.

Itt a Szabad Európa rádió, itt a szabad Magyarország hangja. Magyarok tartsatok ki, veletek vagyunk! Mi kitartottunk, ők becsaptak, de hányszor!
Mégis valamiben reménykedtünk, a MUK- ban: lefordítva, Márciusban ujjra kezdünk, de erre már nem volt lehetőség. Csak úgy özönlöttek be az oroszok, minta a harmadik világháborúra készültek volna.
Megindultak a tárgyalások, november harmadikán, egy katonai delegáció megy Tökölre tárgyalni élükön Maléter Pál tábornok, honvédelmi miniszter, megjegyzem, már harmadikán reggel a szovjet csapatok kivonásáról tárgyaltak a parlamentben. Úgy látszott, hogy a tárgyalások jó irányba mennek. A sanda szándék miszerint Magyarországot semmi szín alatt nem engedik ki Moszkva szorító karmai közül. Szélhámoskodtak, hazudtak kommunista szokások szerint. Ezt a kapcsolatot minden áron, még erőszak árán is fenn kell nekik tartani. Többen a kormány tagok közül, nem bíztak az oroszok ígéretében, ennek hangot is adtak, figyelmeztették Malétert a veszélyre, Maléter azt mondta: a megállapodást alá kell írni, és semmi okom nincs, hogy kételkedjek e magas rangú küldöttek becsületességében.
Tévedett! Óriásit tévedett, mert neki tudnia kellett volna, hogy milyen egy szovjet tiszt becsülete, ő maga is Moszkvában tanult! Azonban mint egy Magyar becsületes katona, erre nem is gondolt, azóta már ízig, vérig Magyar katona volt! Hatalmas erőket vonultattak föl, hazánk ellen, mert, tudták, ha Magyarországot elveszítik, meginog az egész kelet európai szocialista tömb. USA- nak nem volt érdekében, hogy e kis országon segítsen.
Még mindig folytak a harcok, ám a hatalmas tankok és az ázsiai szovjet katonákat semmi sem érdekelte, elhitték, hogy mi vagyunk az ellenség, és meg kell minket semmisíteni. Pedig ez a kicsi ország igen sokat adott a világnak. az oroszok tudták, hogy Magyarország hadügyminiszterét nem engedik el, hisz zsebükben Hruscsov utasítása. Nagy Imre szomorúan vette tudomásul, hogy vége! Később a Jugoszláv nagykövetséget elhagyja, mert azt ígérték tovább tárgyalnak. Ennek ellenére letartóztatják, és sorsuk a gyilkos Kádár, és bandája, szövetségesük a kommunista szovjetek kezében van.
Már nyolcadikán a pufajkások kerestek, előbb az Ercsi cukorgyárban, majd lakásomon, természetes nem találtak. Megkezdődött a bujdosásom. Disszidálni próbáltam, ám kétszer is visszahoztak a határról, de mind kétszer megszöktem az orosz pufajkásoktól.

*

Minden részletet nem írtam le, mert reménykedtem, reménykedem, hogy a még élő harcostársaim kiegészítik az eseményeket.
Nemzetőr társaimmal megbeszéltem, hogy én csak a legvégső esetben hagyom el Magyarországot. Karcsi barátommal, megbeszéltük, hogy elhagyja az országot, ezt csak egyedül nekem mondta el. Megbeszéltük, ha a "szabad világba ér" rádió üzenetet küld, a kereszt nélküli kápolna jeligére, Az üzenet megérkezett, barátom megmenekült.
Mi volt ellenem a főben járó bűn? Minden, az hogy éltem, hogy hittem a szabadságban, lehetőségeim szerint harcoltam a kommunista diktatúra ellen. Harcoltam? Hisz azért hittem abban, hogy semmi olyat, ami valóban bűn nem követtem el. Élelmet szállítottam a pestieknek, a forradalmároknak, és a kórházban lévőknek, ahol orosz katonák is feküdtek. Nem nagyon akartam elmenni, énnekem már Soroksáron honvágyam van. Mit tegyek, a példákból ítélve mégis elindulta, elég késő, mint említettem volt, vissza is hoztak. Aztán Mentem Salgótarjánba rokonaimhoz, veszélyes hely volt, onnan a váli rokonaim fogadtak be, de a pufajkások autói ponyvával letakarva gyűjtötték a forradalmárokat. Nem maradhattam! Nem akartam ezeket a jó embereket bajba sodorni.
Gyalog elindultam hazafelé a hatalmas hóban. Amikor a "kanális" parton a falu határát elértem, nagyon óvatos voltam. A kanális igazi nevén a Szent László patak kis hídjához értem, eszembe jutott, hogy az akkor még szőlős kertekben voltak kis szalma kunyhók, ezek elég jó állapotban voltak, én oda mentem, és berendeztem magamnak. Tudtam télen egy lélek sem jár erre, és ez elég közel volt, a későbbi feleségemék házához. Jól tudtam figyelni az utat és minden mozgást, rettenetes hideg volt.
Egy alkalommal, lemerészkedtem Tecáék házához, bekopogtam és apósom meglepett arcát láva kicsit megijedtem. Megörültek nekem, ettem és visszaindultam egy kis elemózsiával. Ezt az utat többször is megtettem, jól tudtam informálódni, és szüleimet is megnyugtatták apósomék. Aztán jött a rossz hír. Ha huszonnégy órán belül nem jelentkezem az Ercsi rendőrségem, elviszik apámat, és az egész családomat. Mit tehettem, másnap jelentkeztem a rendőrségen, ahogy beléptem a helyiségbe egy brutális köpcös rendőr akkora pofont adott, hogy beleszédültem. Folytatás holnap