Tormay Cécile 1875. október 8-án látta meg a napvilágot Budapesten.

 

 

Évtizedeken át a nevét sem lehetett hallani, munkásságát megismerni, kiváló munkáit elolvasni nem tudtuk, mivel tiltólistán volt. Miért? Mit követett el ez a csodálatos írónő, amiért olyan sokáig mellőzték?

 

Tény, hogy nem szerette a kommunistákat, mégpedig azért, mert a patkánylázadás idején nagyon is megismerte őket. Kun Béla és bandája, valamint a degenerált Károlyi Mihály annyi bajt okoztak a hazának, hogy azt Tormay Cécile nem tudta csendben eltűrni, hanem leírta a Bújdosó könyvben. (Ezt a munkáját olvastam először, és megértettem az őszirózsás forradalomként, ill. tanácsköztársaságként emlegetett szörnyű időszak lényegét.)

 

Tormay Cécile nem érte be azzal, hogy írjon, ő tenni is kívánt, így megalapította a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, amely 1919.nov.-1946.júl.20. között tevékenykedett. Ruhaneműt gyűjtöttek a menekülteknek, és a hazatérő hadifoglyoknak, gyermekvédelmi munkát végeztek, szövőtelepeket létesítettek, megszervezték a vidéki asszonyok vasárnapi oktatását. Önkéntes kórházi ápolónői szolgálatot szerveztek, ebben Tormay Cécile személyesen is részt vett.

 

A MANSZ az írónő halála után is működött, azt Rajk László belügyminiszter oszlatta fel 1946-ban. (az egyesület javait elkobozta).

 

Tormay Cécile irodalmi munkásságának néhány gyöngyszeméről:

 

1911-ben jelent meg az Emberek a kövek közt c. könyve. (Ebből később film készült, úgyhogy bizonyára sokan ismerik a történetet azok is, akik a könyvet nem olvasták.)

 

A régi ház c. könyv 1914-ben került kiadásra – ezzel a regényével a MTA Péczeli-díját nyerte el a szerző.

 

Útiélményeit A virágok városa, ill. a Szirének hazája c. regényeiben örökítette meg.

 

Történelmi regényei: Az ősi küldött (trilógia), a Csallóközi hattyú, A túlsó parton, ill. befejezetlen műve: A fehér barát.

 

1923-tól haláláig szerkesztette a Napkelet c. folyóiratot.

 

1930-ban Corvin-koszorúval ismerték el kulturális tevékenységét.

 

Halála évében (1937) Nobel-díjra jelölték, amit azonban már nem vehetett át.

 

Ez az életút mindenképpen tiszteletet érdemel, – és szerencsére életében tisztelet övezte Tormay Cécilet – de az utókor egyes szirénhangjai megpróbálják beszennyezni emlékét.

 

Az írónő nem ment férjhez, tehát úgy emlegetik, mintha leszbikus lett volna. Manapság, amikor az eltérő szexuális irányultságú figurák „büszkén” demonstrálnak az Andrássy úton, végképp elképesztő az ilyen megjegyzés, mégis egy külön fejezetet szentel neki a Wikipédia…

Ennél is visszataszítóbb, hogy a Kőfaragó utcai házon lévő emléktábláját képesek voltak megrongálni. Miért? Miféle gyűlölet tesz ilyet?

 

A Tormay Cécile Kört 2-3 éve találtam meg, és boldog vagyok, amiért eljutottam egy összejövetelre, amelyik egyszerre volt családias, baráti program, valamint irodalmi műhely, ahol csodálatos emberekkel találkoztam.

 

Ma, a 138. évfordulón az emléktáblánál és az írónő szobránál találkozunk, és gyújtunk mécsest, helyezünk el virágokat, nemzetiszínű szalagokat tisztelettel és szeretettel Tormay Cécile emlékezetére…

 

Drága Tormay Cécile! Köszönöm Istennek, hogy elküldött Téged közénk, mert nélküled sokkal szegényebb lenne a magyar irodalom, és a magyar lélek. Bizony jó volna, ha most is érkezne egy hasonló nemes lélek, aki egyszerre bölcs és tisztességes, amilyen Te voltál, de sajnos tudom, hogy Tormay Cécile csak egy volt.

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés