A múlt idő dicsérője

                Laudator temporis acti, - Horatius nevezi így az öregeket, a 148. versben, miután megdicséri Homerost, hogy a trójai háború elbeszélését nem Léda tojásán / ab ovo / kezdi, hanem mindjárt dolgok közepébe ragadja az olvasót. Meghatározott idősebb korban járó és a korra jellemző testi, szellemi ismérvek, ismertetőjegyek dolgában még az „örgeglyuk”, az agykoponya alsó, nagy nyílása / foramen manum occipitis / sem tud döntő, határozó tényező lenni...

                Ugyan mit üzenhet az öregeknek a kötelezettség viszonzását elmulasztó történelem és a még ma is zavart elméjű adós társadalom a megcsonkított és megsebzett életeknek, a kiégetett szívűeknek, a sivár holnap-reményűeknek? Más idők, más erkölcsök, a-mint hallom – jőnek majd az „odamondogatók”, a számonkérő és megtorlással fenyegető bérencek... In medias res – akkor válaszul hallják, miután a kor bölcsebbé tett: „Multa licent stultis, pictoribus atque poetis” – sok  szabad az ostobáknak, festőknek és költőknek!

                  Csak Tóth Béla tudott erre vonatkozólag ilyen szépen megválaszolni: Hajlandó vagyok ezt a mondást, -  melynek külföldi nyomát különben sem találom, - magyar eredetűnek hinni. Egyik legerősebb nemzeti vonásunk látszik benne: a kevély keleti nép hagyományos megvetése mindenki iránt, aki nem a saját földjén vet búzát, hanem eszével, tudományával, vagy művészetével keresi kenyerét. Nálunk az író skribler, a költő poéta, a képíró piktor, a szobrász sárgyúró, a színész komédiás, a újságíró federvieh (baromfi…), az ügyvéd prókátor, a mérnök földkóstoló, a zoológus bogarász, a tudós könyvmoly, a tanító preceptor, az orvos felcser, a gyógyszerész patyikus, a hivatalnok tintanyaló stb. E szavak egynéhányáról az hihető, hogy a helyes nyelvérzék műve: vagyis némely neologizmusok helyett a község még most is a régi szókkal  él. Csakhogy e szóknak kivétel nélkül csúfolódó ízük van. A rímes időmértékes vers, főleg olyan disztichon / hexameterből és pentameterből álló párvers /, amelyben a sorok közepe és vége rímel leoninus a maga esze járásával, mely a képírót, költőt az ostobák sorába állítja, tősgyökeres magyar, s nagy meglepetés volna  reám nézve, ha valamikor idegennek bizonyosodnék. Talán így lesz érthető,  az úm. igazmondás terhe alatt, amit a háromszéki székely mond, annak még  az ellentéte sem igaz. Néha jó, hogy Homérosz mellett az öreg is szundikál, mert míg alszik nem vétkezik, s  csak azt hallja meg, amit meg akar...Csak azok, akik látni tudják azt, ami láthatatlan, képesek megtenni azt, ami lehetetlen...

                     Igen fontos  az idősebb emberek számára a fiatalok társasága., hisz az ártatlanság, a jókedv, a derű sugarai / már csak a szuggesztív hatások révén is / a lelki befolyásolás által többet érnek minden gyógyszernél, vagy műtéti megfiatalító eljárásnál. „Szeretném, ha hosszú lenne az életem” – nem új keletű kérdés. Nincs oly öreg, aki tovább ne akarna élni: öreg embernek bor bogara, kása pecsenyéje: aki nem kíván öreg lenni... A tartalmas élet rövid, hamar elmúlik, de ha a későbbi időkből visszatekintünk reá, a sok szép emlék révén hosszúnak tűnhetik fel.  Sebastian Brandt a nyitott szemű,  -  inkább  nyitott szívű bölcs  -  már 1494-ben így fogalmaz: a világ azt akarja, hogy becsapják, tehát be kell csapni! Az ötletgazda nem gondolt erkölcsi megkárosításra, hanem  bizonyos illúziókra, amelyek főleg a lelki életet érintik. Lelki világunk öntudatlan csalások végtelen sorából áll, és másokkal szemben is helye van bizonyos esetekben a „pia fraus”-nak, a kegyes csalásnak. Ezért teljes joggal üzeni  -  és ezt a üzenetet örömmel fogadjuk!  -  Völgy esi Ferenc, hogy csaljátok családotokat, barátaitokat, az egész világot, de legfőképp önmagatokat azzal, hogy ti még  -  nem vagytok öregek! Minden testi folyamat maradandó elváltozást idéz elő lelkünkben s ugyanígy minden lelki folyamat maradandóan befolyásolja testi állapotunkat is. E felismerésnek különösen az idősebbek lelkivilágában van nagyobb jelentősége.         

Magyarán fogalmazva, az élet tükör, melyből  az az arc tekint rád, amilyennel beletekintesz.  

                        A tojástól az almáig  / ab ovousque ad mala /  -  mondja a latin. A rómaiak ebédje tojással kezdődött és almával végződött. A mondás értelme: elejétől végig. A németnek: Ától Cettig  / A-Z /.   És mi, a  szerzővel és sok millió magyarral  együtt, tudjuk, hogy, milyen rövid az élet, mennyire tele van gyűlölettel, irigységgel, kárörömmel, fennhéjázó gőggel, önző érdekeket leplező gyilkos mámorral, dagadt mellűséggel... Tudjuk, hogy lehetett volna... és jobb lett volna másképpen  élni: tudjuk, hogy milyen felesleges volt az a  sok izgalom, és kár  volt az egész életen keresztül oly helytelen irányokban és semmiségek felett idegeskedni. Ha elértél az utolsó oldalra, csukd be a könyvet... Ezt a titkot,  melyet felismertünk ne zárjuk magunkba, - adjuk át a fiataloknak, mielőtt átlépnénk a lélek magasabb szféráiba. Hogy az életet okosabban, helyesebben, boldogabban kell megélni azzal, aki azt mondta:  Én vagyok a Kezdet és a Vég. Az Alfa és a Omega.

                         A szöveg megállapítását végezte:

                                   Pásztori Tibor Endre

A szerkesztő megjegyzése: forrás A MÚLT IDŐ DICSÉRŐJE - Kárpáti Harsona