Aranyló őszi napfény ragyog a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság fölött is, az egész táj annyira békés, hogy az ember lelkébe is öröm költözik. A központi épület előtt cicák birkóznak önfeledten, nem törődve azzal a sok emberrel, aki járkál körülöttük.

A békesség azonban csak látszólagos, hiszen hatalmas fenyegetés szakadt erre a területre, ahol immár 21 éve a legmagasabb szintű biogazdálkodás történik, és 15 éve oktatják az embereket arra, miként lehet GMO-mentesen, vegyszermentesen és mégis fenntartható módon művelni a talajt. Teszik mindezt dániai tapasztalatok alapján, népfőiskolai formában.

Németországgal és Dániával kormányközi megállapodás szavatolta a biztonságot…

2013. november 1-jével azonban minden megváltozik, mert a Mintagazdaság 450 hektáros területét – amely eddig egységet alkotott – tíz részre szabdalva írta ki pályázatra az NFA.

Sajnálatos módon nem a hibátlanul működő Mintagazdaság nyerte meg a pályázatot, pedig a kívánt formában és a tőlük megszokott szakértelemmel és alapossággal írták meg a pályázatukat. Valami egészen érthetetlen dolog történt: olyan pályázók vehetik birtokba a területet, akiknek eddig nem sok közük volt a mezőgazdasághoz, de a biogazdálkodáshoz végképp semmi, sőt! Amihez viszont ők értettek/értenek, az a helyezkedés és a megfelelő kapcsolatok kihasználása.

Az NFA elképesztő módszere, hogy a nyertes pályázatokat titkosnak nyilvánítja, és azt sem rejti véka alá, hogy a döntésben 40 % szubjektív vélemény is szerepel. (Magyarul: annak adják a földet, akit a legkedvesebbnek találnak…Nem számít sem a tudás, sem a szakértelem, nyerjen az, aki a döntéshozók szívének csücske…)

A vesztes pályázatokat visszaküldik azzal, hogy nem nyertek, mert mások pályázata jobb volt…

Mi lehetett a nyertes pályázatokban? Mit ígérhetett az a pályázó, aki eddig egészen más területen ténykedett, és az utolsó pillanatban egészítette ki cégbejegyzését a mezőgazdasági termelés megemlítésével az addig ipari témák mellett, valamint székhelyét is csak ekkor „tette át” az ország egy távoli részéről a környékre, (hogy 20 km-en belül legyen, mert a törvény így írja elő).

Valahogy mégis kiderült, hogy kik nyertek:

Mező Vidék Bt. (amely cég 2012. októberig Salgó Közmű Bt. néven működött és semmi köze nem volt a mezőgazdasághoz, így nem tett eleget annak a feltételnek sem, hogy adóbevételének 50 %-a mezőgazdasági termelésből származzon, de úgy látszik, a döntéshozók számára a törvény előírásait sem kötelező betartani…)

Ménesmajori Manufaktúra (igazán hatásos megnevezés, bizonyára ezért nyert ez a pályázó is, Vízi Dániel vezetésével)

87 hektárt nyert egy fiatal nő, akit rokoni szálak fűznek a 2900 hektároz gazdálkodó Simon Kft-hez.

A következő nyertes Márok Csaba – Mezőfalva polgármestere, aki maga is a Simon Kft. felügyelőbizottságának tagja. Az ő nevéhez fűződik a helyi élelmiszer-rendszer (vágóhíd és húsfeldolgozó) létrejöttének megakadályozása.

Felmerül a kérdés, hogy mi történik itt valójában?

Kishantos most kicsiben Magyarország, ami itt zajlik, az a közelmúltban másutt is előfordult.

Segíti a megértést a következő „visszatekintés”. Talán emlékeznek még az elhíresült „piszkos 12-re”…

„Forrás: Ángyán József: IV. jelentés a földről Föld- és birtokpolitika alulnézetből – (15. oldal, +57.,58. lábjegyzet)

»Az agrárkamarával kapcsolatos törvényalkotási és választási tragikomédia azonban ezzel még egyáltalán nem zárult le. A szavazássá degradált választásokon ugyanis a törvény összeférhetetlenségi szabályai, határozott tiltása ellenére a Fejér megyei listáról elnökké tett Zászlós Tibort (57*), a GSD-csoporthoz (58*) tartozó Mezőfalvai Mg. Zrt. vezérigazgatóját – bizonyára jó indokkal – a mezőgazdaságért felelős országos alelnökké is megválasztották. E helyzet megoldására a jelentés kéziratának zárásával egy időben Fejér megyei képviselők önálló indítvánnyal – a törvénytelen állapot, az összeférhetetlenség megszüntetése helyett – nemes egyszerűséggel a törvény módosítását kezdeményezték, és annak bizottsági és általános plenáris vitája 2013. április 15-én néhány óra alatt már le is zajlott. Ez a személyre szabott, visszamenőleges hatályú törvénykezés újabb lélegzetelállító iskolapéldája.«

57* Zászlós Tibor karrierjét – önéletrajza szerint – 1982-ben a Baracskai Rabgazdaságban kezdte, ahol – amint azt több forrás is megerősítette – a rendszerváltás előtt párttitkár volt, majd a rabgazdaság igazgatója lett (lásd a jelentés mellékletét). 1999-ben ezredesi rangban hagyta el a büntetésvégrehajtást. Ugyanebben az évben az állami tulajdonú Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Rt vezérigazgatójává nevezték ki, melynek már ezt megelőzően is igazgatósági elnöke volt. Az 1,1 milliárd Ft könyv szerinti értékű, 10.000 hektáros Mezőfalvai Mg. Zrt-t 2001. augusztusában az ő vezetésével privatizálták. A dolgozói privatizációnak álcázott folyamat eredményeként 4 tulajdonos – köztük Zászlós Tibor – lényegében ingyen jutott a milliárdos értékű cég többségi tulajdonához. Mezőfalva egyike volt annak a 12 gazdaságnak, melyet egy kaptafára privatizáltak a rekkenő nyári hónapokban, a szabadságok idején. A köznyelv még ma is a „piszkos 12-ként” emlegeti ezt a 12 gazdaságot. Az így privatizált Mezőfalvai Mg. Zrt-t végül egy hirtelen fordulattal 2006-ban eladták egy Helmut Gsuk nevű német állampolgárnak, aki – megbízható információk szerint – Magyarországon különböző formában már mintegy 30.000 ha földterület fölött „diszponál”. Nevét természetesen csak egy szövevényes cégháló mátrixában lehet fellelni. A gazdaság 9.000 hektár állami földet használ. Zászlós Tibor a tulajdonosváltás után is vezérigazgató maradt. Személyét ez bizonyára önmagában is felértékelte az agráriumban „utazó” nagy tőkeérdekeltségek és a velük szövetkező politika köreiben, hiszen a Mezőfalva Zrt. – a Mezőfalva Invest Zrt-n és az MMB Zrt-n keresztül – 2007 óta a Dorogi Árpád , Zsira polgármestere nevével fémjelzett és az agrártámogatási kasszát jelentősen csapoló (lásd korábban, a H/1 táblázatban) GSD-csoporthoz kapcsolódik. (Így Dorogi nem mellesleg a német tulajdonos üzlettársa és egyúttal „magyar hangja” is.) A cégcsoportot a 38 embert fogalkoztató GSD Agrárprodukt Kft. fogja össze, amely egyúttal a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság – és Élelmiszertudományi Karának a mintagazdasága. Nem tévedünk bizonyára nagyot, ha azt feltételezzük, hogy Zászlós, aki a kamarai pozíciói mellett a cég vezérigazgatói székét is megtartotta, e nagytőkés, „zöldbárói” körhöz tartozó, általuk a kamara vezetésébe „delegált” személy, aki persze a kis, közepes családi gazdaságok érdekeit is kiválóan fogja érvényesíteni a spekuláns nagytőkével szemben.

 

A “privatizált” 12 állami gazdaság

 

A Dalmandi Mezőgazdasági Rt., az Agroprodukt Pápa, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság, a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Rt., Cegléd, a Hidasháti Mezőgazdasági Rt., Murony, a Lajtahansági Mezőgazdasági Rt., Mosonmagyaróvár, a Mezőfalvi Termelő és Szolgáltató Rt., Mezőfalva, a Gödöllői Tangazdaság, Kartal. a Sárvári Mezőgazdasági Rt., Sárvár, a Szarvasi Agrár Rt., Szarvas, a Szombathelyi Tangazdaság, valamint a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Részvénytársaság.”

 

Mielőtt az ÁPV Rt. átadta volna a 12 gazdaságot, a nagyrészt az MFB embereire cserélték az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok nagy részét. Egyébként is sok “friss erő” jelent meg a 12 állami gazdaságban a menedzsmentben is, akik haszonélvezői lehettek a sajátos privatizációnak. A korabeli sajtó szerint akadt közöttük egykori katonatiszt, az akkori Orbán-kormány egyik miniszterének volt üzlettársa, az egyik gazdaságban pedig egy felcsúti autóvillamossági szerelő (Mészáros Lőrinc, aki ma már Felcsút polgármestere…) és a felcsúti lovardatulajdonos lett a többségi tulajdonos.

 

A Dalmandi Mezőgazdasági Rt. ma már Bonafarm néven szerepel. A Lajta-Hanság Mezőgazd. Rt, a Sárvári Mezőgazd. Rt. és a Szombathelyi Tangazdaság alkotja már a Mezort cégcsoportot, amelynek igazgatósági elnöke: Dr. Nyerges Zsolt (szolnoki ügyvéd), vezérigazgatója: Purgai Ferenc.

 

Hogy néhány cég neve, vagy az említett emberek neve ismerős lenne, az nem a véletlen műve…

 

Ilyen visszatekintés után térjünk vissza a kishantosi őszbe, ahol lezajlott a szakrális búzavetés, elénekeltük a Szózatot, és reménykedtünk, hogy talán megtörténik a csoda, és megmarad a Mintagazdaság.

 

A „Kishantosi Csodakert” felkeresésekor azonban rá kellett döbbennünk, hogy itt bizony tényleg nagy a baj. Ezt jelezték a kertet elcsúfító oszlopok, amelyek már a jövendő birtokos területét jelölik, ott húzódik majd a kerítés, és a Csodakert is a kerítésen kívül marad, tehát a Mintagazdaságtól elválasztva…

 

21 év áldozatkész munkája és nemzetközi hírű eredményei többé nem számítanak, mert a döntéshozók előnyben részesítették a mindent bekebelezni kívánó oligarchákat. Az ökogazdaságnak, a népfőiskolának ezzel elvették a jövőjét…

 

Kezünk ökölbe szorul és szemünk könnybe lábad a tehetetlen dühtől, miközben lázasan kutatjuk, hogy mit lehetne tenni a kétségbeejtő helyzet megváltoztatásáért.

 

Vészesen közeledik a november elseje, de addig még világgá kiáltjuk a végtelen igazságtalanságot.

 

Szomorúan nézzük az őszi napsütésben játszadozó cicákat, és talán irigyeljük is őket mit sem sejtő gondtalanságukért.

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés