A kavics

Aranyfény ruhájában tündökölve érkezett a hajnal. Gyöngyharmatot csókolt az ébredő fűszálakra. A zsalugáteren beszűrődő fények pajkosan játszottak az asszony lepedőjén.

Rácsodálkozott a táncoló árnyakra, és nagyot nyújtózott. Ropogtak az ízületei, és a gerince kiegyenesedett. Frissnek, s vidámnak érezte magát. Sejtette, hogy ez a nap más lesz, mint a többi. Dudorászott a zuhany alatt, miközben a vízpermet lágyan simogatta testét, a lélek szárnyai útra keltek. E meghitt pillanatban szerette volna átölelni a világot. Bekapcsolta a gépét, hogy átnézze a levelezését. A monitor sötét maradt, máskor dühöngött volna, de most nem zavarta. A reggeli relaxációba kezdett.

Betett egy CD-t. Csukott szemei előtt a színek fátyoltáncot jártak a zene ritmusára.

Képzeletet a valóságtól elválasztani euforikus hangulatban felesleges.

Így esett meg vele az csoda, hogy barna kis kavicsba töpörödve hagyta magát sodorni a kristálytiszta patakban. Élvezte a víz hűsét a rohanó sodrásban. Néha feltekintett a magasba, gyönyörködött a bárányfelhő nyájban, és az égi juhász felhő subájában. Vidáman görgedezett a folyó felé. Éppen loccsant készült, amikor a zene elhallgatott. Sajnálta, hogy kellemes útját megszakítani volt kénytelen. Kinyitotta a szemét. A tér és idő üdvözölte.

Este gondosan előkészített kosztümjét, magára öltötte. Postára, bankba, és az elmaradhatatlan kirakat látogatásra indult. Az útjába eső ékszerbolt kirakatát a világért ki nem hagyta. Nem az arany, ezüst, és platina csodák vonzották, a színes kövekben gyönyörködött. Ametiszt geódák, apró zafírok, rubintok, smaragdok, no és a hegyikristály.

Útjának fontos állomásához érve, megállt. Elvarázsolta a pillanat, szemét dörzsölni kezdte a szemüvege mögött. Az nem lehet igaz, ott van egymagában díszítőelemként az a pici, apró kavics, amibe reggel beleköltözött és száguldott a kispatakban. Drága briliáns ékszercsodák között szelíden megbújva emelte a kiváltságok szépségét és értékét. Szíve nagyot dobbant, lábai az üzlet bejáratához osontak. Izgatottan a pulthoz lépett, és szinte könyörgőre fogva alázatosan kérte az eladótól:

- Azt a barna kavicsot kérem szépen, ami a kirakatban van.

Furcsán néztek rá, és egymásra a kiszolgálok, elmosolyogták magukat, mire az egyik így szólt.

- Szemben az eurós boltban tetszik kapni sokkal szebbet, dekor-kavicsnak hívják, zacskóban van.

- Köszönöm, de nekem az kellett volna, mert abban utaztam reggel, - suttogta zavartan.

Szerencse, hogy nem volt ismerős a boltban, futott át az agyán. Elszégyellte magát. Megköszönte a kedvességet és indulni készült.

- Tessék várni! - szólt a fiatalabbik, mosolyogva.

Kihúzott egy fiókot, markába vett egy csomó színes csillogó üveggolyót és feléje nyújtotta.

- Tessék választani. Ez nem eladó, de, ha örömet szerezhetek vele, ajándékozok Önnek párat belőle.

- Köszönöm, nagyon kedves, de nem kérem, azt a kavicsot szerettem volna. - ismételte zavartan, és hátat fordítva az ajtót kereste.

Alig várta, hogy megtegye azt a pár lépést, s elhagyja szégyenének helyszínét. Keze már a kilincset érintette, amikor valaki a vállára tette a kezét. Összerezzent és megfordult. Egy úr állt vele szemben, olyan ötven körüli lehetett. Ritkuló hajába ezüst csíkot mellírózott az idő hajszobrásza, szemének tiszta kékje zafírként csillogott, kissé szabálytalan hófehér fogai igazgyöngyként csillogtak, mint egy jóságos mesefigura, úgy nézett ki.

- Tessék helyet foglalni ott a sarokban annál a kis asztalnál, rögtön kiveszem a követ. Hallottam a beszélgetésüket, de olyan ötvösmunkát végeztem, amit nem hagyhattam abba.

Finoman az asszony vállán tartotta a kezét, és a kis faragott lábú asztalhoz vezette.

Egy perc elteltével nyitott tenyerében tartva átnyújtotta az értéktelen kavicsot.

- Tessék, eltenni, a cégünk ajándéka. - mosolygott szelíden.

- Köszönöm szépen, nem kívánom ingyen, ki szeretném fizetni.

- Az ajándékot nem szokás kifizetni. Annak idején én is egy kő varázsában éltem. Gyermekként sokszor láttam egy ékszerbolt kirakatában, álmaimban bejártam érte a fél világot. Vasárnapi sétánk során egy kirakatban megpillantottam, a szüleimmel megvetettem. Ma is itt hordom egy darabját ezüsthálóban fonva. Kezével felemelte a nyakában lógó smaragd medált. Gyönyörű darab volt, egyszerűen csiszolva, még is ezerszám szórta a sugarát. Az asszonyt meghatotta a smaragd története. Megköszönte az ajándékot. Féltett kincsét a táskájába rejtette, hálásan nézett jótevőjére.

Miután elköszönt boldogan folytatta útját. Zavarának sötétpiros rózsapírját a hála és öröm hamar elhalványította. Otthonába érve szerzeményét azonnal kibontotta, tapogatta, megforgatta párszor, nem győzött betelni a látvánnyal. Egyszer csak észrevette, parányi betűk rajzolódnak a sima feületen, s a barátok nevei monogrammá ölelkezve jelennek meg benne. Megértette miért volt más ez a nap, mint a többi, mert a legnagyobb kincsét találta meg!

Fotó: saját kép