2013.07.04. 14:42, Vinczer S. Péter
---FIGYELŐ Kanadából: Vinczer S. Péter
TABAJDI CSABA TELJESÍTETT
Nem mindennapos bemutatót láthattunk élőben Strassburgból az EU plenáris üléséről, ahol Magyarország ült a vádlottak padján. A téma a Tavaris jelentés volt, amely egy éven keresztül nagyítózta a több mint öt száz magyar törvényt.
Mindezt a demokrácia, és a jogállamiság védelmében, mert a szocialista, liberális, s a zöld pártok képviselői szerint szinte minden alapvető jog veszélyben van Magyarországon.
Nem óhajtok idézgetni, mert mindenki láthatta, hallhatta, hogy milyen arrogánsan, pimaszul, és sunyi szemforgató módon támadták Magyarország minden bevezetett intézkedését, hogy az előző kormány csődjéből kilábaljon.
Nem meglepő a vádakat hallani Kohn Bandittól, vagy a liberálisok frakció vezetőjétől Slobodától, de hányingert keltő volt hallani Tabajdi Csaba vádjait a Fidesz-KDNP kormány tevékenységével kapcsolatban, Természetesen Göncz elvtársnő sem maradhatott el a gyalázkodásban, és Bokros elvtárs is fontos tagja a szocialista kórusnak. Remélem, emlékeznek még a Bokros csomagra, amit most is boldogan eladna, akasztana a magyar állampolgárok nyakába, az IMF örömére.
A Fidesz képviselők közül ki kell emelni Gáál Kinga Úrhölgyet, aki kiváló felszólalásával hatalmas technikai kiütést mért a siserahadra, de Szájer József sem maradt adós, higgadt és precíz felszólalásával, válaszaival cáfolt rá az aljas vádakra.
Most élőben láthattuk, hogy mit kell kiállni a képviselőinknek, Orbán Viktor Miniszterelnök úrnak, hogyan kell eltűrni a magyar ellenzéki képviselők gyalázatos viselkedését külföldön a világ előtt. Siralmas ez rájuk nézve, amikor már a külföldi képviselőket képtelenek félretájékoztatni, hogy azokkal összefogva lejárassák a saját hazájukat. Nem ott kell kormányt buktatni, annak a helye a választás, de a választáson a polgárok nem ígéreteket kérnek, hanem a teljesítmény alapján adják le a voksukat.
Pontosan fogalmazott Maltez Weber Úr, az Európai nép párt elnöke. Az ET egyhangúan jóváhagyta a magyar gazdaság tevékenységét, és a túlzott deficithiány kilenc éves hátrányos helyzetéből kiengedte Magyarországot. „Akkor most miről beszélünk?” Tette, fel a kérdést. Orbán miniszterelnök Úr higgadt, és pontos válasza keserves szenvedést okozott azokban, akik szerették volna, hogy belefojtsák a szót. Ritkán lehet látni ennyi gyűlölködő gonosz arcot. Sajnálom Horvátországot, mert őket is támadni fogják.
Tehát, mint várható volt a siserahad 37O-229 arányban elfogadta a portugál Tavares elvtárs jelentését az Alkotmányunkról, a törvényeinkről, valószínűleg a XVIII századi portugál irodalomban talált erre vonatkozó tanácsokat. Vagy esetleg Marx és Engels, netán a Lenin művekből szerezte az alkotmányjogi tudását.
Tehát a sikeres Magyarországot, gyámság alá helyezi a Tavares jelentés. Érdeklődve várom, hogy mi lesz a magyar parlamentnek a válasza, és lesz-e pártoló tömegmegmozdulás. Mert nagyon kellene tiltakozni a gyámság bevezetése miatt.
Annak a 37O képviselőnek, akik megszavazták a Tavares jelentést azt javaslom, hogy gondosan olvassák végig a Memorandumot, közben a saját országuk Alkotmányát is tanulmányozzák, és a gazdasági helyzetet, a honfitársaik megelégedettségét...
Végül egy apróság: Ha jól értettem a török képviselő is a magyar demokráciát, a jogállamiságot féltők között van. Ő úgy látszik elfelejtette, hogy a nagyon demokratikus Törökország hazánkat 15O évig kizsákmányolta, és janicsároknak hordta el a fiú gyerekeket, hárembe a leányokat. Ennek ellenére, Horthy admirális az első világháború vége felé bravúrosan átvezette a hajóját a blokádon, és ez a lőszerszállítmány tette lehetővé, hogy harcolni tudtak a Trianoni diktátum ellen, és ma Törökország akkora amekkora!
A német kritikusainknak meg Román Herzog egykori kancellárt idézem:” A német nép örökké hálás lesz azért, amit a magyar nép tett a berlini fal lebontása érdekében”. Genscher Külügyminiszter Úr a Kozma atyának mondta:” az első téglát a berlini falból Önök vették ki’’. Az örök hála nagyon rövid ideig tartott.
Hagyjanak bennünket békén, ne oktassanak bennünket azok, akik a saját hazájukban az IMF mentőcsomagjain élnek. Helyes a megállapítás? A bajban mutatkozik meg, hogy ki a barát. A 229 képviselő, és az országuk. Remélem, hogy kialakul egy Balti-Adria tengely az EU-n belül vagy kívül.
Vinczer S. Péter
Ajánlott anyag: http://fidesz-eu.hu/hir/bulgaria_az_europai_neppart_eliteli_a_szocialistak_altal_alkalmazott_kettos_mercet/
Kedves Péter!
A németek, és a hála?
Ugyan! Egy német ember lehet hálás, lehet tisztességes, egyenes jellemű.
A németség, mint nemzet még csak - csak! A németség, mint állam: soha!
Minket 1200 évkeserves tapasztalata tanított meg erre4
BML