Hol volt, hol nem volt, a nagy kerek erdő közepén volt egy picinyke gombaházikó, és ebben lakott egy tündér. Az volt a dolga, hogy vigyázzon az erdő, mező virágaira.

Szerette ez a munkát. A virágok mind egytől egyig hálásak voltak neki.

A tündér már kora reggel felkelt és minden virágot az összegyűjtött harmatcseppel megöntözött, és kifényesítette leveleiket, hogy amire a napsugarak aranyló csókjakkal végigszaladnak, rajtuk elkészüljön a munkával.

Mindig dalolt és ezt a virágok nagyon szerették. Egyik kis erdei virág nem győzött hálálkodni:

– Köszönöm kicsi tündér, hogy ismét csodás dallal ébresztettél fel. Most már biztos, hogy szép lesz a napom.

A többi virág is örült a tündér dalának és egymással versenyezve illatoztak, amely odacsábította a méheket és más apró bogarakat. Így a tündér gyönyörű dalára felébredt az erdő és a mező.

Egyik nap szörnyű dolog történt. Amíg a kicsi tündér a dolgát végezte, eltűnt a gombaházikó. Amire visszament a hajnali munkájából hűlt helyét találta. Hiába kereste mindenhol, nem találta. Szőrén – szálán eltűnt, mintha ott sem lett volna.

A kicsi tündér sírva lerogyott egy száraz falevélre és bánatosan pityergett.

– Mi lesz velem most? Hol fogok aludni éjjel? Hová menekülök be, ha jön a vihar? Bőrig ázok és meghűlök. Megbetegszem és akkor ki fog vigyázni az erdő, mező virágaira?

Amint ott sírdogált egyszer csak mellélépett az üregi nyúl és mondta:

– Ne sírj, kicsi tündér. Ellakhatsz nálam. Megosztom veled hajlékomat. Jó tágas a földalatti lakhelyem.

A csöppnyi teremtés első hallásra megörült, de kis gondolkodás után szomorúan legyintett:

– Köszönöm, kedves üregi nyúl, de mi tündérek nem élhetünk a föld alatt. Az a manók lakhelye. A főtündér megtiltotta, hogy leköltözzünk oda.

– Sajnálom, pedig szívesen segítettem volna – sóhajtott egy nagyot az üregi nyúl és elszaladt.

Nemsokára egy kismadár ajánlotta fel neki a fészkét egy magas fa tetején.

– Te is nagyon aranyos vagy, kismadár, de hogyan menjek fel minden nap oda a magas fészekbe. Itt lent a földön kellene találnom lakhelyet. Az lenne a legjobb, ha meglelném a régi gombaházikómat.

Még sok állat próbálkozott, hogy segítsen a kicsi tündérnek, de egyik megoldás sem felelt meg. Mindegyikkel volt valami gond. Végül az állatok tanácskozni kezdtek, hogyan tudnának segíteni. Mindenki elmondta a véleményét, javaslatát és végül arra az elhatározásra jutottak, hogy építenek ugyanolyan gombaházikót, amely előzőleg volt.

Ez mindenkinek tetszett, és lázasan nekiláttak tervük megvalósításához. Csak az volt a baj, hogy sehol nem találtak megfelelő gombát. Már régóta nem esett és mindenki tudja: a gomba növéséhez eső és jó meleg napsütés kell.

Mit tegyenek, hogy eleredjen az eső? Egy kis habozás után a sas jelentkezett, hogy felrepül a felhőkbe és megkéri a fellegek urát, hogy öntözze meg a környéket langyos esővel. Onnan még magasabbra repülve beszéljen a napsugarakkal.

Az erdő szélén az állatok hosszan integettek a sasnak és jó utat kívántak neki.

Sokáig repült a sas, mire megtalálta a fellegek urát. Türelmesen végighallgatta az állatok kérését, és azonnal útnak indította záporeső fiait.

– Siessetek, drágaságaim, jól öntözzétek meg az erdőt. Folyjon be az erdő legtávolabbik sarkába a víz, hogy a gomba spórái feléledjenek és a napsugarak hatására szép, nagy gombák nőjenek!

A Záporeső fiúk teljesítve apjuk parancsát mindjárt elindultak, és egy fél óra múlva zuhogott az eső.

A napsugarak is siettek, hogy a gombák minél előbb kibújjanak az avar alól. Mire a sas visszaért az erdőbe, a pindurka egér jelentette, hogy lábacskái alatt valami megmozdult. Mindenki odasereglett, és örömmel látták, hogy egy gomba álmosan kipislantott a földből. Mintha ezt kérdezte volna:

– Mi ez a nagy kapkodás?

– A kicsi tündérnek nincsen háza, siess megnőni! Benned fog lakni nemsokára – válaszolta az őzike.

Ez tetszett a gombának is. Hiszen kitüntetés számára, ha ilyen fontos dologra kérik fel, de azért megkérdezte:

– Ki fogja kialakítani bennem a kicsi tündér otthonát?

–Emiatt ne fájjon a fejed! – sietett válaszolni a harkály. – Majd én kivájom a konyhácskát, szobácskát, meg az éléstárat. A hód meg farag bele szép bútorokat.

Most már semmi akadálya nem volt, hogy a kicsi tündérnek újból legyen háza.

Mire visszaért a munkájából, állt is a gombaházikó, és talán szebb is volt, mint az előző.

Amikor a kicsi tündér meglátta örömében sírva fakadt és nem győzött hálálkodni barátainak.

Gyerekek, ha szüleitekkel elmentek az erdőbe gombát szedni, vigyázzatok nehogy véletlenül a kicsi tündér házát tegyétek a kosárba! Kérdezzétek meg inkább a felnőtteket szabad-e leszedni? Általában a felnőttek tudják, melyik gombában lakik a kicsi tündér.