Szabó Máté az Alkotmánybírósághoz fordul, a közfoglalkoztatási törvény egyes előírásai miatt. A magam részéről most igencsak örvendek ennek. Nem azért, mert előre sejtem az alkotmánybírók döntését. Nem, kíváncsian várom a döntést. Most fog eldőlni, sikerült-e az alaptörvényben biztosítani a jogok és kötelezettségek kellő arányát.

A szeptember 1-jétől érvényes közfoglalkoztatási törvény szerint három hónapra kizárják a közmunkaprogramból azt, aki nem tartja rendben a környezetét. Az önkormányzat munkatársai megvizsgálhatják az illető lakóhelyének a kerítéssel kívülről határos területét, az udvart, de még a lakás belsejét is.

Azt kell megállapítaniuk, hogy a lakókörnyezet "rendeltetésszerűen használható", illetve eléggé higiénikus-e. A kitiltás automatikus, és akkor is alkalmazni kell, ha valaki ellen azért folyik eljárás, mert felmerült a gyanú, hogy a tanköteles gyermeke nem jár iskolába.

Szabó Máté ombudsman szerint mindkét feltétel sérti az alapjogokat. A lakókörnyezet vizsgálata nem fér össze a jogállamisággal, mert úgy ad felhatalmazást a magánszféra megsértésére, hogy közben nagy teret hagy a szubjektív értékelésnek. Ez önkényes jogalkalmazáshoz vezethet, ráadásul könnyen megalázó is lehet. Az ilyen életvezetési-erkölcsi szempontok egyébként sem szabadna, hogy helyet kapjanak a foglalkoztatásról szóló törvényben.

Nos ez a lényeg. Szerintem ugyanis, és a törvényhozók szerint is nemcsak hogy szabad életvezetési-erkölcsi szempontokat betenni egy ilyen törvénybe, hanem egyenesen kötelező.

A tankötelezettségről szóló feltétel azért problémás, a liberális felfogás szerint, mert azzal, hogy már a folyamatban lévő eljárás esetén is automatikus eltiltást ír elő, sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, hisz úgy büntetik az érintetteket, hogy még nem is született ítélet. Egyébként pedig megint csak: a juttatásokat azért adják, mert valaki rá van szorulva, nem pedig azért, mert megérdemli.

Ezzel az okfejtéssel nem értek egyet. Nem kell az esküdtszék egyhangú döntése, vagy az Európai Emberjogi Bíróság határozata annak megállapításához, hogy jár-e a gyerek iskolába, vagy sem. A rászorultság említése fontos elem, de azt azért nem szabad elfelejteni, hogy e juttatások az adófizetők pénzéből történnek. Nem az állam önkénye, hanem az adófizetők érdeke, az újabban egyre többet emlegetett közjó érvényesülése követeli meg, hogy a juttatásért ellenszolgáltatás is járjon.

Az alkotmányos kérdés az, hogy a közmunka során a kapott feladatok elvégzésén túl joga van-e a társdalomnak megkövetelni, hogy a család törvénytisztelő legyen. Törvényt szegő emberek ne kérjenek magunknak támogatást. Az iskolalátogatás kérdése tehát az én szememben nem kérdés. Egy nógrádi cigány ember, amikor az első Orbán kormány bevezette azt, hogy nem kap családi pótlékot, akinek megfelelő korú gyermeke nem jár iskolába, kifejtette, hogy ez neki jó, az ő érdeke, hogy a gyerek tanuljon. Tisztábban látott a maga iskolázatlanságában is, mint a jeles jogvédők hada.

A környezetre vonatkozó előírások pedagógiai célzatúak. Lehet, hogy a megfogalmazásuk túl sok szubjektív döntésre ad lehetőséget. Olyan dolgokról van szó, amelyeket a védőnő vagy az iskola taníthatott volna meg. A kérdés az, hogy miként pótoljuk a hiányos ismereteket. Ha egy ellenőrzés arra irányul, hogy a polcokon a tárgyak elvágólag vannak-e elhelyezve vagy sem, akkor biztosan rosszul hajtják végre a törvényt. De a végrehajtás józanságát ritkán lehet paragrafusokkal helyettesíteni. Rapcsák András, Hódmezővásárhely hajdani polgármestere egyszerűen intézte el a kérdést. Támogatást csak az a polgár kapott, akinek meg volt művelve a kiskertje. Miért segítsük a polgárok pénzével azt, aki magán egy kis munkával sem hajlandó segíteni? A liberálisok tajtékoztak. Most az alkotmánybírók eldönthetik, Rapcsáknak vagy a liberálisoknak volt igaza.

Egy szó, mint száz, fontos döntést hoz majd az alkotmánybíróság. Érdeklődve várom Szabó Máté beadványának sorsát.

forrás: http://mkdsz.hu/