Kép forrása: Internet

Bizonyára ti is kíváncsiak vagytok, hogy hol laknak a tündérek, akikről már annyi szép mesét hallottatok?

 

 

Bizonyára ti is kíváncsiak vagytok, hogy hol laknak a tündérek, akikről már annyi szép mesét hallottatok?

Ha most jók lesztek, akkor elmesélem nektek. Ezért jól nyissátok ki fületeket, mert csak egyszer mondom el!

Ugyanis a tündérkirály megtiltotta, hogy beszéljek róla. Mérges lesz, ha elárulom lakhelyüket.

Tudom bűnt követek el most, amikor felfedem nektek e nagy titkot.

Egyszer nagyon régen sétálgattam egy poros, erdei úton, amikor az egyik kicsi bokor ágán egy csöppnyi teremtésre lettem figyelmes. Levelekből készített függőágyban szundikált, süttette hasát a nappal.

Észre sem vett, amikor melléje léptem, olyan mélyen aludt. Látszott rajta, hogy nagyon elfáradt. Pöttöm csizmája poros volt. Mindjárt megértettem messziről jöhetett.

– De ki lehet ez a pirinyó emberke? – kezdtem el törni a fejem. Még sohasem láttam ilyet. Embernek túl kicsi volt, állat meg nem lehetett. Különben is állatok nem hordanak csizmát.

– Tán csak nem egy tündérrel akadtam össze? – Villant át az agyamon.

Amint jobban megnéztem, láttam, hogy a hátán egy átlátszó, selyem szárny van, és minden arra vallott, végre életemben találkoztam egy tündérrel.

– Most, mit tegyek? – kérdeztem magamtól hangosan. – Legjobb lesz, ha zsebre dugom, és hazaviszem. Otthon majd jó pénzért mutogatom a falusiaknak. Bizonyára mindenki elcsodálkozik azon, hogy nekem egy igazi tündérem van. Ilyet még Szűcs Peti barátom sem mondhat magáénak. Pedig neki mindenféle kacat megtalálható a játékai között.

Már éppen nyúlni akartam feléje, amikor a levélágyon fekvő tündér felriadt és vékonyka, de annál fülsiketítőbb hangján rám kiáltott:

– Hozzám ne merj nyúlni, te kölyök, mert olyat teszek, hogy magam is megbánom.

Megrettenve húztam vissza a kezemet, és egy ideig nem tudtam, mit tegyek? Csak ott topogtam, tipegtem. Az egyik pillanatban szerettem volna elfutni, de a másikban meg kíváncsian vártam, mi fog történni.

Sokáig semmi sem történt. Mindketten riadtan néztük egymást. Látszott rajta, hogy nagyon kellemetlen neki a velem való találkozás. Mint, ahogy később megtudtam, ily formában egy tündérnek tilos találkozni emberel. Ha ez kitudódik, akkor a Tündérkirály nagyon megbünteti figyelmetlenségéért.

Végül ő szólalt meg könyörögve:

– Te kölyök, ugye senkinek sem árulsz el, hogy találkoztunk?

Éreztem a hangjából, hogy nagyon fél, ezért kicsit magabiztosabb lettem.

– Mit adsz érte cserébe? – kérdeztem kissé nagyképűen.

– Mit adhatnék? – vonta meg a vállát. – Nincs nekem semmim.

– Akkor legalább taníts meg varázsolni. Biztosan tudsz egy – két varázsszót, aminek hasznát vehetem az iskolában.

– Ezt nem szabad – mondta szomorúan. – Ez a legrosszabb, amit kérsz tőlem. Ha ezt megtenném, örökre a vadrózsa szúrós tüskéi közé lennék bezárva, és soha többé nem láthatnám meg a kék eget. Talán, valami másban szolgálatodra lehetnék – kezdett el velem egyezkedni a tündér.

– Mit kérhetnék tőled, ha ezt nem. Egy ilyen parányi tündér mivel lehet a szolgálatomra? Akkor legalább egy nagy tábla csokoládét varázsoljál nekem.

– Megtenném én nagyon szívesen, de bizonyára te is jó tudod az édesség káros a fogaknak. Nem tudnám elviselni, ha megfájdulna a fogad. Ha hagysz egy kicsit gondolkodni, kitalálok valamit. Mi lenne, ha? Mi lenne ha, megmutatnám, hol laknak a tündérek? Igaz ezt sem lehetne, de talán valahogyan el tudom rendezni, hogy sikerüljön.

Nem is olyan rossz ötlet. Gondoltam, és beleegyeztem, hogy elvigyen Tündérországba.

Izgatottan vártam az indulást. Még csak elképzelni sem tudtam, hogyan kerülök oda.

A kicsi tündér nem sokáig hagyott gondolkodni. Rám fújt, és azonmód én is éppen olyan pindurka lény lettem, mint ő.

– Most már mehetünk – mondta vidáman és gyorsan felpattantunk  a szellő  hátára.

Igazából még el sem helyezkedtem, amikor a kicsi tündér megérintette a vállam.

– Megérkeztünk – súgta a fülembe. – Itt alattunk van Tündérország. Ugye milyen szép?

Valóban csodálatos helyen terült el. Olyan volt, mintha mesében lettem volna.

Induláskor elhatároztam, hogy megfigyelem az utat, és egyszer majd Szűcs Peti barátommal felkeressük. Sajnos olyan gyorsan repültünk a szél hátán, hogy az egész útból szinte semmit sem láttam. Azt sem tudtam melyik irányba indultunk el? Nekem rövidnek tűnt az utazás, de elmehetek vele, ha nem tudom hová hozott bennünket a szél?

Ott álltunk Tündérország határán, és ámulva néztem a gyönyörű tájat. A kicsi tündérlány mosolygott mellettem. Egy kis idő múlva megszólalt:

– Ugye milyen szép az országunk? Teljesítettem kérésed, és remélem te is betartod ígéreted. Senkinek nem árulod el, hogy megláttál. Esküdj meg! Emeld fel a kezed, és mondd utánam: „Esküszöm, senkinek nem fogok beszélni róla, hogy találkoztam egy tündérrel. Ha ezt az eskümet megszegem, akkor ne legyek többé gyerek!”

Kicsit kényszeredve felemeltem a kezem, és elrebegtem az esküt. Pedig úgy szerettem volna titkomat megosztani Szűcs Peti barátommal. Féltem megszegni eskümet. Ugyanis még csak elképzelni sem tudtam, mi fog történni, ha a kicsi tündér beváltja ígéretét. Inkább hallgattam. Senkinek nem árultam el a találkozásunkat rajtatok kívül, mivel már nem vagyok gyerek, és a kicsi tündér esküje nem kötelez semmire.

Bátran elmondhatom nektek, jártam Tündérország határában, és tudom hol laknak a tündérek. De ne kérdezzétek tőlem, milyen út vezet oda? Sajnos azt nem tudom leírni. A térkép, ott van a lelketekben elrejtve.

Ha keresitek, megtaláljátok! Lehet, hogy egyszer majd ti is találkoztok azzal a kicsi tündérrel, és talán elvisz bennetek egy szél hátán Tündérország határába, ahol megláthatjátok, hol laknak a tündérek.

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés