Volt egyszer egy lány. Szeretett holdfényes éjszakákon a virágos kertben üldögélni, és nézni a sápadt fényű Holdat.

Mostohája hiába tiltotta neki, mindig kiszökött a kertbe és a kicsi padon álmodozva az égboltra emelte a tekintetét.

Ilyenkor mindig elképzelte, hogy a csillagok közt utazik a holdfényen. Csodálatos utazások voltak ezek, mert a képzelet szárnyán bejárta az egész világot.

Egyik nyári éjszaka mostoha anyja mérgesen kiszólt az ablakon:

– Mit gubbasztasz te rossz lány a kertben? Azonnal gyere be, mert szíjat hasítok a hátadból! Ki látott még ilyet, hogy egy leány egyedül legyen a sötét kertben?

– Anyám, hiszen világít a Hold. Jöjjön ki maga is a kertbe, és együtt gyönyörködjünk a holdsugarakban!

Erre a még mérgesebb lett, és azonnal beparancsolta.

Az árva szomorúan engedelmeskedett mostohája hívó szavára, és bement a házba.

– Többet ilyen elő ne forduljon – mondta és a fal felé fordult. Nem telt bele öt perc és már hortyogott is.

De a kislány csak nem bírt magával, újból kiszökött a kertbe és nézte a Holdat.

Mostohája, amikor észrevette, megfogta és erőszakkal becipelte a szobába. Egy erős kötéllel az ágyhoz kötötte, hogy reggelig ne tudjon kiosonni.

Amint a napfény elárasztotta a szobát kioldotta a lányát a kötelek közül és mérgesen ráripakodott:

– Amiért éjjel ilyen haszontalan voltál, megbüntetlek. Itt van ez a tál bab. Mindegyiket alaposan nézd át, hogy nincs-e benne zsizsik, ha csak egyet is elnézel, jaj neked!

Szegény lány majdnem sírva nekilátott a babszemek ellenőrzésének. Nagyon aprólékos munka volt és alig haladt vele. Már esteledett, de még mindig rengeteg bab volt a tálban. Anyja meghagyta, addig el nem mozdulhat a tál mellől, míg nem végzett.

Talán egy hétig is ezt fogja válogatni – gondolta bánatosan a lány, kint ülve a verandán, amikor az égen megjelent egy holdsugár. Fénye beragyogta az egész környéket.

A leányzó elé penderült és mondta:

– Gyere velem utazni a csillagokba!

– Szívesen mennék, de láthatod mostohaanyám megparancsolta, addig nem kelhetek fel a tál mellől, míg ki nem válogatom a babot. Ez pedig még sokáig eltart. Talán még a jövő héten is itt görnyedek.

– Ez legyen a legkisebb gondod, gyere vele nyugodtan! Amire visszaérünk a bab ki lesz válogatva.

A bakfis hallgatott a holdsugárra és felült rá. Sokáig utaztak a sötét égbolton, míg egyszer csak megérkeztek egy gyönyörűséges kertbe. Még sohasem látott ennyi szép virágot. Illatuk egészen elbódította. Azt sem tudta, hol jár? Égi vagy földi kertbe hozta a holdsugár? Ameddig csak a kertben voltak odamehetett, ahová csak akart. Sétálhatott a sok, szép rózsabokor között, és ha kedve úgy hozta akár le is szakíthatta a virágokat. Soha nem tett ilyet, még a kertjükben, sem, mert nagyon sajnálta a rózsákat. Leszakítva egy – két nap alatt mind elszáradtak, és rendszerint szemétdombra kerülnek. Sokkal szebbek a kertben, ahogyan hajladoznak a lágy szélben.

Amint ott sétált, egyszer csak összeszaladt egy daliás ifjúval. Egymásra néztek és mindketten elmosolyodtak. Még mielőtt az ifjú mondhatott volna valamit a holdsugár megjelent és szólította a lányt, hogy menniük kell.

Visszavitte a házba, ahol a tornácon már ott várta a megtisztított bab. Mostohája semmi kivetnivalót nem talált a munkájában.

– Szép munkát végeztél, de nehogy éjjel megint a Holdat bámuld, itt ez a tál lencse tisztítsd meg. De ha csak egy rossz is bele kerül, jaj neked!

Szegény lány már nagyon fáradt volt a hosszú fárasztó utazás után. Mégsem feküdhetett le mert a kegyetlen mostohaanyja ellátta munkával.

Nekiállt, hogy megtisztítsa a tál lencsét. Ki tudja hogyan, minél jobban iparkodott, annál több lencse volt a tálba. Még reggel és nappal is dolgozott, de csak nem akart elvégezni.

Újból eljött az este és a tálban még mindig volt lencse, amit nem tisztított meg. Szomorúan felnézett az égre, hogy legalább láthassa a Holdat. A legnagyobb meglepetésére megint előtte állt a holdsugár, és mondta:

– Gyere velem, utazni a csillagokba! A tál lencsével meg ne törődj, mert, amire visszajövünk el lesz végezve a munka.

Most még tovább utaztak a sötét égen. Ezer csillag mellett suhantak el, mire megérkeztek egy ezüst kertbe. Itt is rengeteg virág volt, és a rózsák olyan szépen díszelegtek az utak mentén, hogy a lány valósággal megrészegült az illatuktól. Amikor közelükbe ért összesúgtak, és mintha bársonyos szirmukkal megérintették volna a lány vállát. Ez olyan csodás érzés volt, hogy majdnem elsírta magát a boldogságtól. Ezt még csak fokozta, hogy váratlanul a tegnap látott ifjú előtte termett.

Most is még mielőtt szólhattak volna egymáshoz, jött a holdsugár, és elvitte a lányt.

Otthon az anyja már kereste:

– Hol kujtorogsz te lány? Látom ma is szép munkát végeztél, ez az egy szerencséd, mert különben jaj lett volna neked. Ha volt erőd elcsászkálni, akkor nesze itt van ez a tál mák, amibe beleborult a kristálycukor. Holnap estére ez is legyen szétválogatva, mert a szomszédasszonynak el akarom adni. Vigyázz egy szem cukor sem kerülhet a mák közé!

Most ijedt ám meg a lány igazán. Nincs olyan ember, aki ilyenre képes lenne. Tudta jól, ha nem teljesíti mostohája parancsát, akkor férjhez adja a kampós orrú, öreg csavargóhoz, aki már többször is kérte, hogy elvehesse feleségül.

Ezt a parancsot még a titokzatos jóakarója sem tudja teljesíteni. Nincs menekvés, férjhez adják a csavargóhoz.

Szomorúan kiült a verandára, és nekilátott a mák válogatásához. Nagyon nehéz és babra munka volt. Szinte semmit sem haladt vele, mert minduntalan a kiválogatott mák közé, akaratlanul is odakerült a cukor, és kezdhette elölről a munkát.

Eljött az este, de olyan volt, mintha csak most kezdte volna el a válogatást.

Amint ott búslakodott, harmadszorra is megjelent a holdsugár és javasolta, hogy menjen el vele!

– Nagyon szívesen elmennék, de nézd csak mostohám, milyen munkával bízott meg?

A holdsugár elnevette magát:

– Ez ne vegye el a kedvedet az utazástól! Amire visszajövünk, minden el lesz rendezve és mostohád is elégedett lesz a munkáddal.

Ezt hallván a lány felvidult és felpattant a holdsugár hátára. Sokáig száguldtak a sötét égen, mire egy aranykertbe érkeztek. Az előző két kert is csodás volt, de ezt a harmadikat egyik sem tudta lepipálni szépségben. Minden úgy csillogott és ragyogott, hogy majd vakult a nézésükbe. Még sohasem érezte magát olyan boldognak, mint ebben az aranykertben. Azt szerette volna, ha többé nem kellene hazamennie. Legszívesebben minden rózsát a keblére ölelt volna. Sétálgatva a rózsabokrok között váratlanul eléje toppant a legény, és gyorsan letépett egy szál rózsát, majd a lány hajába tűzte.

– Ezzel a tűzvörös rózsaszállal mindörökre eljegyeztelek leányka – mondta – Ha bármi gondod is lesz, tépjél le erről egy szirmot, és én megyek segíteni neked.

Tovább nem beszélhetett, mert jött a holdsugár és karon fogta a lányt.

– Nem maradhatunk tovább. Itt az idő vissza kell mennünk.

Visszamentek a lány házához, de egyikőjük sem tudta, hogy a gonosz mostoha kileste, hogyan tudja hibátlanul elvégezni a munkáját. Amikor a lány elment a holdsugárral kicsi csillagok jöttek le az égből és azok szorgoskodva ripsz-ropsz kiválogatták a babot, a borsót, és amikor a máknak is neki akartak állni előlépett a mostoha és mérgesen elkergette a kicsi csillagokat.

– Hess, mihaszna fura népség! Most már értem, lányom miképpen képes elvégezni a munkáját, miközben, ki tudja, hol kóricál. Csak jöjjön haza, lesz neki nemulass!

Verandán várta a lányt egy söprűvel a kezében. Már majdnem elaludt, amikor a holdsugár hazahozta a mit sem sejtő lányt, aki gyorsan leugrott és úgy tett, mintha még mindig válogatná a mákot.

A fényességre az anyja felébredt és püfölni kezdte a lányt.

– Te semmire kellő, lusta teremtés megint elkujtorogtál a háztól, amikor megparancsoltam, hogy válogasd ki a mákból a cukrot. Úgy elverlek, hogy még öregasszony korodban is megemlegeted.

A lány azt hitte már kiválogatta jótevője, mint az előzőkben is. Nem tudta, hogy a kicsi csillagok nem végezték el a munkát, és a mákban ott a rengeteg kristálycukor.

– Kedves anyám, hiszen kiválogattam, és csak ide a szomszédba ugrottam el – mondta a lány, mert biztos volt a dolgában, hogy a munka el van végezve.

– Még hazudsz is? – förmedt rá az anyja – Nézd csak meg, egész nap semmit sem válogattál. Ezért most megbüntetlek. Úgyis már eladósorba kerültél és minap kérőd is akadt, reggel azonnal üzenek a kampós orrú öreg csavargónak, hogy elvehet feleségül. Nem vesződök én tovább egy olyan lánnyal, aki egész éjjel a Holdat bámulja, és ki tudja, hol mászkál. Legyél csak a felesége annak az öreg csavargónak.

Szegény lány hiába könyörgött, ígérgetett, hogy amire az első napsugár bekukucskál az ablakukon ki lesz válogatva a mák.

A gonosz mostoha szíve nem enyhült meg a lány könyörgésén, reggel az volt az első dolga, hogy üzent a szörnyűséges vénembernek, aki valamelyik híd alatt húzta meg magát az éjjel. Jött is nagy boldogan. Az orra majdnem a földet súrolta a nagy igyekezetben.

– Itt vagyok, édes mátkám. Jöttem, amilyen gyorsan csak tudtam. Mikor tartsuk meg az esküvőt?

– Minél hamarabb, mert szabadulni akarok ettől a holdkóros lánytól – mondta a mostoha – Akár már a következő vasárnap nyélbe is üthetjük a dolgot, és uraságod meg viheti ezt a lányt, ahová csak akarja. Hogy ne menjen üres kézzel, kiadom a hozományát is, amiből egy ideig eléldegélhetne a híd alatt.

Sírt a lány. Úgy hullott a könnye, mint a záporeső, de ez már nem érdekelt senkit. A gonosz mostoha, hogy meg ne szökjön, bezárta a kamrába és ott kellett lennie egészen az esküvő napjáig. Enni is csak a kicsi szellőzőablakon adtak be neki.

– Egyél te semmire kellő! – biztatta a lányt a vénasszony, és az ablakon betolt egy pohárka tejet és száraz kenyeret – Istenem, hogy mennyire örülök, mert már nem sokáig etetnem téged.

Nem evett a lány. Abban reménykedett, hogy vasárnapig éhen hal, és így nem kell férjhez mennie a kampó orrú, öreg csavargóhoz.

Amint a kamrában búslakodott egyszer csak egy egérke szaladt elő a szakajtó alól. Először nagyon megijedt tőle, de végül megbékélt vele. Hiszen ez sem lehet rosszabb, mint a kampós orrú, öreg csavargó.

– Gyere egérke, adok enni. Én már ezeket úgysem eszem meg. Legalább ez a sok, finom ennivaló nem veszik kárba. Ha jóllaktál, akkor meg beleteszlek a kötényem zsebébe, ahol nyugodtan alhatsz, ameddig csak akarsz.

Így is történt. Az egérke jól belakott, és a lány belecsúsztatta köténye zsebébe. Már azt hitte, hogy a kicsi állat az igazak álmát alussza, amikor egyszer csak cincogásra lett figyelmes.

– Királyi dolgom van itt a kötényzsebben, párnám rózsa és rózsaszirommal takarózom. Ilyen jó helyem, soha életemben nem volt. Köszönöm néked, drága leányka!

Ekkor a lánynak eszébe jutott az ajándékba kapott rózsa, amit vőlegénye a hajába szúrt. Az utolsó pillanatban, hogy mostohája észre ne vegye, köténye zsebébe rejtette. Kedvese szavai pedig élénken csengetek a fülében.

Villámgyorsan felugrott és a zsebéből előkapta a virágot. Leszakított róla egy szirmot és akkor lássatok csodát hatalmas fényesség ragyogta be a kamrát és a kicsi szellőzőablakon besurrant a holdsugár és mondta neki:

– Ülj fel a hátamra és már repülünk is a vőlegényedhez!

– De hogyan férek ki ezen a kicsi szellőzőablakon? – kérdezte ijedten.

– Ezzel most ne törődj, minden el van rendezve. Siessünk, mert vőlegényed türelmetlenül vár az égi palotájában. Tudd meg, ő a Holdkirály fia, és ahol a múltkor jártunk, az mint a holdherceg birodalma.

A lány követte a holdsugár utasítását, és mint egy madárka kisurrantak a kicsi szellőzőablakon. Repültek szélvész sebesen fel a csillagokba, a holdherceg palotájába, ahol már kedvese tárt karokkal várta.

Olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy még a földről is látni lehetett, ha valaki felnézett az égre. A kampós orrú öreg csavargó és a lány mostohája irigykedve bámulta, ahogyan vidáman mulat az égi népség.

A vigasság annyira jól sikeredett, hogy a násznép elhatározta a lakodalom után, minden hónapban megismétlik a mulatságot. Akit érdekel, az nézzen fel teliholdkor az égre, és megláthatja a táncoló lányt a holdherceggel!

Aki nem hiszi, az járjon utána!

 

Képforrás: internetről

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.