itthon lábadozik, a Merényi korházból, ahová a baleset után vitték, hazaengedték. 
Az összetört önbizalmát meggyógyítom. 
Remélem, az Ön munkatársai kifizetik az összetört neetbokját, tönkrement ruháit, mert bizony, nem egy-két forint. Remélem, nem kell pereskedjek azért, mert felelőtlen, arrogáns, semmit érő emberek örzik a metró utasközönségét.
Mindenekelőtt azt remélem, hogy az Ön közbelépésére nem történik több ilyen megelőzhető baleset más gyermekével, anyjával, apjával. 
Ha így lesz, elégedett leszek. 
A bocsánatkérő levelet pedig várom! Várjuk. Fiammal. Nem "az a vak", ahogy a munkatársai emlegették, hanem egy utas, aki nem mellesleg diplomás ember. Hittantanító. Dolgozó ember, mentorként sorstárs segítő. 
Köszönöm, hogy időt szakított rám