Hol volt, hol nem volt, egy kicsi faluban, majdnem már a világvégén élt egy bognár. Ennek a bognárnak volt egy mihaszna fia, aki egész nap csak a legyeket csapkodta a lába szárán.

Hol volt, hol nem volt, egy kicsi faluban, majdnem már a világvégén élt egy bognár. Ennek a kerekesnek volt egy mihaszna fia, aki egész nap csak a legyeket csapkodta a lába szárán.

Apja hiába noszogatta, hogy dolgozzon. Belőle is legyen jó, megbecsült iparosember, de a fiú nem fogadott szót. Mindenkit kinevetett, aki munkára akarta fogni. Állandóan csak azt hajtogatta:

– Megleszek én munka nélkül is. Minek dolgozni kora reggeltől késő estig.

Nem hallgatott szüleire, pedig azok jót akartak neki.

Egyik nap fura emberke érkezett a falujukba, és a bognárt kereste, mert kocsijának a kereke eltört. Amíg a mesteruram javítgatta a kereket, az idegen beszélgetett a háziakkal. A bognár felesége még finom kaláccsal is megvendégelte. Ez annyira jól esett a messziről jött embernek, hogy már szinte otthoniasan érezte magát a háznál. Kényelmesen elnyújtózkodott a kemence padkáján, és alig telt el néhány perc, s már húzta is a lóbőrt. Amint ott aludt, véletlenül a zsebéből kigurult egy sárgán csillogó gyűrű. Ezt mindjárt meglátta a szobában tartózkodó kollárnak a fia. Gyorsan odaszaladt, és felkapta. Először azt gondolta, hogy nem szól az idegennek, és elteszi. Jól jön majd a falusi mulatságon, amikor szűkében lesz a pénznek. Mégis az utolsó pillanatban meggondolta magát, és felébresztette az alvó embert:

– Bátyó, – mondta – kiesett a zsebéből ez a gyűrű.

Az ember nagyon megörült, amikor meglátta a tulajdonát. Nem győzött hálálkodni a fiúnak:

– Köszönöm, édes fiam, hogy visszaadtad. Igazán rendes legény vagy. Amiért ilyen becsületes voltál, elárulom, hogy ez egy varázsgyűrű. Aki ezt az ujján megforgatja, annak minden kívánsága teljesül.

A fiú most már bánta, hogy milyen ostobaságot követett el. Talán mégsem kellett volna visszaadni. De késő bánat, már nem lehet megmásítani, ami megtörtént.

Bánatosan gubbasztott a lócán, és ezt észrevette az ember.

– Ugye most azért búsulsz, miért nem tartottad meg a gyűrűt? – kérdezte mosolyogva.

– Ezt meg honnan találta ki bátyó? – csodálkozott el a fiú.

– Látom én azt a szemeiden, de lásd kivel fújt össze a szél, megengedem, hogy egyszer felhúzd az ujjadra és megforgasd.

Ez nagyon tetszett a bognár fiának. Most legalább olyat kívánhat, amitől élete végéig gazdag lesz.

Boldogan illesztette az ujjára a gyűrűt, de akkor hirtelen nem tudta, mit kívánjon.

Először arra gondolt, mi lenne, ha rengeteg pénzt kérne és ameddig csak él soha nem lenne semmire se gondja. A teméntelen vagyonából mindent megvehet, mindenkit lefizethet. De mi lesz, ha a rablók elveszik, kirabolják? Akkor megint csak szegény ember marad, mint előtte. Valami olyat kell kívánni, ami gazdaggá is teszi, meg jó is lesz. Talán egy szép kacsalábon forgó vár sok – sok jószággal megoldaná ezt a nehéz kérdést. Már majdnem megforgatta a gyűrűt, de akkor hirtelen az eszébe jutott. Tavaly nagynénje házacskája is egy tűzvész áldozata lett. A vár is leéghet. Hiába volt dúsgazdag egyik pillanatról a másikra koldusbotra fog jutni.

Igazán nem tudta, mitévő legyen? Mit kívánjon, amikor megforgatja a gyűrűt?

Nem jött fejébe semmi jó gondolat.

Közben édesapja elkészült a munkával és az öregember indulni készült.

-Fiam, kívánj valamit, de gyorsan, mert mennem kell!

Nagy bajban volt, bárcsak eszébe jutna valami. Legalább kettőt kívánhatna, vagy hármat! Hiszen három a magyar igazság. Mennyivel könnyebb dolga lenne.

Ha valami be is villant az agyába, a következő pillanatban, valami mást szeretett volna.

Az öregember egyre türelmetlenebb lett. Elindult a kapu felé és mérgesen azt találta mondani a fiúnak, hogyha nem határoz gyorsan, visszaveszi a gyűrűt. Erre megijedve megforgatta ujján a csoda ékszert, és kinyögte:

– Bárcsak itt lenne apám, hogy okos tanácsot adjon! Biz’ Isten, megfogadnám a tanácsát.

Alig, hogy ezt kimondta, a házból előlépett az apja és mondta a fiának:

– Fiam, öreg vagyok már, szeretném, ha megtanulnád a kerékgyártó szakmát, és folytatnád ezt a mesterséget.

Amikor a bognár fia meghallotta, amit apja mondott majdnem elsírta magát, mert elhangzott a kívánsága.

Nem volt, mit tenni meg kell tanulnia ezt a szakmát, és szorgalmasan dolgozni a műhelyben.

Még azt sem vette észre nagy bánatában, mikor ment el az emberke. Egyszer csak eltűnt, mintha ott sem lett volna. Ami a legkülönösebb volt, a gyűrűt sem vitte magával. A fiú ujján hagyta, mintha csak odaajándékozta volna neki. Nagyon megörült a csodagyűrűnek, azt remélve, hogy ezen túl, ha megfordítja az ujján, minden kívánsága teljesül. De egy idő után rá kellett jönnie, hogy hiába forgatja meg akárhányszor is, egyetlen kívánsága sem teljesül. Végül arra a következtetésre jutott, hogy talán a gyűrűnek nincs is varázsereje.

Egy kicsit még nézegette a kincsét, majd elindult a bognárműhely felé, hogy megtanulja apja mesterségét.