Itt a nyári szünet....

Itt a nyár

Itt a nyári szünet, aki csak teheti, elmegy egy kicsit otthonról, ki a hobbira vagy a hétvégi házába, de sokan választják a vízpartot a Balatont vagy a Velencei tavat. Sokan külföldön pihenik ki az egész éves fáradalmakat.

Én azok közé tartozom, akik a tengert szeretik, és a hatalmas vadregényes hegyeket, így jó pár éve már a kedvenc helyemre Montenegróba mentünk pihenni, egy kicsit feltöltődni.

Idén nyáron is ott töltöttünk egy hetet, vizsgám után 3 nappal indultunk, most idén először nem csak ketten a férjemmel mentünk, hanem anyukám és a testvéreim is jöttek velünk. Nekik új volt minden ők még nem voltak a tengernél, de nagyon vártam már, hogy ők is lássák azt, amiről már annyit hallottak.  Mikor történeteket olvasok az oldalon, akkor Miklóssal együtt járom az erdőt, vagy látom Ibolyát a hétvégi házuknál, nekem pont ilyen különleges ez a hely.

Mikor a hegytetőn megállok és meglátom a tengert, fentről kékes-zöldes színben pompázik, látni a kis szigetet a kis kápolnával a tetején, a vitorlásokat és a kiránduló hajót, amin a  80-as évek zenéje szól, miközben az emberek napozgatnak, fényképezik a tájat vagy távcsővel nézik a parton napozókat. Az út mellett állok, mégis érzem a tenger sós illatát. Ilyenkor a lelkem megnyílik és eggyé vállik a tájjal. Sokszor érzem úgy, hogy szeretnék madár lenni és a hegyek fölött szállni szabadon, majd a tengerparton egy sziklára leszállni.

Alig várom, hogy a csomagokat lepakoljuk és igaz, hogy 14 óra utazás van mögöttünk mégis a fáradtság elmúlik, mikor az apró kavicsok masszírozzák és égetik a talpam amint a strandon sétálgatunk. Idén nagyon meleg volt a tenger is, úgy hogy amint leértünk jöhetett az úszás és a búvárkodás.

Szeretem a csendet, ezért a tömeg strandokat, ha lehet, kerülöm, képes vagyok üldögélni és akár órákig a végtelen vizet nézni, amint az éggel összeér, vagy a sirályokat amint az egyik szikláról a másikra szállnak, a legszebb mikor a szél hatalmas hullámokat korbácsol és kisebb-nagyobb  köveket görget a parton. Olyankor egy könyvet olvasni, közben a tenger zúgását hallgatni, nincs is ennél jobb nyugtató.

 Én szerencsés vagyok, mert a szerb ételeket szeretem, sok halat, rákot, kagylót  esznek, s mivel grillezik a húsokat nem olajba sütik, ezért nagyon finomak és még vacsorára sem terhelik meg a gyomrot.

A tenger mellett egy tavernában vacsorázni gyertyafénynél, majd utána a parton sétálni amint a finom szellő simogatja bőrünk, nincs is ennél romantikusabb.

Az emberek nyugodtak, általában nem is valami gyorsak, de pont ezt szeretem bennük. A rohanó minden napok nem nekem valók, sajnos sokszor az életünk forgatókönyvét nem mi írjuk, és nem tehetjük mindig azt, amit szeretnénk.

Mikor ott vagyok, úgy érzem, otthon vagyok, ezt megmagyarázni nem tudom, csak érzem bent, a szívemben. Akik jól ismernek, tudják, hogy van egy álmom - mert mindenkinek van álma -, a hegyen tengerre néző ablakokkal egy kis házikóm, hogy minden nap halljam a fülemnek oly kedves zenét, a tengert!

Saját fotók