Ahol a csoda lakik

Homokkomáromi emlék

Őszi napfény fogócskázott a tarka levélszőnyegen.  A széles utca mindkét oldalán felsorakozó emberderék vastagságú fák vetkőztek, aludni készültek. Az emberek kabátba bújtak, hűvösre fordult az idő.

Az asszony az indulás előtt elővette levelét, melyet egy éve önmagának címezett, a kívánságlista nem régen érkezett vissza. Évek óta megírja levelét, hogy az apácák és szerzetesek imádkozzanak felette, Kis Szent Teréz közbenjárást kérve. Ahogy fogytak a sorok, szívében melegséget érzett, hiszen minden kérése meghallgattatott.

Kezével végig simította a borítékot és eltette féltve őrzött kincseihez.

Leült megfogalmazni az új levelét. Nem kért mást, csak erőt, egészséget, harmóniát és békét a családnak, barátoknak, a betegeknek gyógyulást, az elesetteknek felemelkedést. Hazájának békét és nyugalmat, vezetőinek Isten áldását, hogy folytathassák a megkezdett építő munkát.  Átolvasta majd lezárta a borítékot, bélyeggel ellátta, és megcímezte magának.

Várta a délutánt, amikor barátaival útnak indulnak a Homokkomáromi Nyolcboldogság Katolikus Közösség Rózsaeső imanapjára. Nagy esemény ez minden évben, kis Szent Teréz napján. Ilyenkor családok százai zarándokolnak a hegyi templomba, levelükkel, melyek kéréseket tartalmaznak. A remény napja ez mifelénk évek óta.

Korán kell annak érkezni, aki közel szeretne parkolni és helyet kapni a templomban. A hegyre vezető úton kedves apácák és szerzetesek kérdezősködnek, hányadik alkalommal keresik fel őket, írtak-e levelet, teljesültek-e a kérések?

Az évek múlásával egyre több a tanúságot tevő. Önkéntes alapon jelentkezhetnek, akik elmesélik, leveleiket kezükben szorongatva, hogy kérésük nem volt hiábavaló.

Ezen a délutánon is hamar megtelt a templom, a templomkert padjait hamar megtöltötték a pokrócba csavart felnőttek, és gyerekek. A kihangosító zengte a dicsőítő éneket, a kolostor falai visszhangozták a hegynek a zsoltárt. A zászlótartón diszkrét táncot járt széllel karöltve, a nemzeti lobogónk.

Aztán megkezdődött az ima, a csendes áhítatban a rózsafüzér messze elhallatszott. Majd következtek a tanúságtételek. Előkerültek a zsebkendők, nemsokára szipogás törte meg a néma csendet.

Az első tanúságtevő egy fiú volt, 15 éves. Elmondta, hogy életében egyetlen vágya volt, de teljesülni nem látszott, kistestvért szeretett volna. Szüleinek sem volt ellenére, mégsem tudták a kérését teljesíteni, jártak orvoshoz, kizáró okot nem találtak, de a gyermekáldás elmaradt.

Amikor nagyanyjától hallotta két éve, hogy hova készül, megírta a levelét, benne a kérését, elkísérte a nagymamát, a borítékot az oltár előtt lévő kosárba tette.

Két hónap elteltével az édesanyja várandós lett. Nagy volt az öröm a családban, de nem sokára szomorúságra változott. Az időre megszületett kis testvért Isten magához szólította. A fiú összeroppanni látszott, de nem adta fel. Még egyszer próbálkozott. Kis Szent Terézhez ismét azzal a kéréssel fordult, imádkozzon az Úrhoz, hogy egészséges kistestvére szülessen, nem volt más kérése, ennyi volt az új levelében.

Megérkezett a csoda!

Az Úr meghallgatta a kérését, ennek bizonyítéka ott aludt, a mózeskosárban, jól betakarva. A tiszteletes úr, felemelte a mózeskosarat, kissé megdöntötte, a hívők felé tartotta, bemutatta a háromhetes kisdedet, aki közben felébredt és kicsi kezeivel kapálózott.

A szívekben kigyulladt a szeretet lángja, a lelkeket tisztára mosta a hit, a szemekből az örömkönny patakja csordogál.

Csend és döbbenet kísérte a családot, ahogyan elhagyták a templomot. A fiú, később visszatért, elfoglalta helyét az első sorban, ahol a többi tanúságtevő várakozott.

A második csodát egy tanítónő mesélte el. Betegsége tolókocsiba kényszeríttette, hallott a Rózsaeső imanapról, megírta levelét, és az oltárhoz küldte, várt a csodára, ami őt is megérintette. Tolókocsiját ismét a katedrára válthatta fel, az új tanévben, a legszebb hívatását folytathatja, immár egészségesen.

Hallottak még azon az estén sok csodát. Majd mindenki kezébe vette a levelét, amelyet egy év múlva augusztusban bontatlanul visszakap, és kivitték az oltár elé tett kosárba, egy üzenetszelvényt választva elindultak vissza a helyükre, útközben egy apáca kicsi imalapot adott át, rajta a rózsaeső rózsafűz szövegével.

Rengeteg levél gyűlt össze, amelyek felett az apácák és a szerzetesek harminchárom napon át, imádkoznak a kérések meghallgatásáért.

Misével fejeződött be az este. Új reménnyel és várakozással indultak haza a hívők Isten házából. Megélték, saját szemükkel látták a csodát, hallották a tanúságtételeket, talán egy év múlva már ők ülnek az első sorban.