Hol volt, hol nem volt, túl a kerek erdőn volt egy kis tó és ennek nádasában élt egy nagy varangyos béka. Olyan nagy volt, hogy az ember még nem látott ilyet.

Hol volt, hol nem volt, túl a kerek erdőn volt egy kis tó és ennek nádasában élt egy nagy varangyos béka. Olyan nagy volt, hogy az ember még nem látott ilyet.

A varangyos béka egész nap a káka tövén ült és gondolkodott. Egyszer csak arra a következtetésre jutott, hogy meg kellene nősülnie, mert olyan rossz egyedül.

 Csak az volt a baj, hogy az egyik békalány sem tetszett neki. Mindegyikben talált valami kivetni valót. Egyiknek túl nagy volt a lába, a másik nem brekegett szépen.

 Teltek-múltak a napok, nem sikerült asszonynak valót találni.

 „Ha a békák között nem találok feleséget, akkor keresek, máshol” – gondolta, a varangyos béka és elindult a faluba.

 Ott hamar meg is pillantott egy szépséges leányzót és azonnal beleszeretett. Elhatározta, hogy elveszi feleségül.

 Elment a szülőkhöz, akik a falu legszegényebb emberei voltak, és mondta a lány apjának:

 – Bátyámuram, szeretném megkérni a lánya kezét. Nem leszek hálátlan, gazdaggá teszem, ha a lánya lesz a feleségem.

 Az apa nagyon meglepődött, mert szépséges kislányuknak szebb férjet szántak, mint egy varangyos béka. De nem tehettek mást. Gazdag legény sohasem vette volna el a lányukat, egy nincstelen meg,- csak még nagyobb szegénységet hozott volna a házhoz. Ha a varangyos béka valójában olyan gazdag, mint aminek mondja magát, akkor majd csak meglesznek valahogyan. Idővel a lány megszokja a rútságát, és egymáshoz idomulnak.

 Az asszonnyal jól meghányta-vetette a dolgot és elfogadták a varangyos béka ajánlatát. Csak az volt a kérdés, hogyan mondják meg a lányuknak. Féltek, ha mindjárt rátérnek a lényegre, szegényke bánatában kifut a világból.

 Húzták-halasztották a bejelentést, közben meg a varangyos béka sürgette őket. Szeretett volna minél hamarabb túl lenni az esküvőn.

 A lány mindjárt észrevette, hogy valami nincsen rendben a házuk táján, mert máskor annak ellenére, hogy szegények voltak, szüleik állandóan nevetgéltek, tréfálkoztak. A házuk mindig hangos volt a kacagástól, de az utóbbi időkben apja, anyja szomorúan lógatta az orrát, sőt éjjel még sírtak is.

 Egyik reggel a lány nem bírta tovább, megkérdezte apjától:

 – Édesapám, mi ez a nagy szomorúság a házunkban? Napok óta figyelem kendteket és csak azt látom, hogy búbánattal vannak kibélelve, mint akinek a macska ellopta a kolbászát.

 A férfi megpödörte a bajszát és szomorúan mondta:

 – Jól látod lányom, igen nagy a baj. Tudod, eladósorba kerültél, és a kezed odaígértük a varangyos békának, aki az erdőn túli tóban lakik a nádasban. Megígérte, ha feleségül mész hozzá gazdaggá tesz bennünket. Ne haragudj ránk azért, amit tettünk ellened, de hiszen te is tudod milyen nagy szegénységben élünk. Ugye megértesz bennünket?

 A lány elmosolyodott. Nem kellett őt félteni megvolt a magához való esze, már nagyobb bajból is jól kimászott. Végül csak ennyit mondott:

 – Ez csupán a szomorúságuk oka? Miattam ne lógassák az orrukat, szívesen hozzámegyek ahhoz a varangyos békához. Csak azt szeretném kérni, hogy az esküvő előtt hadd beszélhessek vele.

 – Ennél mi sem egyszerűbb – mondta megnyugodva a lány apja – Azonnal elmegyek a tóhoz és beszélek vele, hogy jöjjön ide vizitbe.

 – Hívattál édes mátkám? – örvendezett a varangyos béka, amikor meghallotta az örömhírt – Miről szeretnél velem beszélgetni?

 Jött is hamar a válasz:

 – Tudod, kedves leendő férjuram, sok mindent meg kell beszélnünk az esküvő előtt. Azt szeretném, ha az anyagiakról többé nem esne szó, amit ígértél, azt még most odaadnád a szüleimnek, akik majd jól beosztják a pénzünket és nekünk nem lesz semmire sem gondunk. Mi csak turbékolnánk, mint két gerle.

 Tetszett az ötlet a varangyos békának, és azonnal hazaszaladt, hogy elhozza minden vagyonát, pénzét, drágakövét, amit az esküvőre szánt. Három hatalmas ökrös szekér hozta a sok kincset, s értéket. Amikor mindent átadott a lány szüleinek és azok biztonságba helyezték a varangyos béka hozományát, a lány megint mondta mézes-mázosan:

 – Drágaságom, édes párom most már igazán mehetünk turbékolni, hiszen nincsen semmire sem gondunk. Menjünk ki az udvarra, ahhoz a nagy diófa alá, ahol van egy pad két személy részére.

 A varangyos béka, se látott, se hallott a boldogságtól. Nem vette észre, hogy a szemközti ház kéményén volt egy gólyafészek és a fészekből a gólya éppen rájuk látott. Amint ott enyelegtek, beszélgettek hirtelen a gólya gondolt egyet, és huss, felreppent. A szerelemtől elvakult varangyos békára vetette magát.

 Szerencsétlennek még annyi ideje sem maradt, hogy búcsúcsókot adjon mátkájának, mert a gólya felkapta és vitte az éhes kicsinyeinek, akik tátott csőrrel várták a finom vacsorát.

 A varangyos béka a gólya csőréből kiabálta kétségbeesve:

 – Drágaságom, ha túlélem ezt a kalandot, azonnal megtartjuk az esküvőt.

 A lány csak ravaszkásan mosolygott, mert jól tudta, rút mátkája nem fogja megúszni a gólyafiókákkal való találkozást.

 A varangyos békától szerzett vagyonból meggazdagodtak, új házat vásároltak, de egy olyat, amin volt egy gólyafészek is. Apja vett jószágokat, és a család hamarosan a falu egyik leggazdagabb földművese lett. A kérők is egymásután érkeztek, s a lány kiválasztotta belőlük a legszebbet és a legjobbat, majd megtartották az esküvőt, de olyan pompásat, hogy még emberfia nem látott ilyet.

Három éjjel, három nap állt a lakodalom. Mindenki kedvére mulathatott. Utána az ifjú pár felpattant a gólya hátára és elrepültek vele messze délre, ahol a gólyák telelnek, és csak tavasszal jöttek vissza gólyaháton, kezükben tartva egy csöppnyi kosárkát, amelyben egy szép baba ringott.